Zárkert revitalizáció Békésen


2016. február 24-én ismét megrendezésre került a Zárkert revitalizáció Békésen, című program. Ez alkalommal iskolánk tanára, Bálint Imre volt az előadó. - Szémán Anita (Tisza - Kreatív Ipar 3.0) beszámolója a Békés Mátrixon

A Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban megrendezésre került a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott, Békés város önkormányzatának szervezésében, a Zárkert revitalizáció Békésen elnevezésű program második része. A gyümölcstermesztés és felhasználásának hagyományai volt a délután témája, melyet kóstolóval színesítettek. (iskolánk vendéglátós tanulói közreműködésében) A kétszer 30 perces előadáson iskolánk 11. L és a 12. I osztály tanulói és a pályázatban résztvevő dolgozók vettek részt. Szó esett a gyümölcstermesztés hagyományairól országos, területi, helyi vonatkozásban valamint a gyümölcsök termesztéséről, fogyasztási szokásokról. Tanár Úr sokak örömére kitért a gyümölcsök aszalására, a lekvárok készítésére és a persze a pálinkafőzésre.

A rendezvény végén tanulóinkat kérdeztük:

Csortos Orsolya:

Nagyon érdekesnek találtam ezt az előadást és örültem, hogy részt vehettem rajta. Nagyon sok érdekes és új információt tudhattam meg a gyümölcsök (alma, szilva) felhasználásáról, termesztéséről és tárolásáról.

Balogh Szilvia:

Az előadás legérdekesebb része az volt, amikor az ősi magyar gyümölcstermesztésről beszélt tanár úr.

Szűcs Henrik:

Véleményem szerint ez a mai előadás nagyon érdekes volt abból a szempontból, hogy több mindent megtudhattam a gyümölcsök felhasználásáról, termesztéséről, tárolásáról és fogyasztásáról.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!