"Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." Hangzik az Úri ima, a Mi Atyánk jól ismert mondata Máté evangéliumában, amikor Jézus imádkozásra tanítja a vele levő sokaságot. És valjuk be talán mi is az Úri imát imádkozzuk, mormoljuk leggyakrabban és talán ez az amiről a legkevesebbet gondolkoztunk eddig. Mert ami megszokott, ami sokszor csak úgy gépszerűen megy a gondolatunkban, és száll bele a templomi levegőbe, arról ritkán és keveset elmélkedünk. Pedig higgyük el testvérek nemhiába hangzott ez akkor és hangzik ma is az Úri ima közepén. És ha közelebről szemügyre vesszük az imádságot akkor furcsának találhatjuk, hogy Isten országának hatalmas témája után bizony bele van foglalva egy olyan egyszerű dolog kérése is, mint a mindennapi kenyéré. Így azt is mondhatjuk, a Mi atyánk átöleli a legnagyobb és legkisebb dolgokat: Az Isten országáért, akaratáért való kéréstől a mindennapi kenyérig. Nagy és kicsi szellemi és anyagi össze van kapcsolva ebben az egy imádságban. Egy imádságban fonódik össze Isten és ember, mennyei és földi. Mint ahogyan láttuk ezt Jézus Krisztus földi munkássága során. Hiszen az Ige testté lett a földön lakozott és látta az embereket maga körül. Észrevette a szükséget szenvedőt, látta a 38 évig betegségben szenvedő embert, látta a fiát gyászoló századost, észrevette a fáradt taníványokat majd pihenni hívta és tudott arról is amikor az övéi megéheztek. És azt mondhatjuk, hogy a Mi Urunk még feltámadása után sem közömbös az ember szükséglete és kenyere iránt. Hiszen a Tibériás tengernél megkérdezi őket: Van valami ennivalótok? Az aki a eljött a földre, hogy a Golgotai kereszten elvegye a világ bűneit, és ezzel minden embert megváltson az örök haláltól, és bűntől megkérdezi, hogy van e mit ennetek. Megkérdezi mert tudta, hogy bizony a földi dolgok összefüggésben vannak a mennyi dolgokkal és csak akkor látjuk Istent és Őt helyesen ha földi dolgainkban komolyan vesszük, és Isten és az ember ügyét a szellemit és az anyagit összekapcsoljuk. Összekötjük helyesen, felismerve azt, hogy ahol Isten és a mindennapi kenyér nincs összekapcsolva ott bővölködhetünk az egyik oldalon, de a szükség megjelenik a másik oldalon. Összekapcsolva kell azt látnunk, hogy nem vagyunk emberfeletti lények, húsból és vérből való emberek vagyunk, mindenféle szükséglettel. És bizony így láttott minket az Úr Jézus is földi élete során. És nem téveszthetjük azt sem szem elől, hogy a mindennapi betevőnkért bizony dolgoznunk kell. De a hívő ember szem előtt tartja és tudja, hogy Istentől kapja minden nap a szükséges kenyeret, minden nap az Úr Isten áldásaiban és ajándékaiban bővölködik. Éppen ezért imádságos szívvel kell kérni, hogy bizony mindennapi kenyerünket add meg Uram. Mert a kenyeret, a megélhetést minden nap kérni kell, kérnünk kell az életet és az ahhoz szükséges dolgokat. Csakis a szükségest és nem többet. Mert ahogyan olvashatjuk a Zsoltárok könyvében: "Hiába korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Annak akit, Ő szeret, álmában is ad eleget."Ad eleget! Nem többet nem kevesebbet, pont annyit, amennyire szükség van. Éppen eleget. Mert ha mi többet kívánunk, bizony a másikéból kívánjuk. És akkor az már nem a mi mindennapi kenyerünk lesz. Valaki másé, aki esetleg nem kéri, de nekünk keresztényi kötelességünk közben járni másokért is. Kérjük tehát a kenyeret azok számára is akik nem kérik. Legyen ez a kérés, ez a fohász másokért mondott ima. Legyen a kenyér kérése társadalmi kérdés. Mert az ember ezzel egy közösséghez kapcsolja magát. Mert az így imádkozó ember kapcsolatban lesz Istennel, és kapcsolatban lesz a többi emberrel. Így lehetünk mi Isten népe és Isten nemzete. Kérni és adni annak is, aki nem tudja vagy nem meri kérni. Adni annak is aki nem tudja azt vissza adni. Kiállni olyan mellett, aki elveszett, gyenge, vagy társra szorul. Kiállni egy ügy mellett, ami felkarol elveszettet, vagy épp győzelemre visz. Egy szívvel egy lélekkel küzdeni közös célokért, álmokért, vagy épp a mindennapi megélhetésért. Szeretetben összeforrva egy sóhajtással kimondani, hogy ma is add meg nekünk azt amire szükségünk van. Add meg a mi mindennapi kenyerünket. Mert ebbe a kérésbe beletartozik a földi élet minden óhaja. Hiszen Luther Márton is azt mondja Kis Kátéjában, hogy a kenyér nemcsak a mindennapi eledel, hanem a ház, az udvar, a föld, a jó és hívő élettárs, a kegyes lelkület, az egészség és a tisztesség. Próbáljunk meg bizalommal lenni Isten felé, aki azt akarja, hogy bizony ne féljünk a holnaptól. Hanem győződjünk meg arról, hogy Ő nem lesz kevésbé irgalmas holnap és holnap után sem, mint ma. Hinni abban, hogy Istennél nem kell bebiztosítanunk magunkat, nem kell félnünk az ismeretlen jövőtől. Természetesen szabad nekünk is tervezni, átgondolni, sőt kell is, de egy dolgot nem szabad, Istent kihagyni a számitásainkból. ÉS tudták ezt az előttünk levők, megtapasztalhatták ezt azok a nagyok, akiknek döntései egy nemzet sorsát határozták meg. Élni, fenn maradni, vagy eltűnni az útvesztben. És ha mindenek előtt Istent tesszük első helyre, gondolataink és cselekedetink mércéjévé, aki által eltűnik a félelem, a bizonytalanság és a borúlátás sötét rémképe is. A mi mindnenapi kenyérért mondott imádságunk, amely napról napra hitből fakad és napról napra ugyanabba a kézbe helyezi a szükségletet meg fog erősíteni minket abban, hogy minket csakis egy hit egy keresztség és egy cél egyesít. Ahogyan énekeljük csodálatos dícséretünkben.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Isten és a kenyér elválaszthatatlanul összetartozik, mint ahogyan a kenyér és a hálaadás. Amelyben naponként fel kell ismernünk a Krisztust aki, azt mondta: "Én vagyok az élet kenyere!"
Ámen.