Ittabéi pörköltfőzés mérsékelt nyári melegben


Augusztus 13-14-én ismét megrendezték a szerbiai Magyarittabén a falunapot, amelyen Békés város delegációja is részt vett. A rendezvényre Mucsi András oktatási és kulturális tanácsnok mellett Pocsai Ildikó tanárnő, a magyarittabéi kapcsolatok megbízottja, valamint Csarnai Mihály, a Polgármesteri Hivatal munkatársa vett részt. Idén nem volt forróság, kifejezetten kellemes időjárás várta az érkezőket.

A kicsiny Magyarittabé az Ó- és Új-Bega-folyó között fekszik Bánát szerbiai részén. A szerbiai sajátos közigazgatási rendszernek köszönhetően nem önálló település, hanem Bégaszentgyörgy község önkormányzatának része. Ez a rendszer működik Romániában is, ahol több település alkot egy községet vagyis önkormányzatot. Begaszentgyörgyhöz több falu is tartozik szerb, magyar és román falvakkal, összesen 17 ezer lakossal. Magyarittabén már alig ezer ember lakik, sokan külföldön élnek és dolgoznak. Az iskolát a szomszédos Szerbittabéval együtt tartják fenn. A lakosság nagy része református vallású, őseik Békés megyéből érkeztek a XVIII. században. A hagyományos nyári falunapon ismét megrendezték a pörköltfőző versenyt, amelyen Békés város is indult. Csarnai Mihály és Medve János gépkocsivezető pazar vacsorát készített, de idén nem sikerült helyezést elérni.

A látogatás kapcsán Mucsi András elmondta: a falunap nagyon fontos volt a baráti-testvéri kapcsolatok erősítése szempontjából. Megbeszélést folytatott Marton Károly helyi református lelkésszel és Kiss Nándor nagybecskereki lelkipásztorral, aki a bánáti református egyházmegye esperese (elöljárója). Az esperes maga is magyarittabéi és a helytörténet kutatója. Az egyházi vezetőkkel a képviselő arról egyeztetett, hogy Békésen elkezdődött az innen elvándoroltak történetének tudományos feldolgozása. Ebben a munkában a bánáti reformátusok kutatására is támaszkodhatnak. A magyarittabéiek egy része békési ősökkel rendelkezik.

Pocsai Ildikó, a képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sort Bizottságának külsős tagja hangsúlyozta: a testvértelepülési kapcsolatoknál nagyon fontos szempont a személyes ismeretség. A delegációkban mindig kell ismerősöknek lennie, de jó, ha új arcok is megismerik a helyi közösséget. Több mint tíz éves barátság fűzi Tóth Erzsébet nyugdíjas tanárnőhöz és családjához, akiket ismét felkeresett ezen a hétvégén. A szeptemberi Madzagfalvi Napokon a magyarittabéi barátainkat is köszönthetjük.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!