23. KIDS Kupa középiskolás labdajáték országos versenye


Papy Zsolt beszámolója:

Piarista Gimnázium, Budapest, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi, Piarista Általános Iskola és Gimnázium, Kecskemét, Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kisvárda, Szent Margit Gimnázium, Budapest, Ferences Gimnázium, Szentendre, Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest, Báthori István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Nyírbátor, Szent József Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Debrecen, V.István Katolikus Általános Iskola és Szakközépiskola, Sátoraljaújhely, Tisza Kálmán Katolikus Szakképző Iskola, Gimnázium, Békés, Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác, BC Szent Imre Gimnázium, Budapest csapatok részvételével került megrendezésre a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége elnöksége által rendezett a 23. K I D S Kupa középiskolás labdajáték országos versenyre, melyet Debrecenben tartottak 2016 május 20-21 között. Iskolánk tanulói nagy bizakodással indultak neki a tornának és lehetett látni rajtuk az öröm jelzőit. Pénteki kettő mérkőzésen mindent beleadva elszántan küzdve, megnyertük a mérkőzéseket és egy kellemes csapat ebéd után indultunk haza pihenni, hiszen másnap ismét buszba ülve utaztunk vissza Debrecenbe de már nagyon nagy elvárással fogadkozással és tele ambíciókkal. Az első mérkőzésen talán a torna legnehezebb összecsapását hozta és ennek megfelelően koncentráltan fegyelmezetten hátrányból felállva hozta csapatunk a győzelmet és ezáltal már a legjobb négy között voltunk. Sajnos nagyon sokat kivett a játékosokból ez a találkozó és rövid pihenő után az elődöntőben a teljesítményen meg is látszott és kikaptunk kettő-egyre, így maradt a bronz mérkőzés ahol csalódottan és fáradtan álltunk ki. A csapat minden tagja játéklehetőséghez jutott és küzdött a tudásának a legjavát mutatva, de sajnos ez most a negyedik helyhez volt elég, amit a mérkőzés lefújásának pillanatában csalódásként éltek meg, de a közös ebéd után hazafelé az úton már nagyon örültek a helyezésnek és egyből jöttek a kérdések, hogy ugye jövőre is lesz ilyen és jövünk.

Ezúton köszönöm azoknak a személyeknek, akik segítették a tornán való részvételt és, hogy részt tudott venni iskolánk egy országos rendezvényen kitűnő eredménnyel és szimpátiát kialakítva a rendezőkben és a többi résztvevő csapatok körében is.

Köszönöm a testnevelő kollégáknak a segítséget.


Papy Zsolt


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!