Elkezdődött az I. világháborús emlékmű felújítása!


A Békés főterén található I. világháborús emlékmű felújítására nyert támogatást Békés Város Önkormányzata. A felújításra szánt összegből elsődlegesen a műemlék tisztítása a cél és annak megakadályozása, hogy csapadékvíz kerülhessen a szoborba.

Az elnyert egymillió forintnak és a Békés Város Önkormányzata által biztosított önerőnek köszönhetően újulhat meg a Széchenyi téren található, 1924-ben állított háromalakos szobor. A harcba induló katonát, az őt átölelő feleségét, és a lábuknál játszó gyermeküket ábrázoló műalkotást Pásztor János szobrászművész készített műkőből. Helytörténeti, művészettörténeti és kegyeleti szempontból is fontosnak ítéljük az emlékmű helyreállítását, különösen jelentős a város számára a hősök szinte teljesen megkopott neveinek újra olvashatóvá tétele. A műemlék tisztítását mikroszemcsés szórásos technológia alkalmazásával végzik majd a szakemberek, amelynek előnye, hogy nem kerül vegyszer a műtárgyba – tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől. A szemcsékkel és a levegő megfelelő nyomásával letisztított felületről, kéziszerszámok használatával fogják eltávolítani a régi, kirepedt, kifagyott, korábbi javításokat. Ezután tüzetesen átvizsgálják majd a műemléken található repedéseket, eltávolítják az instabil részeket, végül kifugázzák a szobron feltárt réseket oly módon, hogy a későbbiekben ne juthasson be ezeken a nyílásokon át csapadékvíz. A munkálatok érintik továbbá a műemlék lépcsőjének felújítását, valamint a 707 békési áldozat nevét őrző mészkőtábla megújulását.

Mint arról korábban beszámoltunk, a település idén novemberben nyújtotta be kérelmét az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából a KKETTKK XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében meghirdetett pályázatára.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!