Európa Bajnoki cím sárkányhajóban


Európa Bajnoki érmekkel tértek haza a békési sárkányhajósok!

Július utolsó hetében rendezte meg az Európai Sárkányhajó Szövetség a 12. EDBF Nemzetek közötti Európa Bajnokságot, ahol a Békési Kajak – Kenu Club két versenyzője is rajthoz állt a nemzeti csapat tagjaiként.

Kálmán András a Senior A kategória (40 év felettiek) 500 méteres mix számában Európa Bajnok lett, míg 2000 méteren a 2. helyezett csapat tagjaként vehette át a megérdemelt ezüstérmet.

Kmotricza Igor a Premier kategória (nyílt kategória) 500 méteres számában az előkelő harmadik helyezést szerezte meg csapatával.

A magyar küldöttség négy napon át küzdött az olasz fővárosban a minél fényesebb érmekért. Ez a verseny volt a hazai szövetség történetének legsikeresebb nemzetközi szereplése, amelyből a két békési versenyző is oroszlánrészt vállalt.

Békésen több, mint három éve kezdtek el komolyabban foglalkozni a sárkányhajózással, mára már egy közel 25 fős csoport készül rendszeres edzésekkel, és itt az is megtalálta a helyét, aki csak a saját egészsége érdekében jár el a tréningekre. Az egyesület továbbra is várja a sárkányhajózás iránt érdeklődőket, kortól, nemtől függetlenül bárkit szívesen megtanítanak a "vízen járni".


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!