Kétszeresen: férfi munka volt!


Szép volt a hétvége a BSzSK kosárlabdásainál.

Pénteken este 20.00-tól kezdte újabb bajnoki mérkőzését a BSzSK.
A békési csarnok annak ellenére megtelt, hogy ebben az időben zajlott a Szegedi Kis István Gimnázium végzős növendékeinek a gombavatója.
Békési SzSK - KTE Duna Aszfalt összecsapás előtt egy perces gyászszünettel és a kosárlabdások mezére kirakott fekete szalaggal tisztelegtek Csuta Károly György emléke előtt. Magabiztos kezdés helyett azonban egy kissé nyögvenyelős első negyed várt a nézőkre. Talán kicsit meglepte a mieinket, hogy a kecskeméti fiatal játékosok gyors támadásokra és külső dobásokra berendezkedve tartották a lépést velünk. Aki volt már kadett, vagy U-20-as mérkőzésen, az tudja , hogy elég gyors a játék tempója. A mieink persze nem maradtak le, csak kellett egy kis ébresztő, amit meg is kaptak az első negyed végén Balog Vilmostól. A második negyedben már kissé aktívabban próbálkoztunk, de a 4-6 pontos különbséget amivel vezettünk kezdetben jelentősen nem sikerült növelni. A negyed végére azonban már kezdtünk ellépni: 41-32.
A nagyszünetben Sipaki Ildikó (Dike) Fit-Kid bemutatója nagy tapsot kapott. Ő és családja rendszeresen kilátogat a BSzSK mérkőzéseire. Testvére a kadett csapatunk tagja, így érthető a kötődésük.
A második félidőben sok szépségdíjas akció várt ránk. Személyes kedvencem Vámos László lett most, aki nagyon pontos kézzel dobálta a 3 pontosokat. Higgadt, precíz játékát élvezet volt nézni. Természetesen a csapat minden tagja kivette a részt abból a győzelemből, ami a végére sikeredett. Koma és Krstic sok büntetője, Kertész és Zsíros elcsent labdái, Csorba és Kovács lepattanóból szerzett kosara, vagy Béres, Molnár, és Farkas pontjai. A végeredmény fölényes győzelem, amivel lassan eljutunk oda, hogy megünnepelhetjük: 1 éve veretlen hazai pályán a Gladiátorok csapata. Ezt 2016. március 22-én érjük el, de szerintem már így is kiemelhető periódus a csapat életében. Gratulálunk a győzelemhez!

Békési SzSK - KTE Duna Aszfalt: 94 – 58
(20-16; 21-16; 28-13; 25-13)
Jv.: Domán István, Bács Csaba, Vaszi Ádám
MKOSZ ellenőr.: Pázsitka Ferenc
Krstic D.: 13/6; Kovács B.: 9; Koma D.: 29; Kertész D.: 6; Béres N.: 4;
Zsíros G.: 7; Csorba Sz.: 6; Molnár Á.: 2; Vámos L.: 16/9; Farkas G.: 2

A győzelmet csapatépítő disznóvágással ünnepelte meg a BSzSK.
Szombaton reggel ugyanis Erdei Ferenc elnök vezetésével a hozzáértő játékosok megkezdték annak a disznónak a feldolgozását, amiből ebédre orja leves, és disznótoros lakoma készült. Kiemelkedően teljesített a Bere-Csorba- Zsíros trió,akik magabiztos tudással végezték a munkálatokat. Időközben Erdei Ferenc Zorán is erősítette a csapatot, így a tervezet alapján maximálisan hozták a végeredményt! Teli hassal és kóstolóval indultak haza a meghívottak.

Erdei Kriszta

Fotó: Pusztai Gábor és Erdei Kriszta


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!