Beszámoló Közgyűlés Gyulán


Forrás: Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége
Helyszin: Gyula, Budapest körút 45.
Fotók az eseményről...

Beszámoló Közgyűlés Gyulán

Éves beszámoló Közgyűlést tartottak 2016. március 11-én a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület tagjai.

A Közgyűlésen meghívottként részt vett Kolysza Zoltán r. alezredes rendőrkapitány, Gyulai Rendőrkapitányság vezetője, Wéber Csaba r. alezredes a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség vezetője, Kónya István Gyula város alpolgármestere, Gyarmati Sándor Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke valamint az egyesület támogatói .

Lipták István a Közgyűlés levezető elnöke köszöntötte a megjelenteket. A jegyzőkönyvvezető és a hitelesítők megválasztása után elfogadták a napirendi pontokat.

Cseke János az egyesület elnöke ismertette a 2015. évi tevékenységüket.. A beszámolóban részletesen ismertetésre került az egyesület 2015. évi munkája, elért eredményei. A Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület büszke lehet rá, hogy az Alföldön elsőként rendelkezi vízi polgárőrökkel. Ismertetésre került a 2016 évi feladatok. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy mennyiségileg és minőségileg is javítani kell polgárőri tevékenységet az egyesületnél. A gazdasági, pénzügyi beszámoló után a Felügyelő Bizottsági beszámoló következett. A Felügyelő Bizottság jónak értékelte az egyesület munkáját.

Alapszabály módosítására került sor, melyet a tagság egyhangúan elfogadott.

Hozzászólásoknál először Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke osztotta meg gondolatait a jelen lévőkkel és megköszönte a 2015-ben végzett munkát a polgárőröknek és családtagjainak. A beszámolók alapján nagyon jónak értékelte az egyesület 2015.évi tevékenységét. Az egyesületnél példa értékű tevékenység folyik. További tevékenységükhöz sok sikert kívánt.

Kónya István Gyula város alpolgármestere köszönetet mondott a polgárőröknek a 2015.évi tevékenységük után. Biztosította a jelenlévőket, hogy az önkormányzat 2016 évben kiemelten fogja támogatni a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesületet.

Kolysza Zoltán r. alezredes rendőrkapitány, Gyulai Rendőrkapitányság vezetője megköszönte azt az áldozatos munkát, melyet a polgárőrök végeztek Gyula város közbiztonsága érdekében.

Wéber Csaba r. alezredes a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség vezetője köszönetet mondott azért a sok közös szolgálatért, melyet 2014. évben a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület tagjai végeztek.

Somogyi Lajos a vízi tagozat megbízott vezetője köszönte meg, hogy csatlakozhattak a polgárőrség népes táborához és így szervezetten tovább folytathatják a vízi mentő tevékenységüket.

Elfogadták a 2015. évi elnöki, gazdálkodási, valamint a Felügyelő Bizottsági beszámolókat, továbbá megszavazták 2016. évre a költségvetési tervezetet.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke két polgárőrnek kiváló munkájukért a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége Emlékérmét és Oklevelet adott át. ( Bányai István és Vári László )

Cseke János az Egyesület elnöke több polgárőrnek adott át elismerést, kiváló szolgálat ellátásáért.

( Bányai István, Pintér Sándorné, Stír Andrásné, Schriffert Edit és Kajári Ferenc )

Kolysza Zoltán r. alezredes, rendőrkapitány Gyulai Rendőrkapitányság vezetője és Wéber Csaba r. alezredes a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség vezetője Pintér Sándor polgárőrnek a rendőrség eredményes munkáját támogató tevékenysége elismeréseként Emlékérmet és Oklevelet adott át.

Vacsorával zárult a Közgyűlés, majd kötetlen beszélgetés következett.

Tételek: 1 - 20 / 105 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!