Menni kell tovább!


Csatát vesztett a BSzSK, de háborút nem! BSzSK-DEAC 76-85

Vasárnap délután már 3 óra után gyülekezett a szurkoló tábor a sportcsarnokban. A békésmátrix oldal tulajdonosának segítségével egy erős média-promócióval hívtuk el a kosárlabdát szerető békésieket. Egy ott meghirdetett játék kapcsán Gilicze Éva nyerte el a közös csapatfotózás lehetőségét. A csarnokban kb. 350 ember szorított a békési Gladiátorokért. Majdnem egyéves hazai pályás veretlenségét őrizte a csapat, amikor a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapatát fogadta. A debreceni együttesnek ez a mérkőzés a 4 legjobb közé jutásért is kiemelten fontos volt. A BSzSK ugyanis már biztosította -első csapatként- helyét a rájátszásban. Érezhető is volt ez a motiváltabb hozzáállás a debreceni együttesnél. Óriási iramot diktálva hajtották végig a meccset. A mienkre sem lehet panasz, hiszen fej-fej mellett haladtak az első 3 negyedig. A debreceni védekezés talán egy kicsit erősebb volt, s a játékvezetők is több alkalommal hoztak számukra kedvező ítéletet, még akkor is, ha tisztán látható helyzetben békésit ért sérelem. A közönség elítélő ovációja sem változtatott ezen az egész meccs ideje alatt, pedig egy összecsapást elsősorban a játékosoknak kellene megvívni. Nálunk óriásit harcolt Koma Dániel, akit több szerepkörben is megtapsolhatott a közönség. Jól ment Farkas Gerinek is, egészen addig, amíg gyorsan rá nem fújtak 3 személyi hibát. Krstic Dani és Kertész Dani egy kissé indiszponáltabbak voltak a megszokottnál, de sok értékes passzal támogatta mindkettő a csapatot. Kovács Beni mellett nekem még Molnár Ákos játéka tetszett, aki a védekezésben hatékonyabban tudta a Nagy testvérpárost a dobásban megakadályozni. Összességében a hajtás és akarás jellemezte a játékunkat. Gruda mellett jól állt be Béres Nándi is. A végül 9 pontos vereséget nem lehet senki nyakába varrni. Talán a védekezésünkben lehetett zavar, hiszen 12 trojkát engedtünk az ellenfelünknek. DE! A két csapat összesített eredményében még így is 1 ponttal nekünk jobb az eredményünk!
Újabb nehéz ellenfelek jönnek még az alapszakaszban: Salgótarján, Óbudai Kaszások és ezen a héten a Tiszaújváros vár bennünket.

Menni kell tovább! A tabella 2. helyén álló csapatot pénteken este 18.00-tól Tiszaújvárosban a Sportcentrum Játékcsarnokában buzdíthatjuk!

Hajrá Békés! Hajrá BSzSK!

Erdei K.

Fotó: Pusztai Gábor



Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!