Elfogadták a költségvetést


A békési önkormányzat az idei költségvetését 3 milliárd 404 millió forintban határozta meg legutóbbi ülésén.

A város büdzséjében 58 millió forintot különítettek el utak karbantartására, a szociális területre 30 millió forinttal több jut és összesen 120 millió forint saját erő áll rendelkezésre fejlesztésekre, felújításokra.

Izsó Gábor polgármester hangsúlyozta, hogy ebben az évben is szeretné a város folytatni a korábban megkezdett munkát a fejlődés érdekében. Az elkülönített 58 millió forint utak karbantartására, rekonstrukciójára fordítható. Húszmillió forintból fogják felújítani azt a korábbi bölcsődeépületet, amelyből a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola számára alakítanak ki újabb tantermeket. Környezetvédelmi célokra is biztosítanak forrást, amivel a hulladékgyűjtőket kerítik körbe, teszik védetté. A szociális területre is 30 millió forinttal több jut, az idősekre külön is gondolnak, az egészségügyi rehabilitációjukat is külön szeretné segíteni a város. Az intézmények számára a tavalyi működési költségeket biztosítja az önkormányzat, nem lesznek megszorítások, ahogy a sport- és civilszervezetek támogatása sem csökken 2015-höz képest. Megemelték az első lakás vásárlására nyújtható kamatmentes kölcsön összegét, az eddig adható 712.500,- Ft helyett 997.500,- Ft-ban maximalizálták.

A pályázati kiírásokat folyamatosan figyelik a hivatal munkatársai, egyebek mellett a rendelőintézet részleges felújítására, a konyha felújítására és a szabad strand fejlesztésére egyaránt szeretne a város támogatási kérelmet benyújtani, de egyéb célokra is pályázna.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!