Győzelemmel zártuk a 2015/2016-os bajnokságot


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Szombaton elérkezett a 2015/2016-os szezon utolsó fordulója. A várakozásoknak megfelelően, mivel csapatunk a kiesési pozíció elől menekülő Lajosmizse csapatát fogadta, így várható volt egy kiélezett küzdelmes mérkőzés. Vendég góllal kezdődött a mérkőzés, amire egyből jött is a békésiek válasza.

Mindkét oldalon a mérkőzés elején sok hiba csúszott be, így kevés gól esett, ezt alátámasztja az eredmény alakulása is, 10. percben 3-2. Folytatásban csapatunknak sikerült hamarabb rendezni sorait, amiből a félidő közepére, már egy három gólos előnyt tudhatott magáénak a Békés. A vendég csapat próbálta ledolgozni hátrányát, azonban Domokos Dusán vezérletével a félidő végén négy gólos előnnyel mehetett pihenőre csapatunk. A második játékrész a megszokott kicsit lelassultabb játékkal kezdődött, felváltva estek a gólok. Majd kihasználva a békésiek emberhátrányát feljebb kapaszkodott a vendég csapat a 40. percben 16-14-t mutatott az eredményjelző. Azonban mielőtt még közelebb kerülhettek volna a vendégek, néhány szép békési találattal, máris ismét megnyugtató előnyre tett szert csapatunk. Az utolsó 10 percbe megnyugtató békési előnnyel mentek be a csapatok, amit bravúros végjátékkal meg is tartott a Békés-Drén KC.

Békés-Drén KC - CYEB Mizse KC 29 - 23 (13-9)

Békés: DOMOKOS D. 1 - Herczeg j. 2, GAZSÓ P. 2, KOPCSÁK J. 1, Cifra T. 9 (7), Felföldi G., Kánya L. 3, Csere: STYOP M., Vikor F. (kapusok), Sipeki L., Polgár T. 2, FEDOR B. 8, Horváth D. 1, Venczel B., Gál A., Vass E.

A Lajosmizse legjobb dobói: Gigler 9 (3), Benke 4.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 7/7 ill. 7/3.

Kádas László (edző): - Kiváló kapusteljesítményekkel, stabil védekezéssel tartottuk végig kézben a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, egyben köszönöm a békési közönség egész éves kitartását és buzdítását. Hajrá Békés!

Gratulálunk a csapatnak!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!