Még hiányzik a béke Békésben!


Fotók az eseményről...

Még hiányzik a béke Békésben!

Békés város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében rendezte beszámoló közgyűlését május 14-én a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége. Amelyen az 54 mandátummal rendelkező küldött mellett jelen voltak az Országos Polgárőr Szövetség és az együttműködő szervek képviselői is.

Az ilyenkor szokásos kötelező "körök" letudását követően Gyarmati Sándor, megyei polgárőr elnök lépett a mikrofonhoz, s adott nagyon összeszedett, tartalmas összefoglalást a megye önkéntes bűnmegelőzőinek elmúlt évi tevékenységéről. Megtudhattuk: igencsak mozgalmas évet zártak a békésiek, akik rendkívüli közgyűlésen felvettek két, korábban nem a megyéhez tartozó egyesületet, ám a gyulaiak továbbra is a bíróságon keresik "igazukat". Ami az elmúlt évi munkát illeti, a 73 egyesület tagsága 404 594 szolgálati órával büszkélkedhet, amelynek több mint egyharmadát a külterületeken teljesítették. A kiváló rendőrségi együttműködésnek köszönhetően 62 246 óra közös szolgálatot adtak rendőrökkel, akik elismeréssel szóltak az együttes munkáról. De ugyanez mondható el a Katasztrófavédelemmel való együttmunkálkodásról, s a Postával való együttműködésről is. A megyei közgyűlés beszámoltatta a Polgárőrség megyei vezetését, s tevékenységüket nagyra értékelve, elismeréssel szóltak a polgárőrök áldozatkész munkájáról, külön is kiemelve vendég polgárőr szolgálatukat a határ mentén. A megyei elnök röviden szólt gazdálkodásukról is, kiemelve: stabil a pénzügyi helyzetük, megtakarításaikból kerékpárokat és laptopokat vásároltak az egyesületeknek. Idei feladataikról szólva Gyarmati Sándor azt hangsúlyozta: a polgárőrök oktatását kell előtérbe állítani, hogy a rendőrökkel közös szolgálatot felkészülten végezhessék. Ugyanakkor szélesíteni kell a SZEM mozgalmat, s tenni kell a közlekedésbiztonság javításáért a megyében. Hogy még több fiatalt vonjanak be a polgárőr tevékenységbe, tábort szerveznek az Ifjú Polgárőröknek. – Az egység megteremtése a célunk, kiemelten támogatjuk az új egyesületeket, hogy mielőbb felzárkózzanak a többiek szintjére – fejezte be gondolatait a megyei elnök.
A továbbiakban a megye gazdálkodásáról, majd a felügyelő- és ellenőrző bizottság tevékenységéről hangzott el beszámoló, s hallottunk arról is: a jogi- és etikai bizottságnak nem akadt munkája 2015-ben.
- A sűrű év ellenére kitűnő eredményekről hallhattunk! A jó hírem: idén sem lesz másként – kezdte felszólalását dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, megyei főkapitány, aki megköszönte a Rendőrségnek nyújtott segítséget, kiemelve: a polgárőrök nélkül nem lehetnének most az ország második legjobb főkapitánysága, s Békés az ország második legbiztonságosabb megyéje! Az önkéntes bűnmegelőzőknek köszönhető, hogy nem volt közbiztonsági deficit akkor sem a megyében, amikor a migránshelyzet miatt jelentős rendőri erőket vezényeltek el – tette hozzá a főkapitány, aki számokkal is illusztrálta, mennyi elfogás, előállítás, bűncselekmény felderítése fűződik a polgárőrök tevékenységéhez, amiért köszönetet mondott a megye minden önkéntes bűnmegelőzőjének. Hasonlóan vélekedett az együttműködésről Kiss András tű. ezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese is.
- Egy ilyen "vizes" megyében nagyon fontos a biztonság, s ebben a hivatásos állomány mellett a Polgárőrség tevékenysége is mérvadó! Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke és a magam nevében is köszönöm azt az áldozatos munkát, amit e biztonság megteremtése érdekében tettek és tesznek – hangoztatta Várfi András, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke, akit követően Tusják Tamás, a Szarvasi Polgárőr Egyesület elnöke adott számot szűkebb pátriájukban végzett bűnmegelőzési tevékenységükről.
Mint derült égből a villámcsapás, úgy hasított bele a közgyűlés addig jó hangulatban zajló munkájába Kesjár Mátyás, a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület elnökének néhány, korántsem ide illő gondolata. Aki a megyei FEB munkáját vette górcső alá, kiemelve: nem eléggé felkészült, elfogult emberek alkotják e bizottságot, akik kiemelten sokat foglalkoztak egyesületükkel – szerinte indokolatlanul. Kezdeményezte a FEB felmentését, új bizottság választását, s elutasításra javasolta a megyei elnökség beszámolóját is! Enyhítendő e vihart, Fábián Imréné, a Sarkadi PE elnöke éppen azt hangoztatta, hogy a FEB vizsgálata nagyon korrekt, segítőkész volt, az egyesület javát szolgálta! Tomán Zoltán, az Újkígyósi PE elnöke is hasonló véleményen volt, s kiemelten szólt a fiatalítás kérdéseiről is.
- Magas szintű elemzést hallottunk a megye tevékenységéről, fantasztikus együttműködői megnyilvánulások igazolták azt, amit nekem az OPSZ munkaszervezeteinek vezetői leírtak, hogy tudniillik Békésben kiváló munka folyik. Ennek megfelelően dicsérő szavakkal készültem, ámKesjár Mátyás hozzászólása apró szépséghibája annak, hogy az OPSZ rendkívül magasra értékeli azt a polgárőri munkát, ami Békésben folyik, sGyarmati Sándor tevékenységét, konstruktív magatartását – kezdte hozzászólását dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. Ahol 153 órás – az országos átlagnak megfelelő – az egy polgárőrre jutó szolgálati óra, ahol nagyon jó a polgárőr sűrűség, s ahol meghatározó a külterületi szolgálatadás, ott az eredményesség is az országos átlag feletti, kiemelkedő. Nálunk, polgárőröknél ugyanakkor rendkívül fontos és meghatározó az egység! Azért működnek velünk együtt a Rendőrség és a rendvédelmi szervek, mert ezt látják! Erre úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére! Ezért is mondom: olyan polgárőr vezetőkre nincs szükségünk, akik erre képtelenek! Nem kell kibeszélni, bomlasztani, erről nem szólhat a Polgárőrség! A konstruktív kritikát elfogadjuk, ám az ilyentől ódzkodunk!
A továbbiakban dr. Túrós András arról szólt: országosan rendben van a Polgárőrség, ha szerényen is, de megünnepeltük az OPSZ alapításának 25. évfordulóját. Az igazi ünnep június 18-án Sopronban, az Országos Polgárőr Napon lesz dr. Pintér Sándor belügyminiszter jelenlétében. A költségvetési és technikai jellegű támogatások azt mutatják: a Kormány stratégiai partnerének tekinti a Polgárőrséget. Bizonyos helyeken még van belső háború, de látni kell: nem működik az olyan megyei szövetség, egyesület, amely perben, haragban van a megyei szövetséggel, vagy éppen az OPSZ-szel. Mi a bűnmegelőzésre, a közterületi bűncselekmények megelőzésére "szerződtünk", polgárőreinknek erre kell fókuszálni! A sajnálatos visszaéléseket kezelni tudtuk, megszerveztük belső ellenőrzési rendszerünket, s lassan kijövünk ebből a "gödörből". Nyugalomra van szükségünk ahhoz, hogy a szakmára tudjunk fókuszálni! Békés megye sikersorozatába egyáltalán nem illett beleKesjár Mátyás felszólalása – fejezte be gondolatait az OPSZ elnöke.

A közgyűlés ezután elutasította Kesjár Mátyás felvetéseit – egyedüliként szavazott saját javaslata mellett – majd módosították a Bíróság kérésének megfelelően Alapszabályukat, végül elismerések átadására került sor. Ezek között dr. Túrós Andrástól, dr. Polyák Zsolttól és Gyarmati Sándortól vehette át a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát Tóthné Turai Piroska, a Lökösházai PE elnöke, e kitüntetés Ezüst és Bronz fokozatát két-két polgárőr kapta meg.

Írás: T. Z.
Fotó: Virág István

( Forrás :opsz.hu )

Tételek: 1 - 20 / 140 (7 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!