Hivatalba lépett az új aljegyző Békésen


dr. Tari Béla lett a Békési Polgármesteri Hivatal aljegyzője. A 36 éves jogász 2016. január 1-jétől tölti be hivatali tisztségét.

Eredményes pályáztatás útján dr. Tari Béla nyerte el az aljegyzői állást a Békési Polgármesteri Hivatalban. A korábbi aljegyző távozását követően fél évig nem volt aljegyzője a hivatalnak, ezentúl a közigazgatásban is jártas fiatalember segíti majd Tárnok Lászlóné jegyző munkáját. – Szeretem az ügyek és egyben a település mögött az embert látni, munkámat alázattal végezni. Ehhez párosul részemről a maximális szakmai hozzáállás és a folyamatos tanulás – tudtuk meg dr. Tari Bélától.

A gyakorló apuka távolabbi tervei között szerepel, hogy az önkormányzati igazgatás, a pályázatírás és menedzsment területén, valamint a környezetvédelmi hatósági szakértőként és a vízügyi hatósági eljárások során szerzett tapasztalatait hasznosan kamatoztatni tudja a jövőben.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!