Mi történt Békésen 2011-ben?


A 2011-es év hírösszefoglalója Békés város eseményeiről a Békés Mátrix Hírportál archívumából!

JANUÁR - MÁRCIUS

Január elsejétől a Békési Kulturális Központ üzemeltetésébe került a
Dánfoki Üdülőközpont.

Folyamatosan készültek a 2010-es évet górcső alá vevő statisztikák. Az
előzetesen várt hatmillió forint helyett összesen 10,6 millió forintot
spórolt meg tavaly postai kézbesítő csoportjának köszönhetően a békési
önkormányzat.


-- Az új testület felállása óta higgadtabb, nyugodtabb a légkör az
önkormányzat és a polgármesteri hivatal körül -- hangsúlyozta az MSZP
békési szervezetének sajtótájékoztatóján Pataki István. A korábbi
polgármester ugyanakkor kritikát is megfogalmazott az iparűzési adó
emelése miatt.



Meghosszabbította a civil szervezetek támogatására kiírt pályázatok
beadási határidejét a békési önkormányzat. A város 2011-ben is
támogatta a városban működő civil szervezeteket, ezért is tette közzé
a már említett felhívást, s ezért is hosszabbította meg a beadási
határidőt.


Hét krajcár néven kezdődött hétvégi gyermekétkeztetési program Békésen
Izsó Gábor polgármester kezdeményezésére. Országszerte sok gyermek nem
jut meleg ebédhez a hétvégéken, a városban az akcióval éppen ezen
igyekeznek változtatni.

Újabb statisztika látott napvilágot. A házasságkötések és a válások
száma is emelkedett némileg 2010-ben Békésen -- tudtuk meg a
polgármesteri hivatal munkatársaitól. -- A városban 2010-ben 56 pár
állt az anyakönyvvezetők elé, ami kismértékű növekedést jelent
2009-hez képest.

Négymillió forintot nyert az Európai Unió Önerő Alap pályázatán a
békési önkormányzat. Mint azt Izsó Gábor polgármestertől megtudtuk, az
összeget az újonnan épülő Fábián utcai bölcsőde saját erejének
biztosításához használják fel. A beruházás mintegy 208 millió forintos
összköltségéből a várost 10 millió forint terhelte volna, ám ennek az
összegnek a közel felét sikerült most elnyerniük a
Belügyminisztériumon keresztül lebonyolított pályázaton.

Március elején megszűnik a termelés a megyei ruhaipar egyik utolsó
bástyájának számító, közel kilencven embert foglalkoztató békési Rutex
Konfekció Ipari Kft.-nél. Az üzemet átvette egy másik vállalkozás, de
később bezárta kapuit.



Sajtótájékoztatón mutatták be a Fidesz két új békési önkormányzati
képviselőjét, Rácz Attilát és Koppné dr. Hajdú Anikót. Erdős Norbert
decemberben a Békés megyei kormányhivatal vezetőjévé nevezték ki,
mellyel párhuzamosan -- a jogszabályok szerint fennálló
összeférhetetlenség miatt -- le kellett mondania a békési önkormányzati
képviselői tisztségéről. A Fidesz másik helyi önkormányzati
képviselője, Blaskovits Péter ugyancsak a kormányhivatalban folytatta
pályafutását, így Erdős Norberthez hasonlóan, összeférhetetlenség
miatt, ő is lemondott testületi tagságáról.

Több milliós kár keletkezett egy csőtörés miatt a békési Dr. Hepp
Ferenc Tagiskolában. Vélhetően az egyik tanteremben repedhetett meg a
melegvízvezeték, ami után a víz elöntötte az intézményt. A balesetet
egy kutyáját sétáltató járókelő vette észre, aki arra lett figyelmes,
hogy az épület ablakán át folyik ki a víz. Akadt olyan terem, ahol 10
centi magasan állt a víz.


Harminchat esztendeje borászkodik az Alföldön Nagy Sándor. Nedűi az
elmúlt három és fél évtizedben számos elismerést érdemeltek ki, s bár
a borász hosszú ideje Hódmezővásárhelyen él, mindig is békésinek
vallotta magát. A helyi médiumok januárban keresték fel a kiváló
szakembert.

FEBRUÁR

Újabb lépést tett a termálvizes fűtés bevezetése felé a békési önkormányzat.

A békési nyomozók pontot tettek annak a gázolaj-lopássorozatnak a
végére, amelyet két békéscsabai férfi követett el a megelőző két
hónapban.

A legendás könyvkiadó, dr. Püski Sándor születésének századik
évfordulójára emlékeztek pénteken a róla elnevezett városi
könyvtárban. A megemlékezésen Vámos László kulturális tanácsnok
beszélt a kiváló személyiségnek a magyar szellemi életben, egyben a
település életében betöltött szerepéről.

Immáron harmadik alkalommal választották meg a Közép-békési Centrum
elnökévé Izsó Gábort, Békés polgármesterét.

Visszavonhatják Békésen az önkormányzati bérletet azoktól a diákoktól,
akik sorozatosan rendetlenkednek, verekednek a helyi autóbuszon --
döntött a képviselő-testület. A képviselők a változtatással a kisebb
gyerekek biztonságát szeretnék megóvni.

Sok száz ember kapott munkát tavaly a közfoglalkoztatási program
keretében Békésen. Az elmúlt év történéseit elemző beszámolóból
kiderült, hogy a közhasznú és a közcélú foglalkoztatás során több mint
kilencszázan dolgozhattak a településen.

A helyben és a város testvértelepülésein, Gyergyószentmiklóson és
Magyarittabén működő civil szervezetek tevékenységének
összehangolására nyújtott be pályázatot a békési önkormányzat.

Kidőlt egy családi ház teljes, mintegy négyméteres fala szombaton este
Békésen, a Mátra utcában.

Közfoglalkoztatás-szervezők alkalmazásának támogatására nyújtott be
pályázatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz a békési
önkormányzat.

Békésen tartotta közgyűlését a megyei polgárőrszövetség.

MÁRCIUS

Australia Day néven rendezett programot Alex Brooking, Ausztrália
magyarországi nagykövete Budapesten. Az eseményen a diplomatával jó
kapcsolatot ápoló Juhász Zoltán vállalkozó képviselte Békést, aki
személyesen adta át Izsó Gábor üdvözlő levelét a nagykövetnek.

Az eredeti békési kolbászra küllemében kísértetiesen emlékezető, ám
silány minőségű, hamisított húsáru került forgalomba Budapesten. A
méltán híres Békési Kolbászt előállító cég megtette a szükséges
ellenlépéseket.

Negyedik alkalommal nyerte el Békés város a Kerékpárosbarát település címet.

Szeptember 1-jétől újra indul az óvoda a Farkas Gyula Közoktatási
Intézmény Gyógypedagógiai Oktatási Egységében -- jelentette be az
intézmény vezetése. Március 1-jén már meg is kezdődött az óvodások
beíratása, amelyre a tanév során folyamatosan lehetőség lesz.

Idén Kállai Jenőné, Takács Istvánné és Gellénné Körözsi Eszter vehette
át a békési Nefelejcs-díjat. Az elismeréssel a Nefelejcs Békési
Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 2009 óta jutalmazza
azokat a békési személyiségeket és egyéniségeket, akik az egyesület
tagsága szerint különösen sokat tettek a város közoktatásáért és
közművelődéséért.

Elkészült Békés új bölcsődéje a Fábián utcában -- tudtuk meg Izsó Gábor
polgármestertől.

A szarvasi és a békési inkubátorházakat működtető szakemberek
folytattak megbeszélést Békésen, a helyi vállalkozói centrumban.

Békés testvértelepüléséről, Magyarittabéről is sokan érdeklődtek a
magyar állampolgárság iránt, s ebben kérték a település segítségét.

-- Örömteli, hogy jó értelemben vett konzervatív szemlélet jellemzi
Békés idei költségvetését, ugyanakkor problémát jelent, hogy az
adósságok miatt a városnak kevés szabad mozgástere maradt --
hangsúlyozta az MSZP békési szervezetének sajtótájékoztatóján Pataki
István.

A békési könyvtárba látogatott Lőrincz L. László, azaz Leslie L. Lawrence.

Dr. Farkas István háziorvos és Békési Endre missziómunkás vehette át a
Keresztény Értelmiségeik Szövetsége békési szervezete által alapított,
s a városi önkormányzat által is támogatott Sursum Corda-díjat.

Eredményes szakmai tevékenységéért Pintér Sándor belügyminiszter a
Szent György Érdemjellel tüntette ki Ladányi Zoltán rendőr alezredest,
a Békési Rendőrkapitányság vezetőjét.

A honvédelemi és rendvédelmi oktatás ügye érdekében huzamos időn át
kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül dr. Hende Csaba
honvédelmi miniszter nemzeti ünnepünkön Kitüntető címet adományozott
Zámbó Andrásnak, a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény igazgatójának.

ÁPRILIS

A református egyház fenntartásába kerülhet a békési Karacs Teréz
Tagiskola és egy háromcsoportos tagóvoda - merült fel a
képviselő-testület ülésén.

Rácz Attilát választotta elnökévé tisztújító ülésén a Fidesz békési csoportja.

Ellenszavazat nélkül fogadta Békés következő négy évre vonatkozó
gazdasági programját a helyi képviselő-testület.

Idén újabb kategóriával bővült a Virágos Békés elnevezésű
környezetszépítő verseny. Az önkormányzat -- a lakossági
visszajelzéseket figyelembe véve -- ebben az esztendőben a rendezett
zöldterületekre is kiírta a megmérettetés.

Ötmillió forintot nyertek kaparós sorsjeggyel Békésen, Barta István
Zoltán magánpostáján.

A Békés szívében található román ortodox templom megmentéséről
tárgyalt Izsó Gábor polgármester és dr. Pálmai Tamás alpolgármester
Siluan püspökkel, a román ortodox egyház egyik vezetőjével.

A könnyűzene játszotta a főszerepet a Szülőföldünk Békés megye
elnevezésű amatőr művészeti fesztivál békési állomásán.

Több százan, köztük civil szervezetek, sportegyesületek, gyülekezetek
tagjai vettek részt a békés-dánfoki üdülőtáborban megtartott
takarítási akción.

Nagyszerűen szerepelt a TV2 Nagy vagy elnevezésű országos
családi-iskolai versenyén a békési Dr. Hepp Ferenc Tagintézmény
csapata.

Gőzerővel zajlanak a Békés Kártya bevezetésének előkészületei -- tudtuk
meg Koszecz Sándortól, a békési kulturális központ igazgatójától.


Hatodik helyezést szerzett a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény Szabó
Nóra, Zöld Renáta Olívia, Tárnok Zoltán, Kakas Zsolt, Lődi Izabel és
Taskó Szabina képviselte, Hegedűs Ferenc által felkészített csapata a
kalocsai legügyesebb kollégium és kollégista versenyen. Kakas Zsolt a
17 év alatti fiúk egyéni versenyében a képzeletbeli dobogó legfelső
fokára léphetett fel, ezzel országos bajnok lett.

Szállj költemény, szólj költemény... címmel rendezett hagyományteremtő
szándékkal középiskolás diákok valamint az általános iskolák 5- 8.
osztályos tanulói számára szavalóversenyt a békési Farkas Gyula
Közoktatási Intézmény

Több százan látogattak ki az immáron hagyományosnak számító
virágvasárnapi vásárra.

Míg én rólad mindent, te rólam semmit sem tudsz címmel nyílt Milák
Brigitta festőnő képeiből kiállítás a békési kulturális központ
kápolnatermében.

Közel ezerhatszáz óvodás kisgyermek ismerkedett meg az úszás
alapjaival tavaly az új békési uszodában -- jelentette be Mucsi András,
a kulturális és sportbizottság elnöke.

Sikeres koncertet adott az Athe Sam!, azaz Itt vagyunk! fesztiválon
a békési kötődésű Varga Kvintett.

Egyhangúlag elfogadta a kistérségi iroda elmúlt évi munkáját elemző
beszámolóját a Békési Kistérségi Társulási Tanács.

Ismét megnyitotta kapuit a békési kishajó-kikötő.

Folyamatos kutatómunkát végeznek a békési szakértők, hogy miként
lehetne rekonstruálni a tavaly nyáron járda- és kerékpárút-fejlesztés
közben felszínre került, korábban eltemetett Rákóczi úti híd
maradványait.

Két kutya támadott meg két tizenéves fiút Békésen, a Kettős-Körös
mentén, a tárház környékén.

Élő video beszélgetés során, Skype-on keresztül vette fel a kapcsolatot
a lengyel Myszków város polgármestere, Włodzimierz Zak Izsó Gábor
békési polgármesterrel.

MÁJUS

Megtartotta alakuló ülését az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete.

Alig pár hét alatt több mint húsz békési vállalkozó és szolgáltató
jelezte, hogy csatlakozni szeretne a Békés Kártya elnevezésű
promócióhoz.

A békési önkormányzat, a kulturális központ, valamint a városvédő és
szépítő egyesület is sikeresen pályázott a házi komposztálást
népszerűsítő program megvalósítására.

A Richter-skála szerinti hatos erősségű földrengés következményeinek
felszámolását gyakorolták a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és
helyi védelmi bizottság tagjai Békésen.

Megérkezett Németországból a békési egyesített egészségügyi intézmény
és rendelőintézet József Attila utcai épületébe az új, mintegy 110
millió forint értékű digitális röntgenkészülék -- tudtuk meg dr. Gulyás
Zsuzsanna igazgató-főorvostól.

Valószínűleg az útaszfaltozásra hivatkozva emberektől pénzt kicsaló
szélhámosokat fogták el Békésen -- jelentette be Pocsaji Ildikó
önkormányzati képviselő a Kereszténydemokrata Néppárt
sajtótájékoztatóján.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a békési szociális
szolgáltató központ és a Fogyatékkal Élők Békés Megyei Sportszövetsége
a napokban a Derűs-kupát.

Több mint 390 millió forintot nyert a békési önkormányzat a városi
szennyvíztisztító telep korszerűsítésére és fejlesztésére -- tudtuk meg
Izsó Gábor polgármestertől.

A Nefelejcs Kulturális és Hagyományőrző Egyesület ötödik alkalommal
szervezte meg ismét sok száz érdeklődőt vonzó hagyományőrző
programját.

Közel nyolcvanan találtak állást a békési állás- és képzési börzén. A
program hivatalos megnyitóján Erdős Norbert, a megyei kormányhivatal
vezetője elmondta, hogy a békési térség a mezőkovácsházi és sarkadi
után a harmadik legnehezebb helyzetben van a foglalkoztatás
tekintetében a megyében.

Hivatalosan is átadták Békés közel 210 millió forintból elkészült,
nyolcvan férőhelyes új bölcsődéjét.

Közel ezer gyermek vesz részt a Kultúra mindenki -- Gyermek és
szabadidős programok Békésen és környékén elnevezésű, több hónapja
tartó projektben.

Ismét átadták a békési KÉSZ-díjat, melyet Jenei Béla nyugalmazott
iskolaigazgató vehetett át a településért végzett kiemelkedő
munkássága elismeréseként.

Befejeződött Békés-Dánfokon a szabadstrand és a horgászvíz hínártalanítása.

Több százan vettek részt a dánfoki üdülőközpont nyitó rendezvényén.

Nagyszabású, kétnapos nyárköszöntő családi rendezvénnyel nyitotta meg
a kapuit a Békés-dánfoki Üdülőközpont.

JÚNIUS

Megyei tanévzárónapot, egyben nemzetközi diáknapot rendeztek a Farkas
Gyula Közoktatási Intézmény békési központjában.

Az ötödik Békési Szilvapálinka Ünnep legfőbb attrakciójaként több száz
érdeklődő előtt adták át a Békési Szilvapálinka Centrumot.

Sok ezren látogattak ki a Körösök Völgye Határtanul Vándortúra és
Zenei Fesztivál programjaira. Békés-Dánfokon Keresztes Ildikó, illetve
Nagy Feró és a Beatrice lépett fel.

Összesen 9600 kilogramm lisztet, 15 ezer 232 kiló spagetti tésztát és
7862 kiló krémmel töltött kekszet osztott, illetve osztott ki közel
6200 rászoruló között a békési önkormányzat.

Közel 11 százalékkal, egészen pontosan 10,68 százalékkal növekedett az
esztendő addig eltelt szakaszában a vendégforgalom a békési uszodában.

-- Békés szerepe semmit nem csökken azzal, hogy a Farkas Gyula
Közoktatási Intézmény az ugyancsak megyei fenntartású, orosházi
iskolaegységgel integrálódik -- jelentette be az intézményben
megtartott sajtótájékoztatóján Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés
elnöke.
Zámbó András igazgató pedig arról számolt be, hogy jelentős változások
előtt áll a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény. A fenntartó megyei
önkormányzat közelmúltbeli döntése értelmében az iskolához újabb
oktatási intézményeket integrálnak.

A biológiai irtással a közelmúltban elkezdődött a szúnyoggyérítés Békésen.

Nyert a békési önkormányzat népi játszóház és hagyományos kézműves
mesterségek bemutatásának rendezésére benyújtott pályázata.

Június 19. és július 3. között immáron harmincötödik alkalommal
rendezték meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat.

Kerékpárokkal, geocaching-túrákhoz használatos GPS készülékekkel,
nordic walking túrabotokkal gazdagodott a közelmúltban a Közép-Békés
Területfejesztési Társulás. A Tematikus turisztikai programok
szervezése a Körösök Völgyében című sikeres pályázatnak köszönhetően
emellett tizenkét túrakenut és két sárkányhajót is beszerzett a KBC,
amelyet a békési kishajó-kikötőben helyeztek el.

Elballagtak a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény Gyógypedagógiai
Oktatási Egységének végzős diákjai.

Történelmi pedagógus napi bált rendeztek a békési galéria impozáns
dísztermében. A város két középiskolája, a megyei fenntartású Farkas
Gyula Közoktatási Intézmény és a Szegedi Kis István Református
Gimnázium tanárai először ünnepeltek közösen.

Kis Esztert választotta a Békési Kistérségi Iskola igazgatójának a
helyi képviselő-testület. Kis Eszter szeptember elsejétől tölti be a
vezetői tisztséget.
Az ülés elején Izsó Gábor köszöntötte az iskola nyugdíjba vonuló
igazgatóját, Farkas Lászlónét.

JÚLIUS

Átadták a mintegy 648 millió forintból elkészült kistérségi komplex járóbeteg-ellátó központot

Sok százan látogattak ki a negyedik békés-dánfoki motoros rockhétvége programjaira.

Első ízben rendeztek halászléfőző versenyt a békési kishajókikötőben.

Immáron kilencedik alkalommal tartotta meg a hagyományőrző aratónapot a Békési Kisgazdakör.

Együttműködési megállapodást kötött a békési önkormányzat a Magyar Vöröskereszt Békés megyei szervezetével.

Hét Békés megyei településen festették ki nevelőszülők és a náluk élő gyermekek otthonait nyári gyakorlatuk részeként a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő középiskolák diákjai ezekben a hetekben.

Csaknem száz ingyenes budapesti programmal, köztük sárkányhajó versennyel és felvonulással búcsúzott Magyarország az EU-elnökségtől. A rendezvényen részt vett a Békési Kajak-Kenu Club csapata is.

A hagyományoknak megfelelően idén nyáron is megrendezték az elsős kollégisták táborát a Farkas Gyula Közoktatási Intézményben. A leendő diákok közül huszonketten jelentkeztek a beiratkozással egy időben megtartott kétnapos rendezvényre, amelynek az iskola békési kollégiuma adott otthont.

Kigyulladt egy húsüzem fűrészpor-tárolója Békésen, a Kisvasút soron.

Európa utolsó lepratelepén jártak békési missziómunkások. A Duna deltavidékén található romániai Tichilestiben a külvilágtól távol, de attól nem elzárva tizenkilenc leprás él ma is.

Polgárőr Város kitüntető címet adományozott az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a békési önkormányzatnak a polgárőrök megtartott országos találkozóján.

Kerékpárral a Körösök lágy ölén címmel megkezdődött a 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó és a II. Békési kerékpáros-fesztivál Dánfokon.

Egy Jantyik Mátyás festmény és imádságos könyv megvétele érdekében indított gyűjtést a Békési Múzeumbarátok Köre.

Július 29-én immáron huszonegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit Békésen a Csuta Nemzetközi Művésztelep. A rangos alkotótáborba idén is tucatnyi országból érkeznek művészek.

Pocsaji Ildikó önkormányzati képviselő kezdeményezte a Kossuth utcai, vagy más néven Búzapiac téri, 720 méter talpmélységű artézi kút ismételt üzembe helyezését.

Békésen az először elevenítették meg Jakab-napi torkoskodással és vásárral az aratáshoz kapcsolódó hagyományokat.

Ruha-, könyv-, játék- és pénzadománnyal segítették a békési székhelyű Múltunk a Jövőnkért Szövetség tagjai a csángó magyarokat.

AUGUSZTUS

Folytatódott a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny zsűrizése. Az orosházi zsűri értékelte Békés városát.

Összesen hatvanegyen adtak vért a békési polgármesteri hivatal nagytermében.

Digitális esélyegyenlőséi képzést indította békési kulturális központ.

Idén is megrendezte hagyományos diákvezető-képző táborát a Diákönkormányzatok Békési Szövetsége és a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény.

Hasznos és érdekes információkhoz jutottak, új barátságokat kötöttek a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény diákjai a Balatonlellén megtartott pénzügyi táborban.

Több száz komposztálóláda kiosztása kezdődött meg Békésen.

A békési okmányirodában megnyílt a lehetőség, hogy az ügyintézés során az ügyfelek az illetékeket és az egyéb díjakat bankkártyával is befizethessék.

Színjátszásban nincs határ címmel rendeztek művészeti tábort a Dánfoki Üdülőközpontban.

Rekreációs napot rendezett dolgozói számára a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum Dánfokon.

Pákh Imre nyitotta meg a Csuta Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból összeállított kiállítást Békéscsabán.

Lezárult a számlálóbiztosok jelentkezésének lehetősége Békésen a népszámlálásra.

Szeptembertől tovább folytatódik az Egy iskola, egy polgárőr program Békésen — jelentett be Gyarmati Sándor a helyi szervezet elnöke.

Harmadik helyezést ért el a békési Nefelejcs Egyesület pörköltje, a város testvértelepülésén, Magyarittabén megtartott falunapi kakaspörkölt főző-versenyen.

Roma családi hetet rendezett a békési szociális szolgáltató központ és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat.

Hosszú idő után Békés tulajdonába került a bekes.hu domain név — tájékoztatta lapunkat Koszecz Sándor, a helyi kulturális központ igazgatója.

Jól megfért egymással, a rock, a diszkó, a nosztalgikus slágeregyveleg és a gyermekeknek szóló dalcsokor az első ízben megtartott Békés-dánfoki zenei Fesztiválon. A kétnapos programot jelentős érdeklődés, sok száz néző előtt rendezték meg.

A Fidelitas békési szervezete tisztújítást tartott, melynek során ismét Kárp Imrét választották a helyi szervezet elnökévé, Szabó Lászlót és Mekis Andrást pedig a két alelnökké.

Augusztus 8-tól Kovács Dániel a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója.

A közművelődésben végzett több évtizedes kimagasló munkássága elismeréseként dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Bessenyei György-díjjal tüntette ki az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából Szilágyi Erzsébetet, a békési kulturális központ igazgatóhelyettesét.

Várhatóan még az ősz folyamán 25 milliós beruházásba vágnak a megyei vízművek szakemberei a békési víz- és szennyvízcsatorna hálózaton. A képviselő-testület augusztusi ülésén vette napirendjére, hogy pontosan milyen munkálatokra fordítsák a víz- és csatornadíjakon az év első felében keletkezett fejlesztési hányadot.

SZEPTEMBER

A szokásoknak megfelelően, idén is élő koncertek sorával várták az érdeklődőket a XIII. Madzagfalvi Napokon. Szombaton fél kilenctől a Csillag születik második szériájának nyertese, Tabáni István, vasárnap az X-Faktorban feltűnt sztárok, a győztes Vastag Csaba, a harmadik Király L. Norbi és Vastag Tamás léptek színpadra. Összesen több mint hatvan program szolgálta a kikapcsolódást szeptember első hétvégéjén.

Pályázati tájékoztató napot tartott szerdán a Békési Pálinka Centrumban a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ).

Elkezdődött az új tanév az iskolákban, így a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény utódjának számító Tisza Kálmán KÖzoktatási Intézményben is.

Az Anyakönyvvezetők Dél-Alföldi Regionális Szakmai Találkozóját rendezték meg a békési polgármesteri hivatalban. Hegedűs Béláné, a rendezvény főszervezője, a helyi városháza anyakönyvvezetője elmondta, a program középpontjában az egyszerűsített honosítási eljárás ügyintézése, annak tapasztalatai, és az ahhoz kapcsolódó hazai anyakönyvi eljárási gyakorlatok álltak.

Deákné Domonkos Júliát választotta elnökévé a Fidesz megyei kulturális tagozata.

Két új gyalogos átkelőhelyet építenek ki pályázati források segítségével Békésen, a Táncsics Mihály, illetve a Csabai úton — tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.

Új helyi elismerést alapított a közelmúltban a békési önkormányzat. A Civilek a Városért kitüntetés azoknak a civil szervezeteknek adományozható, amelyek a település társadalmi fejlődéséhez tudományos, művészeti, közéleti munkásságukkal, valamint a békési hagyományok őrzésével hosszú ideje hozzájárulnak.

Megerősítette tisztségében az elnökséget, illetve új alelnököt is választott a közelmúltban a Fidesz békési csoportja. A tisztújításon hozott döntés értelmében a helyi szervezetet továbbra is Rácz Attila vezeti elnökként, akinek munkáját alelnökként Koppné dr. Hajdú Anikó, Barnáné Varga Emília és az újonnan megválasztott Csurka Péter segíti.

A második félévben is tovább folytatódott Békésen a Hét Krajcár elnevezésű hétvégi gyermekétkeztetési program.

Észak-Portugáliában vendégeskedett a békési Belencéres Néptáncegyüttes.

Az országban elsőként Békésen kezdődött el a település valamennyi általános iskolájában a Bringasuli program.

Szeptember 24-én, szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt Pallag László, egykori békési kisgazda politikus, országgyűlési képviselő, aki az olajügyek kapcsán szerzett országos ismertséget.

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési és dévaványai oktatási egységéből tizenkét tanuló és két kísérő tanár járt a város testvértelepülésén, Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban tapasztalatcsere látogatáson.

Kádasné Öreg Juliannát választotta a helyi szociális szolgáltató központ igazgatójává a békési képviselő-testület.

A grémium ugyancsak határozott — mégpedig zárt ülésen — a Jantyik Mátyás Múzeum vezetői tisztségéről. A testület Sápiné Turcsányi Ildikót bízta meg az igazgatói feladatokkal. Mindkét szakember október elsejétől tölti be a tisztséget.

Július

Átadták a mintegy 648 millió forintból elkészült kistérségi komplex járóbeteg-ellátó központot

Sok százan látogattak ki a negyedik békés-dánfoki motoros rockhétvége programjaira.

Első ízben rendeztek halászléfőző versenyt a békési kishajókikötőben.

Immáron kilencedik alkalommal tartotta meg a hagyományőrző aratónapot a Békési Kisgazdakör.

Együttműködési megállapodást kötött a békési önkormányzat a Magyar Vöröskereszt Békés megyei szervezetével.

Hét Békés megyei településen festették ki nevelőszülők és a náluk élő gyermekek otthonait nyári gyakorlatuk részeként a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő középiskolák diákjai ezekben a hetekben.

Csaknem száz ingyenes budapesti programmal, köztük sárkányhajó versennyel és felvonulással búcsúzott Magyarország az EU-elnökségtől. A rendezvényen részt vett a Békési Kajak-Kenu Club csapata is.

A hagyományoknak megfelelően idén nyáron is megrendezték az elsős kollégisták táborát a Farkas Gyula Közoktatási Intézményben. A leendő diákok közül huszonketten jelentkeztek a beiratkozással egy időben megtartott kétnapos rendezvényre, amelynek az iskola békési kollégiuma adott otthont.

Kigyulladt egy húsüzem fűrészpor-tárolója Békésen, a Kisvasút soron.

Európa utolsó lepratelepén jártak békési missziómunkások. A Duna deltavidékén található romániai Tichilestiben a külvilágtól távol, de attól nem elzárva tizenkilenc leprás él ma is.

Polgárőr Város kitüntető címet adományozott az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a békési önkormányzatnak a polgárőrök megtartott országos találkozóján.

Kerékpárral a Körösök lágy ölén címmel megkezdődött a 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó és a II. Békési kerékpáros-fesztivál Dánfokon.

Egy Jantyik Mátyás festmény és imádságos könyv megvétele érdekében indított gyűjtést a Békési Múzeumbarátok Köre.

Július 29-én immáron huszonegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit Békésen a Csuta Nemzetközi Művésztelep. A rangos alkotótáborba idén is tucatnyi országból érkeznek művészek.

Pocsaji Ildikó önkormányzati képviselő kezdeményezte a Kossuth utcai, vagy más néven Búzapiac téri, 720 méter talpmélységű artézi kút ismételt üzembe helyezését.

Békésen az először elevenítették meg Jakab-napi torkoskodással és vásárral az aratáshoz kapcsolódó hagyományokat.

Ruha-, könyv-, játék- és pénzadománnyal segítették a békési székhelyű Múltunk a Jövőnkért Szövetség tagjai a csángó magyarokat.

OKTÓBER

Öngyilkossági szándékkal gyógyszereket vett be egy férfi Békésen. Az öngyilkosságot a mentők és a rendőrök közösen akadályozták meg.

Sikerrel akkreditálta sportiskoláját szeptemberben a Békési Kistérségi Általános Iskola, mellyel megkapta a hivatalos regisztrációt is a képzésre.

A békési képviselő-testület oktatás, kulturális és sport bizottságának tagjai egyetértettek azzal, hogy a városban tanuló általános és érettségit adó képzésben részt vevő középiskolások megismerjék a székely-magyar rovásírást — tájékoztatta lapunkat Mucsi András.

Elfogadta a Békési Kistérségi Iroda tavalyi évről szóló beszámolóját a békési képviselő-testület.

Békés a jövőben is csatlakozni kíván a Menza Minta = Mintamenza programhoz — döntött legutóbbi ülésén a békési képviselő-testület.

Mintegy 11 ezer 400 kilogramm vitaminozott lisztet, több mint 17 ezer kiló négytojásos spagettit és 2721,6 kilogramm, krémmel töltött kekszet osztottak szét 2300 család, közel hatezer rászoruló között Békésen.

Sok száz érdeklődő részvételével rendezték meg az immáron hatodik tökmulatságot a hétvégén Békésen. A Nefelejcs Egyesület hagyományőrző rendezvénye ezúttal is rengeteg programmal várta a látogatókat. A szombati nyitónapon Szilágyi Tamás harmadik osztályos tanuló személyében megválasztották az új tökkirályt.

Öt csapat részvételével tartották meg a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény

Békési Középiskolai Kollégiuma által szervezett Nemzetközi Sporttalálkozót.

Békésen nyitotta meg kapuit az ország első roma vendéglője.

Igazi szenzációval készült a Csabai Kolbászfesztiválra a Békési Húsfeldolgozó Kft. A már jól ismert, országszerte népszerű Békési Házikolbász mellett most debütált a nagyközönség előtt a 10-13 centi átmérőjű Békési Szalámi.

A békési képviselő-testület támogatta, hogy a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület mintegy 20 megyei települést érintő pályázatot nyújtson be promóciós tevékenységek támogatására a térségi turizmus fellendítése érdekében.

Elkezdődött a Startmunka program Békésen. A közmunkások a két megyei kistérséget is érintő mintaprojekt során kitisztítják a belvízelvezető rendszereket és felszámolják az illegális szemétlerakó helyeket.

Középső bronzkori temető maradványait tárták fel régészek Békés határában.

A Virágos Magyarországért virágosítási, parkosítási és környezetszépítő verseny egyik legrangosabb elismerésével, az Arany Rózsa díjjal jutalmazták Békést. Az elismerést a Százhalombattán megtartott eredményhirdetésen Izsó Gábor polgármester és Turák Helga, a város főkertésze.

Egy aknanyílásba szorult lovat mentettek ki Békésen, a borosgyáni homokbánya közelében a békési köztestületi és a békéscsabai hivatásos tűzoltóság tagjai

Békés megyéért" kitüntetéssel ismerték el Eperjesi Józsefet, aki 1969 és 1991 között vezette a békési szociális otthont.

NOVEMBER

Ismét megrendezték a békési sportbálat.

Egyedüli Békés megyeiként vett részt a Magyar Olimpiai Akadémia iskoláinak vezetői számára szervezett görögországi tanulmányúton Deákné Domonkos Julianna, a békési Dr. Hepp Ferenc Tagintézmény vezetője.

Második világháborús, magyar gyártmányú páncéltörő lövedéket találtak Békésen. A lakossági bejelentés után a békési rendőrség a polgárőrség bevonásával gondoskodott a veszélyes tárgy őrzéséről, amit azután csütörtökön a kiérkező honvédségi tűzszerész-alakulat szakszerűen elszállított, majd információink szerint meg is semmisített.

A Békés Megyei Közgyűlés alelnökévé választották Mucsi Andrást.

Összesen huszonnyolcan szereztek online ügyintéző és falusi vendéglátó képzettséget a békési kulturális központban befejeződött, pályázati támogatással megvalósult projekt során.

Több intézkedést tettek a városban a levegőtisztaság megtartásáért.

Perzsia kincsei címmel nyílt Iránt bemutató népművészeti kiállítás a békési galériában.

Különös fényjelenségeket láttak többen is Békésen. A lapunkat megkereső szemtanúk szerint narancssárgában tetsző, kerek fények mozogtak Dánfok irányából a város Mezőberény felé eső része irányába a levegőben. Később kiderült, hogy lampionok állnak a fényjelenség hátterében, amit egy éppen bulizó társaság indított égi útjára.

Nagy sikert aratott, az első helyet szerezte meg a Pécsett megtartott Protestantizmus a Kárpát-medence területén a török hódoltság idején elnevezésű műveltségi vetélkedőn a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium csapata, amelynek tagjait Bagita Attila készítette fel a kihívásra.

A zárókonferenciával csütörtökön befejeződött a hajléktalan emberek megsegítésére életre hívott, Kézen-fog-lak elnevezésű program Békésen.

A Békési Rendőrkapitányság hétfőn zsarolás és rablás bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe két csökmői fiatalt.

Ötnapos rendezvénysorozattal ünnepelték az intézmény névfelvételének huszonötödik évfordulóját a békési Dr. Hepp Ferenc Tagiskolában.

John Griffin, Ausztrália budapesti nagykövete a fővárosban találkozott Izsó Gáborral, Békés polgármesterével, Juhász Zoltánnal, az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének elnökével, illetve a szervezet titkárával, dr. Balázs Istvánnal.

Újabb negyvenegymillió forintot nyert Békés, ezúttal az Európai Unió önerő alapjából, a városi szennyvíztisztító telep korszerűsítéséhez.

DECEMBER

Január 21-én, 19 órától az Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadást tekinthetik meg az érdeklődők a békési kulturális központban — tudtuk meg Koszecz Sándor igazgatótól.

Eredményesen gazdálkodott a békési önkormányzat az év első háromnegyed évében — derült ki a békési képviselő-testület ülésén, a város költségvetésének szeptember végéig eltelt szakaszát elemző anyag tárgyalásakor.

Kibővült feladatkörrel és megváltozott néven működik tovább január elsejétől a békési kulturális központ — jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Izsó Gábor. Az intézmény Kecskeméti Gábor nevét veszi fel.

Békés idén ünnepelte újratelepülésének 300. évfordulóját, amiről a város méltóképpen, számos nagyszabású rendezvénnyel emlékezett meg.

A Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény gyomaendrődi és békési oktatási egységében is december első napjaiban rendezték meg a szalagavatót. A végzős diákok mindkét helyszínen színes műsorral lepték meg a közönséget.

Várhatóan január elején távozik posztjáról Zámbó András, a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény igazgatója. A szakember tizenkét éve dolgozik a közoktatásban, s úgy érezte, most jött el az ideje a váltásnak.

Megtartotta alakuló ülését a Közép-Békési Centrum Kiemelkedően Közhasznú Egyesület Békésen. A szervezet legfőbb célja, hogy a három közép-békési város, Békéscsaba, Gyula és Békés közös társadalmi-gazdasági fejlesztési érdekeit szervezeti formában is képviselje.

John Griffint, Ausztrália közelmúltban Magyarországra akkreditált nagykövetét választotta közgyűlésén tiszteletbeli elnökévé az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete. A diplomata másnap a Pankotai tanyán egy disznóvágáson is részt vett.

Ünnepélyes keretek között köszönte meg Izsó Gábor, Békés polgármestere a Hét Krajcár Gyermekélelmezési Program támogatóinak, adományozóinak és az akciót segítő önkénteseknek idén végzett munkájukat, segítségüket.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!