Az Egyesült Királyság népszavazása nagyjából várható eredménnyel ért véget június 23-án. Az Európai Unió úgy, ahogy most ismerjük, minden bizonnyal a végnapjait éli. Nagyjából erre is ki szeretnék térni az alábbi elemzésemben.
Azt látni kell, hogy Nagy-Britanniának nem tett jót a népszavazással együtt járó hercehurca. Régiók, családok, pártok fordultak egymás ellen. A generációk harca is volt ez: a 25 éven aluliak 80%-a nem akart kilépést, míg a 65 éven felüliek 63%-a szerint kívül tágasabb. A kilépéspártiak nem arattak fényes győzelmet: az 52% az olvasatomban nem egyéb, mint annak kinyilvánítása, hogy a lakosság fele menni akar, a másik fele meg nem. Mondhatjuk: döntetlen a meccs. A skótok már régen el akarnak szakadni, most ráadásul döntően az EU-ban maradás mellett voltak. A tavaszi skót parlamenti választáson a szeparatista skót pártok többségbe kerültek, és a tavalyi brit parlamenti választáson is majdnem minden skóciai választókerületben a Skót Nemzeti Párt jelöltjei győztek. Észak-Írország parlamentjében is nagyon erősek az egységes Írországban gondolkodók. Itt is az EU támogatói győztek június 23-án. Az angolok mehetnek, mi maradunk – ez az üzenet. A politikai válság akár az Egyesült Királyság szétesését is előre fogja vetíteni. A skótok távozására nagyjából fogadni mernék. Mindez felveti Belgium szétszakadását (holland-flamand és francia országrészre) vagy a katalánok kilépését Spanyolországból. Újabb és újabb kérdések: az új államoknak mi lesz a viszonya az Unióhoz? A kilépés véleményem szerint gyengíteni fogja az angol gazdaságot, de ami ennél is rosszabb: magát az államszövetséget.
Kelet-Európa országai számára is komoly kihívásokat tartogat ez a helyzet. Tudvalevő, hogy az EU-csatlakozás komoly migrációs lavinát indított el a térségből, elsősorban a fiatal, nyelveket beszélő rétegek indultak útnak Nagy-Britannia, Németország, Dél-Európa vagy akár Svédország felé. Az utóbbi években a magyar munkavállalók Svédországot is felfedezték. Az EU nem jótékonysági intézmény: komoly tagdíjat fizet minden tagállam az Uniónak, ahonnan különféle támogatásokra is jogosultak. Az EU az új országokkal olcsó munkaerőre és piacra tett szert. Jó kérdés, hogy mi lesz ezekkel az országokkal és benne Magyarországgal az angolok távozása után. Az EU különösen nem szereti, ha egy nemzeti kormány nem lép egyszerre Brüsszel bürokratáival, jól mutatta ezt a migrációs válság is. Orbán Viktor nem különösen arról híres, hogy az EU akaratának feltétlen kiszolgálója lenne, de a lengyeleknél is szemléletváltás következett be a kormányváltás után. Kérdés, hogy milyen mértékben és milyen keretek között lesz lehetőség Nagy-Britanniában dolgozni, ami különösen nekünk magyaroknak fájó pont lehet.
Az Európai Unió politikai térképe is átalakulóban van. A hagyományos jobb- és baloldali pártok folyamatosan veszítik el támogatóikat. Németországban vagy akár Ausztriában szinte alig van már politikai különbség a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között. A kereszténydemokraták amúgy küzdenek az elvallástalanodó környezetben a profilváltással. A baloldal persze támogatja a bevándorlást, hiszen a bevándorlók átlagon felül szavaznak a szocialista és zöld pártokra az állampolgárság megszerzése után. A folyamatos bevándorlás, majd a 2015-ben felerősödő ellenőrizetlen beözönlés egyre több ember haragját váltja ki. Véleményem szerint ez is okozója volt a kilépéspárti győzelemnek Nagy-Britanniában. A hajszálnyi brexit-győzelemben ez volt a döntő momentum. Ideje felébredni Brüsszelben is. Az embereket nem szabad lehülyézni és semmibe venni, hanem meg kell őket hallgatni. A néppártok zsugorodása az EU- és bevándorlásellenes pártoknak kedvez. A lakosság egyre nagyobb csoportja várja, hogy egy párt vagy politikus felemelje a zászlót és tömegesen szavaznak rájuk. Mindez a német AfD, a holland Szabadságpárt vagy a francia Front National megerősödéséhez vezet. Ausztria legnépszerűbb pártja jó ideje a szélsőjobboldalinak csúfolt Osztrák Szabadságpárt, amelynek egyetlen bűne az, hogy osztrák érdekeket képvisel. A jobboldali radikálisok megerősödése azzal fog járni, hogy egyre nehezebb lesz a kormányalakítás, amely sokpárti kormányokhoz, állandó civódásokhoz, gyenge gazdasághoz vezet.
