Közösségi mozi foglalkozás - fókuszban a kép


Az elmúlt hetekben intenzíven folytatódott a tanulás médiaműhelyünkben.

Április 21-én csütörtökön a fényképezés elmélete volt foglalkozásunk témája. Salamon Roland intézményünk rendszergazdája és grafikusa varázsolta el a diákokat a fénykép készítés rejtelmeibe, játékos, könnyen érthető formában, de ugyanakkor szakmailag fontos fogalmakat is megidézve. Megtanulhatták, hogy miként készül el maga a fotó, mi is az a pixel, mit jelent a záridő, írisz, ISO, fehéregyensúly stb. Az alapok után következett a délután izgalmasabb része, darabjaira szedték a tükörreflexes fényképező gépet, kivetítve bontott ábrán, valamint kézbe véve is megismerkedhettek ezen eszközök működésével. A foglalkozás végén a képkészítés, képalkotás gyakorlati megoldásával próbálkoztak a lelkes diákok, majd zárásul az elkészült képeket elemeztük ki.

Következő foglalkozásunkon, április 26-án ismét Vámos Zoltán H.S.E. operatőr szakember látogatott köreinkbe, és folytatva az előzőleg elkezdett alapokat, átvették a videofilm készítés alapjait is. Elméleti szinten részletesebben is megbeszélték az egyes fogalmakat, egy kis történelemmel, illusztrációval megfűszerezve. Belemásztak a szakma krémjébe, megtanulták, hogy mi a különbség amikor különböző gyújtótávolsággal készítünk egy portrét, megfejtették, hogy pontosan mi is az a fényérzékenység, és ez az analóg világból hogy alakult át a digitális korszakba. Megismerkedhettek a Time Lapse, Stop Motion, Frame Per Second fogalmakkal, valamint megtudhatták, hogy az európai szabványú videókban 24 képkocka forog le 1 mp alatt, melyet a szem folytonos mozgásnak érzékel. A szakkör zárásaként kipróbálhattak egy hőkamerát, melyet egy tabletre lehet csatlakoztatni. A diákok ezen a foglalkozáson is remekül érezték magukat, és nagyon várják a következőt.

Salamon Roland


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!