Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Tisztelt Művészek és Művészetbarátok! Kedves Csuta Gyuri ! Drága Csuta Évák és Családtagok ! Tisztelt Polgármester Úr!

Veni, vidi, vici! – Julius Caesar óta tudjuk: lehet egy csatát jönni, látni, győzni stílusban is megnyerni. Persze a latin nyelvtan szerint ez múlt időben szólt: jöttem, láttam, győztem. A római szenátus megkapta az egyszerű üzenetet és megértette. A tömör és határozott közlés a győzelem nagyságát, Caesar tehetségét és fölényét akarta megmutatni a szenátusnak és vetélytársainak.

Csata, fölény, győzelem, üzenet, tehetség. Hogy kerülnek ide ezek a szavak, amikor éppen a 26. Csuta Művésztelep megnyitóján vagyunk? Miért ne lehetne csata a versengés? Miért ne lehetne fölényben a régebben művész az újabban művésszel szemben? Miért ne arathatna győzelmet a művész saját maga felett? Miért ne lehetne üzenetet küldeni a nézőknek, a világnak a művészetről? Miért ne lehetne minden résztvevő akkora tehetség, hogy legyőzze a versenytársakat, a tudásbeli fölényét, a képességei kibontakoztatását a művészet győzelmének, a gondolatai képi kifejezését a másoknak szóló üzenetnek tekintse, amikor éppen most, a Föld másik felén ugyanilyenre készülnek a sportolók? Miért ne lehetne virtuálisan az olimpiai megnyitóünnepség része a Csuta Nemzetközi Művésztelep?

Caesar is, a művészek is, az olimpikonok is azért jönnek/jöttek, hogy lássanak és győzzenek! Önmagában győzelem, hogy idáig/odáig jutottak. Itt is ott is alkotni kell és sarkallni, ösztönözni a tehetséget, hogy győzzön, azaz önmagához képest nyújtsa a legjobbat!

Akkor hát mi a különbség a római császár tehetsége és a tehetségek császárai között? Lényegében semmi! Uralkodni kell az alattvaló ecset, vászon, festék, kő, fa, papír és a művészi gondolatok fölött. Akkor és úgy olyan izzással, olyan odaadással kerüljön minden teljesítmény az őt megillető helyre, hogy minden művész felkerüljön az önmaga dobogójának legfelsőbb szintjére és büszkén vállalja, hogy mindent megtett a saját sikere érdekében.

Mi pedig, a nézők, a szurkolók, a bámészkodók, az érdeklődők, a műpártolók azt érezzük, hogy önkéntelenül is összeverődik a tenyerünk, emelkedik a pulzusunk és/vagy eláll a szavunk, vagy ordítunk örömünkben, mert tetszik az ami, nagyszerű, mert élvezetes az, amit a tehetség a versengésben előállít. A világ maga a csoda, akkor is, ha bejárjuk ténylegesen és akkor is ha csak képletesen. Jönni, menni, látni, élményeket gyűjteni azt jelenti, hogy győzünk a gondjaink felett. Jó elmenni, mert még jobb visszajönni. Jó versengeni, de még jobb a másik sikerének örülni. Jó másokat meglátogatni, meglátni, megismerni, megérteni őket. Jó tudni, hogy mások is ugyanígy örülhetnek nekünk. Jó megélni, hogy végső soron akkor is egyformák lehetünk, ha különbözőek vagyunk. Ha másfélék is a nézeteink, a gondolatainak, a vágyaink, az elképzeléseink, a hiteink, vagy akár fizikai létezésünk formája, megtalálhatjuk azt, ami összeköthet bennünket. Megnézhetjük azt is, hogy mások hogyan csinálják. Mert mindannyian vendégek vagyunk. Először itt a földi lét kezdetén, majd később, amikor tudatosul bennünk, hogy ez sem tart örökké. Majd rájövünk, hogy úton lenni jó. Mert bizony mindig azon vagyunk. Minden óra, minden nap, minden hónap és év az út egy-egy állomása. Mindig vendégek vagyunk valahol és mindig vendég nálunk valaki. Az óvodától a munkahelyig, az iskolától a családalapításig mindenhol vendégek vagyunk és mindenhol vendégeket is fogadunk. Éppen úgy, ahogyan a Csuta Művésztelep művészvendégei is vendégek, éppen úgy, ahogyan a nézők is vendégek. Éppen úgy, ahogyan a művek is vendégek egy-lakás vagy múzeum falán. Ideig-óráig, százfélétől függően, hogy ténylegesen meddig.

Az idei témáról tudjuk, hogy meddig. Éppen a művésztelep zárásáig.

Csak egy szó: VENDÉG … és ezernyi a jelentése.

Én is az vagyok, te is az vagy, mi is azok vagyunk ők is azok. Mindannyian vendégek vagyunk itt a Földön. Vártak és váratlanok, házban, ágyban, hívottak és hívatlanok, átutazók és törzsek. Magabiztosak és bizonytalankodók, szakértők és élvezkedők, finnyások és elfogadók, flörtölők és magányosok, epések és mélabúsak, nyitottak és zárkózottak, nagyképűek és szerények, flegmatikusok és beképzeltek, ünneplők és ünnepeltek, szimplán vagy itatón részegek, barátkozók, tartózkodók, öntudatosak vagy tudatvesztők. Kedvesek és kedvtelenek, szeretők és szeretettek. Pusztítók vagy felemelők, akármilyenek, mindannyian mi vagyunk és mégis mindig mások, ma vendégek, holnap vendéglátók. Előttünk is jönnek, utánunk is jönnek, hozzánk is jönnek. Mi is megyünk. VENDÉGSÉGBE!

Minden nyelven ismert, hogy váratlan vendégnek ajtó mögött a helye, akármilyen kedves vendég három napig untig elég, ritka vendég izgalmat hoz, meg az is, hogy aki nem tud mosolyogni ne legyen vendéglátó.

A makrokozmosztól a mikrokozmoszig mindenhol vendég minden és mindenki.

Az idei Csuta Nemzetközi Művésztelep témájaként maga a VENDÉG a vendég. A múlté a jelené és a jövőé! Ami vendég lehet egy gondolatban, az vendég lehet a festővásznon, ami vendég lehet a művészi lélekben vendég lehet az alkotásban, ami vendég lehet a valóság lenyomatában, az vendég lehet a látogató szívében, bejegyzés lehet egy vendégkönyvben. Ami ecset lehet egy kézben akár vendégoldal lehet egy festményen. A vendégváró a várt vendéget váratlan vendégörömökkel láthatja vendégül, hogy a vendég a vendégszeretetet érezve visszavágyjon a kedves vendégségbe!

A Csuta Művésztelepen művész-vendég-munkások kerestetnek a V.I.P. vendégségbe!

Induljon el idén is az a versengés, amelynek mindenki a győztese lesz!

A következő hét a vendégjoggal való élésről szól. Azt kívánom, hogy képeiteken hozzatok létre olyan csodákat, amennyire képesek vagytok, vívjátok meg a csatáitokat, legyetek fölényben önmagatokkal szemben, győzzétek meg magatokat, hogy a legtehetségesebbek vagytok!

Augusztus 5-én pedig mindenkivel tudatjuk, hogy ismét történt valami Békésen a Csuta Nemzetközi Művésztelepen, amire a jövő is emlékezni fog!