TYR Kupán a békési úszók!


Hét végén került megrendezésre a VIII. TYR Kupa nemzetközi úszóverseny Hódmezővásárhelyen. Az idei első megmérettetésen a békési Triton 6 fős csapattal vett részt. Vass Gyula edző beszámolója!

Az időszaknak megfelelően nem az igazán kiemelkedő időeredményeken, hanem a mennyiségi versenyzésen volt a hangsúly. A rövid távok mellet a hosszabb távokon is, több számban megmérettetésre kerültek a fiatalok. És mindenki az időszaknak megfelelő teljesítményt nyújtott! Szombaton nap délelőtt, szintén Vásárhelyen a verseny előtt bonyolították le a Jövő bajnokai program 2. felmérő versenyét Bondár Lilla részvételével. 200 vegyes, 100 mell és 400 gyors szerepelt a programban, ahol Lilla nagyon jól teljesített. Majd a versenyen a két napja folyamán még 9 versenyszámban úszott, így összesen 1700 verseny métert teljesített. És 3 ezüst, 2 bronz, 1 negyedik, 2 ötödik és egy hatodik helyet szerzet. Érmes helyezést ért még el Bencze Máté 1 ezüstéremmel, illetve még 1 negyedik, 1 ötödik és 1 huszonegyedik helyet ért el. Göndör György 50 m mellen 3 tized másodperccel maradt le a dobogóról és lett negyedik.100 m mellen élete legjobbját úszta.És szerzett még 1 nyolcadik, 1 tizedik, 1 tizenegyedik és egy 24 helyet. Kendrella Ákos 3 tizedik és 1 tizenegyedik, Kiss Zoltán 100 m mellen javított eddigi legjobb eredményén. Helyezései 1 hatodik, 1 nyolcadik, 2 kilencedik, 1 tizenötödik,1 tizenhetedik hely. Szabó Zoltán 1 ötödik, 1 hetedik, 1 kilencedik, 1 tizenkettedik, 1 tizenötödik hellyel zárta a versenyt. Zoli kezd megerősödni és minden versenyszámban nagyot javított időeredményein. Jövő héten 12-én pénteken újabb verseny lesz a kis versenyzőknek Békéscsabán. Ahol az indulóink nagy többsége élete első versenyén vesz részt!

Az időszaknak megfelelően nem az igazán kiemelkedő időeredményeken, hanem a mennyiségi versenyzésen volt a hangsúly. A rövid távok mellet a hosszabb távokon is, több számban megmérettetésre kerültek a fiatalok. És mindenki az időszaknak megfelelő teljesítményt nyújtott!

Szombaton nap délelőtt, szintén Vásárhelyen a verseny előtt bonyolították le a Jövő bajnokai program 2. felmérő versenyét Bondár Lilla részvételével. 200 vegyes, 100 mell és 400 gyors szerepelt a programban, ahol Lilla nagyon jól teljesített.Majd a versenyen a két napja folyamán még 9 versenyszámban úszott, így összesen 1700 verseny métert teljesített. És 3 ezüst, 2 bronz, 1 negyedik, 2 ötödik és egy hatodik helyet szerzet.

Érmes helyezést ért még el Bencze Máté 1 ezüstéremmel, illetve még 1 negyedik, 1 ötödik és 1 huszonegyedik helyet ért el.
Göndör György 50 m mellen 3 tized másodperccel maradt le a dobogóról és lett negyedik.100 m mellen élete legjobbját úszta.És szerzett még 1 nyolcadik, 1 tizedik, 1 tizenegyedik és egy 24 helyet.

Kendrella Ákos 3 tizedik és 1 tizenegyedik,

Kiss Zoltán 100 m mellen javított eddigi legjobb eredményén. Helyezései 1 hatodik, 1 nyolcadik, 2 kilencedik, 1 tizenötödik,1 tizenhetedik hely.

Szabó Zoltán 1 ötödik, 1 hetedik, 1 kilencedik, 1 tizenkettedik, 1 tizenötödik hellyel zárta a versenyt. Zoli kezd megerősödni és minden versenyszámban nagyot javított időeredményein.

Jövő héten 12-én pénteken újabb verseny lesz a kis versenyzőknek Békéscsabán. Ahol az indulóink nagy többsége élete első versenyén vesz részt!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!