Mi történt Békésen 2015-ben!


Megjelent: 2016 Január 13. ( Szerda ) 08:37
Módosítva: 2016 Január 21. ( Csütörtök ) 11:39
A Békés Mátrix Hírportál éves összefoglalója a Békés Mátrix archívumából.

JANUÁR

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ és a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar ismét megrendezte a hagyományos új évi koncertet. A szombati békési rendezvény újfent nagy sikert aratott.

Negyedik éve volt annak, hogy a Dánfoki Üdülőközpont, illetve a helyi kulturális központ sikeresen elkezdett egy örökbefogadási programot, melynek keretében vállalta, hogy az ünnepek elmúltával nem csak helyet biztosít a gyökeres fenyőknek, hanem azokat el is ülteti. A kezdeményezést a békési önkormányzattal közösen 2015-ben is folytatták. Az örökbe adott fákról szakértők gondoskodtak, és előre megtervezett helyekre ki is ültették.

Négy kerékpárt tulajdonított el egy ház udvaráról egy férfi Békésen. Az ötvennyolc éves békési H. József már korábban felfigyelt arra, hogy az ingatlan hátsó részénél nincs kerítés, így akadály nélkül be tud jutni az udvarnak arra a részére, ahol a háziak kerékpárjaikat tárolják. Összesen négy gyermek és felnőtt biciklit volt ott, melyeket január 3-a és 4-e között eltulajdonított. A kerékpárok vázait otthonában feldarabolta és leadta egy fémfelvásárlónak, a kapott pénzt elköltötte. A maradék alkatrészeket, küllőket, gumikat egy ismerősének adta.

A város legnagyobb vállalkozóit és a helyi intézmények vezetőit köszöntötték a békési Városháza dísztermében, az immáron kilencedik alkalommal megtartott újévi fogadáson. Köszöntőt mondott Izsó Gábor polgármester.

Raoul Wallenberg svéd diplomata eltűnésének hetvenedik évfordulójáról emlékeztek meg hétfőn Budapesten. Az ünnepség keretében átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat A díjazottak között Durkó Albert pünkösdi lelkipásztor, a Magyar Pünkösdi Egyház békési székhelyű Országos Cigánymissziójának vezetője is szerepelt.

Ünnepélyes keretek között adták át Békésen a felújított hajléktalanok átmeneti szállóit. Az eseményen Izsó Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint kiemelte, a város felelősen igyekszik gondoskodni a szociálisan hátrányos helyzetbe került emberekről. A településen hosszabb ideje mintegy ötven hajléktalan ember él, s a több mint 151 millió forintból megvalósult fejlesztések inspirálóan hatnak rájuk. A szociális szolgáltató központ és az önkormányzat pedig jó néhány eszközzel segíti reintegrációjukat, munkába állásukat. Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője részletesen szólt a kormányzat nehéz helyzetben élőket segítő intézkedéseiről.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár elismerően szólt a békési beruházásról, kiemelve, hogy az messze túlmutat Békés határain.

Megnyitották Kállai Júlia festő- és grafikusművész emlékkiállítását tegnap délután a Békési Galériában. Az eseményt a tehetséges békési énekes, Csordás Ákos egy dallal és Kerepeczki Nóra szavalata vezette fel.

Folytatódtak Békésen a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvények. A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban nagytermében megtartott programon Izsó Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, akik zsúfolásig megtöltötték a helyiséget. Ezután a Pocsai Ildikó által vezetett békési színjátszó stúdió zenés, versen összeállítása következett, mely nemzeti imádságunk, a Himnusz születése és megzenésítése köré épült. Az előadás végén, a fináléban Farkas Sándor adta elő a Zene az kell című dalt a Valahol Európában című musicalből.

Ezután a Pankastic Zenekar nagy sikerű élő koncertjével folytatódott az est.

Háromszáz érdeklődő részvételével rendezték meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési szervezetének hagyományos jótékonysági bálját a helyi sportcsarnokban. A bevételt természetesen ezúttal is jótékony célra fordította a szervezet.

FEBRUÁR

A képviselő-testület létrehozta a civil alapot, amely tartalmazza az önkormányzat civil szervezetek támogatásra szánt forrásait és az e célra tett felajánlásokat.

A város ismét csatlakozott a kulturális közfoglalkoztatási programhoz.

Békésen már 2012-ben kialakították a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét. Az önkormányzat és a Békési Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Plusz Kft. folyamatosan, lépésről lépésre tett idén is azért, hogy a környezettudatos gondolkodást és a szeletív gyűjtés gyakorlatát napi gyakorlattá tegye a településen.

Csaknem ötezer liter saját készítésű ivólevet juttatott el a helyi bölcsődékbe és óvodákba a békési önkormányzat — tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala gyógyfürdővé nyilvánította a békési fürdőt. A létesítmény története, illetve annak előzményei 1927-ig nyúlnak vissza, maga a gyógyvíz minősége pedig a szakemberek szerint a hajdúszoboszlóihoz és a hévízihez hasonlatos. A közelmúltbeli fejlesztéseknek és a szakembergárdának köszönhető a cím.

Felújítják a Dánfoki szivornya vizét visszatartó két tiltót (zsilipet) Békésen — jelentette be Izsó Gábor polgármester. A rekonstrukcióra azért van szükség, mert a létesítménynél elhelyezett két eszköz már elhasználódott, és funkcióját nem látta el megfelelően.

A Legszebb konyhakertek országos programhoz Békés városa is csatlakozott. Az Első Magyar Kert Szövetkezet által meghirdetett akció célja a lakosság ösztönzése arra, hogy alakítsanak ki konyhakertet. Azt gondozzák, termesszenek ott maguk és családjuk számára minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt.

Elfogadta 2015-re vonatkozó költségvetési rendeletét tegnapi, maratonira nyúló ülésén a békési képviselő-testület. A büdzsé bevételi és kiadási oldalán egyaránt 3 milliárd 943 millió 800 ezer forint áll.

MÁRCIUS

A katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a megyéből egyedüliként oklevelet és ajándéktárgyat vehetett át dr. Bakondi György tűzoltó altábornagytól, országos katasztrófavédelmi főigazgatótól dr. Csarnai Judit, a Békés Járási Hivatal vezetője.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tett bejelentést egy nő arról, hogy meglopták. Békésen, a Mónus Illés utcában egy ismeretlen kivette a kerékpárja hátsó kosarából a táskáját. A fiatalember is biciklivel volt, és a Károlyi utcán a Pesti utca felé hajtott el. A táskában benne volt a nő pénztárcája, az összes irata, a bankkártyái és egyéb személyes dolgai. A Békési Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A rendőrök azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiút. A békési tinédzser beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy kerékpározás közben figyelt fel a nőre. Utána hajtott, hirtelen megragadta a sértett mögött, a bicikli hátsó csomagtartójára szerelt kosárban lévő táskáját, kiemelte és elhajtott vele. A helyszíni kihallgatásán megmutatta, hol vette ki belőle a pénzt és még néhány dolgot, illetve hová rejtette el a táskát, hol dobálta el az iratokat. A rendőrök a megtalált okmányokat és tárgyakat visszaadták a sértettnek. A 14 éves békési fiú ellen a Békési Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Hosszú távú, munkahelyteremtést elősegítő közfoglalkoztatás kezdődött Békésen. Az önkormányzat közmunkaprogramjának keretében ekkor húszan készítettek sporthálókat és védőhálókat, kézi csomózású technológiával.

Immáron százhetven juhot tartottak a mezőgazdasági program részeként Békésen, az állomány döntő többségét továbbtenyésztésre értékesítik. A város a tevékenységek egymásra épülését célzó mezőgazdasági programot valósít meg, amiben a növénytermesztés hangsúlyos szerepet kap.

Fél éven keresztül nem veszik fel a tiszteletdíjukat a békési Jobboldali Összefogás önkormányzati képviselői, annak teljes összegét a város pályázatainak önerejéhez ajánlják fel — tájékoztatott Izsó Gábor polgármester. A településvezető elmondta, hogy az idei év egyik legfontosabb feladata, hogy előkészítsék azokat a gazdaságélénkítést és munkahelyteremtést segítő pályázatokat, amelyek tovább erősíthetik Békés fejlődését.

Ezekben a napokban végezték a Békés Drén Kft. új fejlesztése, két különböző méretű úszó-kotró gép stabilitásvizsgálatát a városban, az úgynevezett Puskaporos-tóban. Barkász Sándor, a társaság tulajdonosa lapunknak elmondta, a különleges munkagépek arra szolgálnak, hogy olyan tavak, folyók, vizek medréből is eltávolítsák az iszapot, amelyek partjáról ez nem lehetséges, illetve azt kotróhajók sem képesek megoldani.

Idén dr. Dr. Forvith Erzsébet szemész szakorvosnak és Nánásiné Szabó Eszter csecsemő- és kisgyermekgondozó szakembernek adományozta a Sursum corda (Emeljük fel szívünket) elnevezésű díjat a Keresztény Értelmiségeik Szövetségének (KÉSZ) helyi szervezete és az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága Békésen.

Az eddigi Maxim Gorkij a Fonó utca nevet viseli a jövőben Békésen, míg a Tanácssor utca az Ősz utca nevet kapta a lakosok megkérdezése után, a máciusban meghozott testületi döntés értelmében.

ÁPRILIS

Több utcában, így a Borosgyán, a Károlyi, a Dankó, a Veress E., a Bajza, a Lenkey, a Búzavirág, a Décseri, az Asztalos, az Egyenes, a Horgász dűlőn egyaránt kohósalakkal kátyúztak a közelmúltban Békésen.

Kigyulladt egy családi ház egyik, huszonöt négyzetméteres szobája Békésen szerdán, nem sokkal éjfél előtt – közölte honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az egyik, huszonöt négyzetméter alapterületű szoba már teljes egészében égett, amikorra a békéscsabai és a mezőberényi hivatásos, valamint a békési önkormányzati tűzoltók a helyszínre értek.

Békési Gazdasági és Szolgáltató Szociális Szövetkezet tízmillió forint, vissza nem térítendő pályázati támogatásban részesült – tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor. A polgármester elmondta, a társulat januárban nyújtott be pályázatot a foglalkoztatási képesség növelése érdekében. A projekt az önellátást, önfenntartást és a fenntartható település létrehozását megalapozó, tagi munkavégzésre irányuló jogviszony elterjesztését célozza meg. A hosszú távú, munkahelyteremtést elősegítő Sui Generis támogatási program keretében tíz munkavállaló továbbfoglalkoztatására nyílik lehetőség.

Márciusban megtartott ülésén a képviselő–testület egyebek mellett felülvizsgálta a szociális és gyermekvédelmi intézményi térítési díjakat. A döntés értelmében az önkormányzat a szociális ellátások térítési díjait nem emelte. A szolgáltatást nyújtó intézmény fenntartójának minden évben meg kell állapítania a szociális ellátások intézményi térítési díját, illetve a személyi térítési díj szabályait.

A helyi önkormányzati rendeletben megfogalmazottak alapján tehát nem kell többet fizetni többek között a szociális étkeztetésért, a házi segítségnyújtásért, a támogató szolgálatért, a fogyatékos és demens személyek nappali ellátásáért. Azok az ellátások melyek tavaly ingyenesek voltak azok idén is térítésmentesen vehetőek igénybe a rászorulók számára. A gyermekétkeztetés térítési díjait is felülvizsgálták, és a fizetendők ebben az esetben sem emelkednek.

Ünnepélyes keretek között, immáron hetedik alkalommal adták át a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület a Nefelejcs-díjat szombaton délután. A civil szervezet — amelynek nevéhez sok sikeres, hagyományőrző rendezvény fűződik, elég csak a Tökmulatságra vagy a Nefelejcs Vigalomra gondolni — minden évben olyan személyiséget jutalmaz az elismeréssel, akik sokat tettek a helyi közoktatásért, közművelődésért, annak kimagasló alakjai.

A békési galériában megtartott ünnepségen az elismerést Sajti Mária Etelka nyugalmazott gyermekkönyvtáros a gyermekek körében végzett kultúraközvetítő tevékenységéért, valamint a magyar népi kultúra megőrzéséért folytatott áldozatos munkájáért és Szeverényi Barnabás tanár a város életében betöltött kultúrateremtő és -művelő tevékenységéért, az irodalom terén végzett tevékenységéért vehette át.

Békés várossá nyilvánításának negyvenkettedik évfordulója alkalmából rendeztek ünnepi testületi ülést szerdán délután a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ nagytermében. A hagyományoknak megfelelően átadták a városi elismeréseket is.

A képviselő-testület dr. Hepp Ferenc Békés város sporthagyományainak ápolásában végzett kiemelkedő munkásságát posztumusz díszpolgári címmel ismerte el. A kitüntetést dr. Hepp Ferenc testvérei vettét át Izsó Gábortól.

A Békés Városért kitüntetést hárman érdemelték ki a testület döntése értelmében. A biokultúra népszerűsítésében hosszú időn át kifejtett kiemelkedő munkájáért Dacziné Dúzs Julianna; a város művészeti életében hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenységéért Püski Sándor; a település közösségi életében végzett kiemelkedő tevékenységéért Juhász Zoltán vehette át az elismerést a polgármestertől.

A Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusa a város kulturális életében végzett kiemelkedő tevékenységéért Civilek a városért kitüntetésben részesült.

Az év békési sportolója címet Nyeste Ágnes atlétának, Laczó Dániel világbajnok kenusnak és Fekécs Sámuel súlyemelőnek adományozta a testület.

A kitüntetések átadását követően beiktatatták a 2015-ben megválasztott békési diákpolgármestert, Czinanó Malvinát és diák-alpolgármestert, Kállai Tímeát. Az esemény keretében Izsó Gábor polgármester átnyújtja a város kulcsát a diákoknak.

Kétmillió forint támogatást nyert a békési önkormányzat a Békés-tarhosi zenei napok népszerűsítése érdekében benyújtott projekttervével.

Kiváló időben, jelentős érdeklődés mellett rendezték meg az immáron kilencedik alkalommal életre hívott Nefelejcs Vigalom elnevezésű rendezvényt a békési tájházban.

MÁJUS

Több fontos kérdésről tárgyalt békési ülésén a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás. A polgármesteri hivatalban rendezett tanácskozáson jelen volt dr. Görgényi Ernő, Gyula városa, Szarvas Péter, Békéscsaba és Izsó Gábor, a házigazda település polgármestere, illetve számos szakértő is részt vett a megbeszélésen.

A legfőbb témát a Ó-Fehér-Körös projekt megvalósításának lehetőségei szolgáltatták, de a felek törekedtek a szinergiák, az együttműködés keresésére, fokozására, a közös gondolkodásban rejlő lehetőségek kiaknázására.

Négyszázhúsz éve pusztult el az egykori békési palánkvár, amely a török hódoltság keleti felének biztosításában játszott szerepet: Szarvassal és Szentmiklóssal egyetemben az ott állomásozó katonák a Szolnok–Gyula közötti határszakaszt őrizték.

A huszonhárom várost és községet tömörítő Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége közgyűlésén ismét Izsó Gábort, Békés polgármesterét választotta négy évre a szervezet elnökévé. A KETOSZ céljai közé tartoznak az összehangolt fejlesztések, a beruházások érdekében történő lobbi érvényesítése. Kiemelt elképzelés, hogy a Körösök völgye is legyen érintve az európai hálózatban.

Nyári gyermekétkeztetés biztosításának támogatására nyújtott be 7 millió 744 ezer forintos forrásra pályázatot a békési önkormányzat.

Tiszteljük egymást a közlekedésben címmel szervezett több mint 500 kilométeres figyelemfelhívó motoros túrát tizenegy motoros egyesület. A rendezvény legfőbb célja – ahogy a neve is elárulja –, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre. A motorosok Romániából, Zilahból indultak útnak péntek délelőtt, a végső cél pedig Nagyvárad, de Magyarországra is átjöttek. A konvoj Debrecent, Berettyóújfalut, Füzesgyarmatot, Békést is érintette, majd Méhkeréken át hagyták el az országot.

Békés továbbra is a nevének megfelelően békés város — derült ki a helyi képviselő-testület májusi ülésén, a Békési Rendőrkapitányság tavalyi évét elemző beszámoló tárgyalása során. A kapitányság teljes illetékességi területén a 2013. évi adatokhoz képest (589) 2014-ben 584 bűncselekményt regisztráltak, amely 0,8 százalékos csökkenést eredményezett. Az elmúlt öt év adataival összehasonlítva megállapítható, hogy a bűncselekmények számának alakulásában ez a legkedvezőbb eredmény, amit elért a Békési Rendőrkapitányság.

Idén Horváth Hajnalka alkotóművész vehette át a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezetének elismerését, a KÉSZ-díjat. Az elismerést — melyet a Csuta György festőművész által készített műalkotás testesít meg — mélyen humanista lelkületű, ihletett képzőművészeti ábrázolással megalkotott műveivel és keresztyéni alázattal végzett kimagasló tevékenységével érdemelte ki.

Békés-Dánfok adott otthont a Körösök Völgye Fesztiválnak.

A helyi zsidóság tiszteletére avattak emlékművet Békésen, az Ady utcai egykori zsinagóga előtti területen. A botlókövet, a járda szintjébe, az utca burkolatába ágyazott emléktáblát a békési Hit Gyülekezete kezdeményezésére helyezték el az épületnél. Az eseményen beszédet mondott Mucsi András oktatási és kulturális tanácsnok, önkormányzati képviselő, történelem tanár, aki a békési zsidóság történetét elevenítette fel.

Elkezdődik a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola József Attila utca 12. számú épületén a napelemes rendszer építésének kivitelezése — tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor, a település polgármestere.

Két helyszínen is flashmobot rendeztek a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola diákjai. Mint azt Deákné Domonkos Julianna igazgatótól megtudtuk, a villámcsődület egyfajta lezárása volt a partnerséget és a hálózatépítést középpontba állító Köznevelés az iskolákban című programnak. A pénteki rendezvény a piacon kezdődött, ahol — mint később az intézményben is –, a projekt eredményeit ismertette egy vers felolvasásával Dobó Botond, majd néptáncbemutató színesítette az eseményt.

JÚNIUS

Megközelítően nyolcvan szakember összehangolt munkájának eredményeként, csaknem 800 kilométer megtétele után, negyven híd alatt áthaladva érkezett meg Békésen át békéscsabai kikötőjébe, a Csabagyöngye Kulturális Központ közelébe a B38 rendezvényhajó.

Juhász Zoltán békési cukrászmester egyike azon hat szakembernek, akik részt vettek az ország tortája verseny négy legjobbjának idei kiválasztásán.

Betörtek egy házba Békésen. A szomszéd házban lakó férfi arra figyelt fel, hogy a környéken ugattak a kutyák. Kiment az udvarra és látta, hogy a mellette lévő házban idegenek járnak. Értesítette a tulajdonost, aki hívta a rendőrséget. Közben a három fiatal elmenekült. A szomszéd látta, merre indultak, és az egyik fiúról azt is el tudta mondani, hogy milyen ruhában volt. A rendőrök késő este mindhárom gyanúsítottat elfogták. A fiatalkorú fiúk beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy átmásztak a ház kerítésén, majd az épület lakattal lezárt, kifelé nyíló bejárati ajtaját egyikük megrántotta. Az ajtó kinyílt, bementek a házba, de semmit nem tudtak ellopni, mert a szomszéd megzavarta őket.

A Békési Rendőrkapitányság a 15 és 16 éves békési fiatalok ellen lopás kísérletének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A békési képviselő-testület elfogadta a város gazdasági programját.

A békési Kónya Petra az előkelő második helyet érdemelte ki a Miss Universe Hungary szombaton este megtartott döntőjében.

Izsó Gábor polgármester és Béres Istvánné, a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde igazgatója adta át Lengyel Mária óvónőnek a felsőfokú végzettsége 70 évvel ezelőtti megszerzését szimbolizáló díszdiplomát. Lengyel Mária 1945-ben szerzett óvónői, valamint tanító képesítésű diplomát a nagyváradi római katolikus óvónőképző intézetben. Az oklevél megszerzése után Békésen, a Jantyik Utcai Óvodában beosztott óvónőként kezdett dolgozni, később vezető lett. Nevéhez fűződik a Teleky Utcai Óvoda, valamint az Epreskerti Óvoda beindítása. A Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusa pedig ünnepi műsort adott a tiszteletére.

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a helyi ízek kavalkádját a piacon.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Lázár Alapítvány által gyűjtött támogatásokból, a lakosság adományaiból és a rendelőintézet saját bevételéből megvásárolt régóta hiányzó szemészeti berendezést az egészségügyi intézményében. A Non-kontakt tonométer a glaucoma, a zöldhályog diagnosztizálásában segít fájdalom- és érintésmentes szemnyomás méréssel.

Országos hírű előadók részvételével rendezte meg a Közösség-Média-Művelődés elnevezésű konferenciát a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben a békési művelődési házban.

Hétmillió 744 ezer forintos támogatást nyert el a békési önkormányzat a nyári gyermekétkeztetés biztosítására — tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor.

Harminckilencedszer rendezték meg a nagy hagyományokkal bíró Békés-tarhosi Zenei Napokat.

Határbejárás keretében mutatták be a békési mezőgazdasági programok állását, eredményeit, illetve a projekt közfoglalkoztatásban és gazdaságfejlesztésben betöltött szerepét.

Kilenc önkormányzati épület energetikai felújítása valósult meg a közelmúltban Békés városában. Az önkormányzat az Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása elnevezésű pályázati kiíráson nyert el 246 millió 939 ezer 422 forintos támogatást a célra.

Az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén negyedik alkalommal hirdette meg a "Közlekedik a család" vetélkedőt. A megyei és a fővárosi fordulókon legjobban szerepelt versenyzők vasárnap Mogyoródon, a Hungaroringen mérték össze tudásukat.

Békés megyét a békési Szabó család képviselte, akik hetekig lelkiismeretesen készültek a megmérettetésre. A családfő kamionsofőr, így sokat tudott segíteni feleségének és két fiának abban, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat a lehető legpontosabban megtanulják, elsajátítsák. A KRESZ-tesztet a család együtt töltötte ki, majd következtek a gyakorlati feladatok. Az autós és kerékpáros ügyességi pályák teljesítése mellett elsősegélyt is kellett nyújtaniuk. Emellett jó néhány, játékos feladatban vettek részt.

Az országos döntőt a Baranya megyei Nagy család nyerte. A dobogóról nem sokkal maradt le a békési Szabó család, és a negyedik lett.

Nem lép hatályba a lakossági építményadóról szóló rendelet Békésen, míg a magánszemélyek kommunális adója változatlan formában hatályban marad – döntött júniusi ülésén a békési képviselő-testület.

Különös káresethez riasztották vasárnap a békési önkormányzati tűzoltókat. Egy fiú át akart bújni a Kettős-Körös hídtest oldalán lévő résben, de az akció nem sikerült, a fiatal beszorult. A hídtestbe szorult fiú azt mondta, gyerekkorában sokszor átbújt itt, de már nagyobb testben él, a kísérlete így nem sikerült, a "híd fogságába" került – írta honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Tíz perc kellett, hogy a bajba jutott kiszabaduljon: a békési önkormányzati tűzoltók speciális szerszámokkal megbontották, s így valamelyest ki is szélesítették a hídtestet, így a fiú ki tudott mászni. Úgy tűnt, karcolásokkal megúszta az esetet, a mentők azonban megfigyelésre kórházba szállították.

JÚLIUS

A helyi képviselő-testület közelmúltban döntött arról, hogy a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület erre az évre 2,5 millió forint támogatásban részesül a civil szervezetek támogatására létrehozott alapból. Az önkormányzat fontosnak tartja a hagyományőrzést, a fiatalok közötti közösségépítést, a rendszeres testmozgást, ezért támogatja a sport- és civil szervezeteket. Az idén 10 éves Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület a szakmai munka alapján méltó a támogatásra.

Két fiatal fiú támadott meg egy 23 éves nőt, aki az egyik szórakozóhelyről hazafelé gyalogolt egy vasárnapi hajnlon Békésen, a József Attila utcában. A földre vitték, fogdosni kezdték. Egy férfi meghallotta, amint a nő segítségért kiabál. Rászólt a fiúkra, akik kerékpárral elmenekültek. A férfi értesítette a történtekről a közelben járőröző rendőröket. Az egyenruhások egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 14 és 15 éves fiúkat. A Békési Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindkét fiatalt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Békésen rendezték meg a XI. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny megyei döntőjét, melyre a rendőrkapitányságok tíz négyfős csapatot neveztek be.

Delegáció járt a testvérvárosban, a sziléziai Myszków városában. A látogatás célja kettős volt, a Belencéres Néptáncegyüttes gyermekcsoportja ez alkalommal mutatkozott be a lengyel településen először, mindemellett a hivatalos delegáció a Békés és Myszków általános iskolái és néptáncegyesületei közötti partnerség megalapozásáról tárgyalt a házigazdákkal.

— Kiváló fogadtatás és magas színvonalú programok jellemezték a csoport lengyelországi tartózkodását — tájékoztatta lapunkat Deákné Domonkos Julianna delegációvezető, aki önkormányzati képviselőként és a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójaként képviselte Békés városát a megbeszéléseken. A delegáció tagja volt még Erdősné Sági Mária, a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár igazgatója és Váczi Julianna a békési polgármesteri hivatal gazdasági osztályvezetője.

Felismerve a szociális bérlakások körüli ellentmondásokat, új gondolkodásmódot igyekszik meghonosítani Békésen a városgondnokság és az önkormányzat. Előbbi szervezet folyamatos kapcsolattartásra törekszik a lakókkal, együttműködést, segítséget nyújtva a problémákhoz. Ennek eredményeként alig néhány hét alatt jelentősen csökkentek a kintlévőségek.

Emellett a bérlők közül többen előretöltős villany- és gázórákat szereltettek fel, ami biztonságot is nyújt számukra. Ugyancsak fontos változást jelent, hogy jó néhányan a városgondnokságtól kapott festékkel maguk meszeltek ki, mások ennél többet is tettek, például újraburkolták az ingatlant.

Békés Lakossági bejelentések érkeztek, hogy a főtéri artézi kút vize büdös és zavaros. Az önkormányzat a kutat határozatlan időre lezárta, amíg a felújítás megtörtént.

Megkezdődött a munkahelyteremtésre és -megtartásra alkalmas vezetői adottságokkal rendelkező, illetve stratégiai gondolkodással bíró fiatalok számára szervezett Dél-alföldi Talentum Akadémia (Delta) ötödik nyári évfolyama Gyulán. A program alapítása óta abban segíti a generáció tagjait, hogy képességeiket minél jobban kibontakoztassák.

Csendes megemlékezést tartott Izsó Gábor városunk és Kürti Sándor, Tarhos polgármestere a Hosszúfoki gátszakadás harmincötödik évfordulója alkalmából az esemény helyszínén. 1980-ban a kiömlött 208 millió köbméter víz 105 négyzetkilométer mezőgazdasági és lakóterületet öntött el. A veszélyeztetett területekről – Tarhosról, Újladányból és Bélmegyerről – 4086 embert telepítettek ki.

A szociális szövetkezetek jelenével és jövőjével foglalkozó konferenciát és kiállítás rendezett a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

AUGUSZTUS

Óriási érdeklődés mellett rendezték meg az immáron nyolcadik Békési Motoros Találkozót Dánfokon. A Békési Motoros Baráti Kör által szervezett esemény rangját jól mutatja, hogy a programra a határon túlról, az erdélyi részekről, a Dunántúlról, például Komárom környékéről is érkeztek résztvevők, míg Debrecenből egy több mint harminc főt számláló kontingens kerekedett fel, hogy bekapcsolódjon a békési rendezvénybe. Természetesen közelebbről, így a megyéből és csongrádi településekről is rengetegen zarándokoltak el Dánfokra.

Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozóját rendezték az erdélyi Zilahon. Az első ilyen program a Békési egyházközség kezdeményezésére jött létre 20 évvel ezelőtt. Azóta minden évben más intézmény a házigazdája. Jövőre Tatán rendezik majd.

A békési intézményt a fenntartó képviseletében Katona Gyula esperes, valamint a Szegedi Kis István Református Gimnázium tanára, Egeresi Julianna, illetve az SDG diákmozgalom helyi elnökei, Viszmeg Szilvia és Károlyi Klaudia képviselte.

Remek hangulatban zajlott a munka a jubileumi, immáron XXV. Csuta Művésztelepen, Békésen. Mint azt Csuta György festőművésztől, az esemény házigazdájától megtudtuk, az alkotótábor munkájában tíz ország harminchárom művésze vett részt. Az idei program fő témáját az emlék szolgáltatja, ami számtalan formában ihlette meg az alkotókat.

Idén is tovább folytatta a Békés Jégvermi kerti részében található mintegy négyezer éves bronzkori temető vizsgálatát az amerikai, magyar, kanadai, görög, indiai és lengyel szakemberekből, egyetemi hallgatókból és önkéntesekből álló nemzetközi kutatócsoport. Az archeológusok további szelvényeket tártak fel a temetkezési helyen, és további újdonságnak számít, hogy a helyszín tanásatásként is funkcionál. A szakembereknek a remények szerint hamarosan sikerül körülhatárolnunk a temető kiterjedését, ami több száz, esetlegesen ezer feletti sírt is őrizhetett

Ünnepélyes keretek között avatták fel az immáron végleges helyére került cigányság felemelkedéséért emlékművet Békésen, a Tanács soron.

Egy újabb régi polgári épületet óvtak meg a jövő számára Békésen — tájékoztatta lapunkat Mucsi András önkormányzati képviselő, a képviselő-testület ügyrendi bizottságánal elnöke. Mint elmondta, a Hőzső utca elején álló, százéves ház jelenleg a városi civil szervezetek központja. A felújítás július elején indult és múlt héten ért véget.

Egymillió 100 ezer forintos támogatásban részesült a Titán Mentőcsoport a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága pályázatán — értesült lapunk. A benyújtott pályázat tartalmazott három Honda WB 30-as szivattyút a vízkárok elhárítása érdekében, 32 garnitúra védőruhát sisakkal, egy láncfűrészt a viharkárok kezelésére és egy kutyavezető hámot, pórázt az eltűnt személyek kutyás kutatásának segítségére. A Titán Mentőcsoport a Békés Megyei Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség segítségével pályázott az említett technikai eszközre, védőeszközre.

Török Árpád békési festő képeiből nyílt kiállítás a Facebook Békés Nosztalgia csoportja és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ közös rendezésében a művelődési házban.

Nagy teljesítményű, hosszú élettartamú mosógéppel gyarapodhatott a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthon a Testvérvárosok kenyere elnevezésű békési kezdeményezésből befolyt összegekből. Egy baráti társaság, Hegyesi Gábor, Öreg Gábor, Paulcsik János és családjaik már évek óta segítik a gyermekintézményt, és három évvel ezelőtt indították útjára a Testvérvárosok kenyere című programot.

A cipókhoz a búzát a Békésen és annak környékén tevékenykedő gazdák, illetve gyergyói termelők ajánlották fel, Lipták Lajos őrölte meg, Csapó Imre pékmester pedig elkészítette az ízletes kenyeret. A gyermekotthonnak nagy szüksége van az új eszközre, hiszen ott szinte 24 órában mennek a mosógépek.

Augusztusban jelentős felújítási-szépítési munkák zajlottak a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban — értesült lapunk a közelmúltban. Mint azt Palatinus Páltól, az intézmény általános igazgatóhelyettestől és Pálné Kis Esztertől, az iskola gazdasági igazgatóhelyettestől megtudtuk, a legtöbb intézményegységben tisztasági meszelés zajlott, jó néhány ajtót lemázoltak, rendbe tették a tornatermi öltözőket. A beruházás teljes egészében saját erőből, az intézmény munkatársai segítségével történt. A gimnázium főépületében a dualizmus időszakát idéző folyosók gyönyörű fehér falakkal várják a tanulni vágyókat. Az intézményben folyamatosan igyekeznek szebbé, korszerűbbé tenni a körülményeket a diákok számára.

Bravúros életmentés történt Békés-Dánfokon. Egy férfi rosszul lett a strandon, ám társainak és Pocsaji Tamás vízi mentőnek, illetve a villámgyorsan kiérkező mentők együttes munkájának köszönhetően sikerült megmenteni.

Katolikus egyházi fenntartásba kerül a békési központú Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium — tájékoztatott dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár.

SZEPTEMBER

Szeptember 1-jén, a tanév első napján a hagyományos csendes napot tartották meg a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulói számára. A református köznevelési intézményben hagyomány, hogy a féléveket csendes napokkal kezdik meg, ahol az Istennel és magunkkal való elcsendesedés, a tanulásra való ráhangolódás áll a középpontban.

Szeptember 4-én, pénteken és 5-én, szombaton immáron tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Madzagfalvi Napokat Békésen.

Kétszázezer forint támogatást biztosít a békési képviselő-testület a Magyarittabén ellopott Kossuth-szobor helyreállításához és környezetének rendezéséhez – döntött a grémium.

El(nem)felejtett öltések" címmel nyílt kiállítás a Hargita Megyei Művészeti Népiskola alkotásaiból a békési kulturális központ kápolnatermében. Kisné Portik Ilona néprajzkutató, a Népiskola szövő­varró tagozatának szakoktatójának kiállítást kísérő tájékoztató szövegéből megtudható, hogy a kiállított terítőkön, a szegélyek azsúrozásától, a vagdalásos keresztszemes hímzésig, több mint 60 szálszámolásos öltés látható. Valamennyi öltéstechnika igen tekintélyes múltra tekint vissza. A tárlatot S. Turcsányi Ildikó nyitotta meg.

Nemzetközi díjat Pusztai Gábor, a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium munkatársa. A nemzetközi fotóselismerést Hamburgban vette át.

A Blikk szerint fegyverkereskedők lőttrk le Marseille-ben egy magyar fiatalember. A lap leírja, hogy a fiatalember két éve ment Marseille-be dolgozni Békésből a jobb megélhetés reményében. Megtalálta a szerencséjét, még Paris Hiltont is védhette egy rendezvényen. Az elindulásban nagy segítségére volt édesapja, aki régóta a városban élt, korábban idegenlégiósként szolgált, majd biztonsági őrként helyezkedett el az éjszakai életben. Állást szerzett a fiának ugyanabban a vagyonvédelmi cégben, de más szórakozóhelyen dolgoztak.

ihelyezett elnökségi ülést tartott Békésen a Kerékpáros Települések Országos Szövetsége, a KETOSZ. A szervezet elnökségének tagjai Izsó Gábor, Békés polgármestere – aki a szövetség elnöke is egy személyben –, Siklósi István, Mezőberény polgármestere, illetve Tata és Komárom polgármestere.

OKTÓBER

Mintegy ezerkétszáz hívő vett részt a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek harmadik találkozóján, amelynek Békés adott otthont.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a Békési Zeneiskola fennállásának félévszázados jubileumát.

Értesüléseink szerint a békési Barta Postán adták fel azt a lottószelvényt, amelyen valaki a Jokerrel 117 millió 627 ezer 760 forintot nyert.

Az idősek világnapja alkalmából rendeztek programot a békési kulturális központ színháztermében. Az alkalomból Izsó Gábor polgármester köszöntötte az időseket és elismerő okleveleket adott át nekik. Lipcsei Gergelyné, Kiss Gáborné, Kovács Sándor, László Mihályné, Kocsor Istvánné, Vágási István, Jankus György, dr. Ollári Albertné és Kállai Jenőné Marika néni vehette át az elismerést. Délután láthatták még a Meskete Meseszínház előadásában A vén diófa című vidám jelenetet.

Megjelent Csordás Ákosnak, az X-faktor korábbi negyedik helyezettjének első EP-je, kislemeze.

Elkészült a református falinaptár, ami a békési református templomot ábrázolja. A békési református templomról közel kétszáz képet készített minden hónapban egy békési fotós, amelyből összeállt az a válogatás, amelyet most közzé tett a gyülekezet. Polgár Zoltán presbiter finanszírozta a képek elkészítését, a válogatás és a szerkesztés Mucsi András presbiter munkája.

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban működő, Kiss Viktória zumba edző által vezetett, magukat Zuumbasic csoportként elnevezett, zumbázni szerető csoport tíz tagú delegációja látogatott el Érdre, a helyi arénába, ahol országos találkozón vehettek részt a zumba szerelmesei.

Hatmillió forintot nyert a békési önkormányzatnak a Földművelésügyi Minisztérium Tanyafejlesztési Programjának V. célterületére benyújtott pályázata — tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor polgármester. A város több olyan vidékfejlesztési és mezőgazdasági programban vesz részt, mely a helyi adottságok kiaknázásával próbál az itt élőknek hosszú távú lehetőséget, perspektívát biztosítani. Teszi ezt azért, mert a mezőgazdaságnak Békésen nagy tradíciója és különleges helyi specialitásai vannak.

Az elnyert támogatás lehetővé teszi zártkerti gyümölcsös létesítését. A tájfajtaként nyilvántartott békési vörös szilva telepítése, gondozása, majdani feldolgozása kiváló lehetőség a helyi értékek bővítésére, munkahelyek létesítésére. A pályázat zártkert vásárlást, infrastruktúra-létesítést, továbbá a gyümölcsfák telepítését és gondozását 100 százalékban finanszírozza.

A szavazatok száz százalékával választotta elnökké a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének rendkívüli közgyűlése a tisztséget eddig is betöltő Gyarmati Sándort.

Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor első élő adásában a nézők újra találkozhattak a sorozat legfiatalabb párosával, a jászberényi Busai Borival és a békési Mahovics Tamással. A fiatalok egészen a döntőig meneteltek.

NOVEMBER

Befejeződött a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola József Attila utcai épületének több mint 34 millió forintos energetikai korszerűsítése. Az iskola tetőszerkezetének dél-nyugati fekvésű részére mintegy 228 darab panelből álló, összesen 57 kilowatt teljesítményű fotovoltaikus rendszert építettek ki.

Újjáalakult Békésen a Fidelitas helyi szervezete, amelynek elnökévé a 25 éves Rácz Attila Riolt választották.

November 9-ig már 6 275 madzagot kötöttek meg a békésiek annak az akciónak a részeként, amelyet Barta István Zoltán helyi vállalkozó, a Madzagfalvi Napok ötletgazdája indított útjára, hogy ily’ módon állítsa ismét középpontba a megye névadó településének egyik jellegzetességét.

Ellopott állatokat foglaltak le és adtak vissza a tulajdonosának a rendőrök Békésen. A Békési Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettesek egy helyi ingatlanból birkákat loptak el. A nyomozók a helyszínre siettek, ahol megállapították, hogy az elkövetők a ház mellett lévő birkaól hátsó falát kibontották és hét juhot vittek el.

A fűben talált nyomokból azt is látták, hogy a tettesek személygépkocsival érkezhettek. Az adatgyűjtés során olyan információt szereztek be, hogy egy Trabant segítségével szállították el az állatokat. A rendőrök ellenőrizték a környéken élő, Trabant típusú személygépkocsik tulajdonosait, és az egyik járműből erős birkaszag áradt. Az autó 17 éves békési tulajdonosa az elszámoltatásakor azonnal elismerte, hogy az előző éjszaka két békési társával lopták el az állatokat, amelyeket egy ismerősüknek értékesítettek, az abból kapott pénzt pedig elosztották.

A Békési Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói a 17 éves fiatallal együtt előállították a 25 éves H. T-t, valamint a 14 éves társukat, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A juhokat lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

Folytatódik a békési városháza felújítása — tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor polgármester. A település képviselő-testülete az önkormányzat költségvetéséből különített el mintegy kétmillió forintot a műemléki díszterem felújítására, amely számos esemény, így esküvők, sajtótájékoztatók, projektzáró rendezvények színtere.

A békési önkormányzat 135 ezer euró, vagyis több mint 40 millió forint támogatást nyert el egy testvérvárosi pályázaton, amiből egy konferenciasorozatot fognak megvalósítani az európai polgári kezdeményezés folyamatát szimulálva.

Krízisétkeztetésre és innovatív, öngondoskodó megoldásokra közel 700 ezer forintos pályázati támogatást nyert a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány felhívásán.

DECEMBER

A napokban döntött a békési képviselő-testület a Bursa Hungarica jövő évre kiírt felsőoktatási ösztöndíjpályázatra benyújtott kérelmekről. A nyertes 96 tanuló részére a tavalyihoz hasonló összegű támogatást tud biztosítani az önkormányzat a tanév második felétől. Így 4 millió forint áll rendelkezésre mindkét típusú pályázat finanszírozásához.

Békési delegáció járt a település erdélyi testvérvárosa, Gyergyószentmiklós legjelentősebb ünnepségsorozatán, a Szent Miklós-napokon. Az esemény részeként tartott dísztanácsülésen Összefogás-díjjal ismerték el a békési Hegyesi, Paulcsik és Öreg családot, a szociális témájú konferencián Izsó Gábor, megyénk névadó településének polgármestere is előadást tartott, és nagy sikerrel lépett fel a Bagoly László vezette Békési Ifjúsági Fúvószenekar.

Ismét megtartották az immáron öt éve működő békési Hétkrajcár Hétvégi Gyermekélelmezési Program karácsonyi ünnepségét a helyi városháza dísztermében. Az eseményen adták át Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, a Viharsarki Motoros Baráti Társaság és a Békési Motoros Baráti Kör közös akcióján befolyt összegből megvásárolt defibrillátort készüléket is.

Erdélyi Imola Erzsébet klinikai biokémikust választották a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő új igazgatójának.

Háromszorosára nőtt a békési újszülöttek életkezdési támogatása – tájékoztatta lapunkat Izsó Gábor, a város polgármestere. A helyi képviselő-testület decemberi ülésén a korábbi 10 ezer forint összegű életkezdési támogatást 30 ezer forintra emelte.

Kedves Mikulás-ajándékkal lepte meg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonának félárva és árva lakóit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezetének tagjai és a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjai. A Békés megyeiek partiumi látogatását természetesen műsor is kísérte, amit Hevesi Imre és Jánki Zoltán prezentált, a résztvevők legnagyobb örömére.

A Püski Sándor Könyvtár minősített könyvtárrá szeretne válni 2017-ben Békésen. A szakmai elismerés elnyerését alapos felkészülés előzi meg. Az előkészítő munka szakszerű lebonyolítását teszi lehetővé a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert 441 ezer 350 forint vissza nem térítendő támogatás is.

A békési képviselő-testület megválasztotta a jelenlegi társadalmi megbízatásban dolgozó alpolgármester, dr. Pálmai Tamás mellé az új, főállású alpolgármestert, Kálmán Tibort.

A megannyi sporteseménynek otthont adó békési sportcsarnok épületének felújítására több mint 25 millió forintot költene békési önkormányzata. Az elvégzendő munkálatokhoz szükséges összeg legnagyobb részét pályázati forrásból, a 30 százalékos önrészt pedig az önkormányzat támogatásával szeretnék előteremteni.

A felújítási munkák érinteni fogják többek között a sportcsarnok épületének tetőszerkezet-javítását, csatornázását, zsindelyfedését, a felülvilágítók cseréjét, valamint az épületben található öltözők modernizálását. Évek óta beázás nehezíti meg az esős időben megrendezett sportesemények lebonyolítását, amely most végre rendeződhet. A Békési Férfi Kézilabda Kft. a felújításra a látvány csapatsportágak, köztük a kézilabda támogatására szolgáló TAO-programon belül nyújtott be támogatási kérelmet több mint 25 millió forintra. A TAO-program az amatőr sportolók minél jobb körülmények közötti sportolási lehetőségeit hivatott megcélozni.

A férfi kézilabda kft. 2016-ban a TAO-program és a Magyar Kézilabda Szövetség segítségével új sportcsarnok építését tervezi, amely nem csak a sportegyesületekben sportolóknak nyújtana további lehetőségeket, hanem a mindennapos testneveléshez szükséges megnövekedett teremigényre is megoldást teremtene.

A Békés főterén található I. világháborús emlékmű felújítására nyert támogatást Békés önkormányzata.

December 7-én jelent meg a Békés megyei Palmetta zenekar negyedik, Kis kece lányom című nagylemeze. A csapat a harmadik album akusztikus hangzása után visszatért a népi metálhoz, és újfent 13 népdalt ötvöz az acélzenével.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!