Nagy érdeklődéssel zajlott az első Hip-Hop nap


Március 19-én zajlott civil kezdeményezésként az első keresztény békési Hip-Hop fesztivál. A rendezvény helyszíne a békési városi sportcsarnok volt.

A szervezők nevében Füredi János elmondta: Nagy örömére szolgált egy ilyen rendezvényt megszervezni, hiszen gyermekkora óta kedveli a műfajt. Több százan jöttek el a békési programra. A fellépők között a gyulai Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház növendékeit köszönthették a nézők. Közel száz táncos vett részt a rendezvényen. További fellépők az Aerofit DSE békéscsabai akrobatikus klub táncosai voltak. A mai program üzenete az, hogy a XXI. században is megvannak azok a zenei formák, amelyek által jól érezheti magát a keresztény ember. Az angol nyelvű hip-hop zenék szövege részben rendkívül trágár és a szülők nem is sejtik, hogy milyen szövegre táncol gyermekük. Úgy éreztük, eljött az ideje, hogy megmutassuk: ugyanarra a ritmusra nem csak trágár szövegű énekeket lehet játszani, hanem keresztény szellemiségű dalokat is. Bízunk benne, hogy ez egy jó dolog kezdete és a jövőben lesz folytatás.

A megnyitóban Izsó Gábor polgármester köszönetet mondott a szervezőknek és felajánlotta a további segítségét a hasonló civil kezdeményezésekhez.

Mucsi András oktatási és kulturális tanácsnok köszöntőjében az álmok megvalósításának fontosságát emelte ki. A keresztyén hit és szellemiség nincs a templomok és imaházak falai közé zárva, hanem az emberek mindennapjait is át kell hatnia. Ilyen a sport és tánctevékenység, amelyet keresztyén zenére is lehet végezni.

A délelőtt fellépő énekes vendége a vésztői Lakatos Rudolf volt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!