A Tisza csapata a teremlabdarúgó bajnokságon


Szeghalmon került megrendezésre 2015.december 4-én, a teremlabdarúgó diákolimpia V-VI korcsoportos fiú területi selejtezője

Ezen a rendezvényen is, iskolánk tanulói képviseltették magukat, mint azt már évek óta teszik. Öt csapat részvételével rendezték meg, körmérkőzéses lebonyolítási rendszerben , ahol négy mérkőzést kellett lejátszani. A tornán az első mérkőzést a Gyulai Göndöcs Benedek Szakképző Iskolával vívtuk meg, ahol rendkívül szoros mérkőzésen döntetlen született a rendes játékidőben és büntetőpárbajban győzedelmeskedtünk a végén.

A második mérkőzést az egyik hazai Szeghalmi középiskolával mérkőztünk meg és sima 4-0-ás győzelemmel meneteltünk tovább a harmadik ellenfél a másik Szeghalmi a Petőfi Sándor Gimnázium volt, ahol rendes játékidőben 2-2-es döntetlent értünk el, majd következett az orosz rulett a büntetőpárbaj, ami az ellenfélnek sikerült jobban a hetedik éles lövésünk balul sült el így kikaptunk. Az utolsó mérkőzésre rápihenve, feltüzelve a legénységet indultunk neki az ütközetnek a Gyomaendrődi Gimnázium ellen és a továbbjutás tétje rányomta bélyegét a teljesítményünkre döntő pillanatokban nem tudtunk összpontosítani, nem úgy, mint az ellenfél, és 3-0-ra kikaptunk.

Összességében elmondhatom, hogy rendkívül fegyelmezetten és sportszerűen küzdöttek intézményünk labdarúgói, ami jelen esetben a második hely eléréséhez volt elegendő. Megérdemelték a gratulációkat és jövőre ismét harcba szállunk az első helyért ami továbbjutást jelentheti. Ismét köszönetet szeretnék mondani intézményünk vezetőinek, akik lehetővé tették, hogy részt vehessünk -e remek sportrendezvényen.

üdv: Papy Zsolt testnevelő


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!