Húsvéti ajándék: a békési győzelem!


"Inkább kevés oroszlán,mint sok nyúl! "

A csodás történelmi várost látogatta meg szombaton a Békési SzSK, hogy egy hazai pályás győzelmet követően a visszavágót lejátssza az EKF Eger KOK-val. Az itthoni győzelem -76-59 lett az első összecsapás eredménye- nekünk adott okot a bizakodásra. Azóta azonban az egriek legyőzték a DEAC, a Salgótarján és a Hódmezővásárhely csapatát is. Így összegezve: nem könnyű ellenfél otthonában utazott a csapat. Mondhatni: "A falakat láttuk és a falakon belül lévő erőket is…". Mi is elindultunk, hogy beüvöltsük az egri csarnokot. Csatalakozott Budapestről Csordás Ákos barátunk is: " Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl" alapon!
A korai megérkezést egy kis bortúrával kötöttük össze. Szépasszony-völgye éppen útba esett. A Szépasszony-völgy Eger legnagyobb kiterjedésű, összefüggő borpincés területe. A ma közel 200 pincét számláló Szépasszony-völgy az elmúlt évszázadokban szorosan összekapcsolódott az egri borok hírnevével. A völgy nevéhez legendák sora fűződik. Bakó Ferenc néprajzkutató szerint a "Szépasszony" az ősvallás egyik istenasszonya volt, Vénuszhoz hasonló alak, a szerelem istennője. Neki mutattak be áldozatot ezen a helyen. A földművesek egy híresen szép asszonyról mesélnek, aki itt árusította az egyik pincében a jó egri bort. Mások szerint egy úri villa kikapós szép asszonyáról kapta nevét a völgy. Az egri bikavér helyett mi most a rosé és a fehér mellé tettük a voksunkat. A csarnokba érkezve örömmel üdvözöltük a mi Máténkat, aki a családjával együtt érkezett. Máté edzős képei a csapattal egyébként rekord számú megtekintést hozott, aminek ő is nagyon örült!
Már a melegítés közepette szólt a taps: Zsíros Gabi 12 három pontos dobásból 11-et varrt be ekkor! A csapatok bemutatása elmaradt, de a kezdés nem. Hamar magunkhoz ragadtuk a vezetést, hiszen 3 percen át az egriek egy kosarat sem dobtak. Elhúztunk 10 ponttal, amikor egy időkérés után ők összeálltak, mi meg inkább "össze-vissza"! Az első negyed így csekély különbséggel zárult: 13-16.
Amikor nem a játékunkat játsszuk, akkor rendre saját magunkat verjük meg. Ezt állapíthattuk meg a 2. negyed játékában. Két fontos dobó embert kellett volna kizárnunk az ellenfél oldaláról, ami csak hellyel- közzel sikerült. Még szerencse, hogy nálunk is voltak kontrázók! A félidőre így 5 pontos előnnyel mehettünk ki, annak ellenére, hogy egy félpályáról indított kosarat kaptunk az utolsó másodpercben.
A harmadik negyedben sikerült ismét a mi játékunkat az ellenfélre kényszeríteni, így hamar 10 -14 pontos előnyt szereztünk. Erre fel is hívnám a figyelmet, hiszen az egriek edzője úgy nyilatkozott:" Az én szememben a hazai csapat a győztes!" Ezt a szubjetktív látásmódot meg is bocsájthatnám, ha nem a BSzSK vezetett volna végig a mérkőzés utolsó 1 percéig. Vitatja a bírói döntéseket, amihez nekünk is lehetne megjegyezni valónk: rendre a vonalra lépve kaptak 3 pont értékű kosarat az egriek, s rendre csak a 3. szabálytalanságukra fújtak be hozzájuk faultot a 4. negyedben.
Az tény, hogy az utolsó negyedben pittbull- szerű emberfogással, tele sportszerűtlen megmozdulással akadályozták a mieinket. A szívroham környékezte a szurkolókat! Hiszen a lefújás előtti percben 1 pontos előnyhöz jutott a Eger! Ráadásul két büntetőt dobhattak! Akkora üvöltés, dobolás tört elő belőlünk, amire Ragnar Lothbrok vikingjei is felkapták volna fejüket! Sikerült is "kiüvölteni" a pontokat, így maradt néhány tized másodpercünk…
Igen, aki az eseményeket közvetítve nézte talán tudja, hogy a nemrég születésnapját ünneplő Kovács Benedek, egy nagyon fura kosarat dobott 1,3 másodperccel a lefújás előtt! Ezt az utolsó pillanatot már nem néztük, hanem összekapaszkodva kört alakítottunk és küldtük az energiát! A sípszó után azonban tombolt mindenki!
Nem fölényes, de győzelem a vége ennek a meccsnek is !

EKF-EGER-KOK SE - Békési SzSK: 82-83 (13-16; 13-15; 27-31; 29-21)
Jv.: Balogh Gyula, dr. Mészáros Balázs, Vaszi Ádám
MKOSZ ell.: Bukta Bertalan

Krstic D.: 17/12;
Kovács B.: 15;
Koma D.: 27;
Kertész D.: 5;
Béres N.: 10/3;

Csorba Sz.: 4;
Vámos L.: 5/3;
Czuprák Á., Zsíros G., Molnár Á., Gruda G., Farkas G.

Következő meccsünket 2016. 04.03-án hazai pályán vívjuk a Salgótarján ellen, akik az alapszakasz győzteseiként érkeznek. Nálunk az ezüst – a 2. hely- ami messzemenően kimagasló eredmény egy második éve NBI/B-s csapatnál!

Hajrá Békés! ‪#‎CSAKABÉKÉS‬!!

Erdei K.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!