Évzáró Közgyűlés Mezőberényben


Fotók az eseményről...

Évzáró Közgyűlés Mezőberényben

Évzáró Közgyűlést tartottak 2016. március 6.-án a Mezőberényi Polgárőr Egyesület tagjai.

A Közgyűlésen meghívottként részt vett Jakusovszki Zoltán r. alezredes a Mezőberényi Rendőrőrs vezetője, Siklósi István Mezőberény polgármestere, Gyarmati Sándor Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke valamint az egyesület támogatói.

Csipke Sándor az egyesület elnöke köszöntötte a Közgyűlésen megjelenteket, majd felkérte Gyarmati Sándor-t, a Közgyűlés levezető elnökének. Ezt követően megválasztották a jegyzőkönyvvezetőt és a két jegyzőkönyv hitelesítőt, majd elfogadták a napirendi pontokat.

Csipke Sándor elnök ismertette a Mezőberényi Polgárőr Egyesület 2015. évi tevékenységét. A beszámolóban részletesen kitért az egyesület 2015. évi munkája, elért eredményei. Ismertetésre került a 2016 évi feladatok, melyben mennyiségileg és minőségileg is javítani kell polgárőri tevékenységet az egyesületnél. A gazdasági, pénzügyi beszámoló után a Felügyelő Bizottsági beszámoló következett. A Felügyelő Bizottság jónak értékelte az egyesület munkáját.

Hozzászólásoknál először Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke osztotta meg gondolatait a jelen lévőkkel és megköszönte a 2015-ben végzett munkát a polgárőröknek. Az egyesület munkáját nagybon jónak értékelte. A beszámolókból kitűnt, hogy egy nagyon jól működő, takarékosan gazdálkodó egyesület tevékenykedik Mezőberényben. Ezt a tevékenységet, mely az egyesületnél folyik példa ként kell állítani a többi egyesület elé, hiszen a mélypontról indultak. További munkájukhoz sok sikert, erőt , egészséget kívánt.

Siklósi István Mezőberény polgármestere megköszönte a polgárőrök önzetlen munkáját, biztosította a jelenlévőket, hogy 2016. évben is számíthatnak az Önkormányzat erkölcsi és még több anyagi támogatásra.

Jakusovszki Zoltán r. alezredes a Mezőberényi Rendőrőrs vezetője megköszönte azt az áldozatos munkát, melyet a polgárőrök végeztek 2015.évben Mezőberény közbiztonsága érdekében.

Elfogadták a 2015. évi elnöki, gazdálkodási, valamint a Felügyelő Bizottsági beszámolókat, továbbá megszavazták 2016. évre a költségvetési tervezetet.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke három polgárőrnek (Csipke Gábor, Varga Antal és Bokor Sándor) kiváló munkájukért a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége Emlékérmét és Oklevelet, egy polgárőrnek (Zavodáné Balog Szilvia) ajándékcsomagot adott át.

Csipke Sándor egy szál virággal köszöntötte az egyesület női tagjait a közelgő Nőnap alkalmából.

Vacsorával zárult a Közgyűlés, majd kötetlen beszélgetés következett.

Tételek: 1 - 20 / 58 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!