Gyomaendrődön ülésezett a megyei közgyűlés


A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése soron következő ülését Gyomaendrődön tartotta, ahol tájékoztatót tartott a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága múlt évi munkájáról.

Békés megye közúthálózatának állapotáról, a megyei közúthálózatot érintő fejlesztési ágazati tervekről Virág Mihály, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója informálta a képviselőket. Kiderült, több évtizedes elmaradás az, amit pótolni kell. 2010 óta, ha nagyon lassú ütemben, de csökken a rossz, és növekszik a megfelelő minőségű utak száma. A Békés Megyei Önkormányzat által kezelt TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében 27 kilométernyi út újul meg, ez a pályázat már nyert, állami forrásból pedig több mint 4 milliárd forint fordítható útfelújításra. Jól áll az M44-es ügye, hamarosan több szakaszon a munkálatok is elindulnak. Megtárgyalták a képviselők az Integrált Területi Program (ITP) módosítására vonatkozó javaslatot. Hét járást érintő lehatárolásról döntöttek a képviselők, amelyet csak az adott járás használhat fel, ezt az előterjesztést egyhangúan támogatta a testület. Több települési polgármester is megjelent a megyegyűlésen, akik szerettek volna hozzászólni a TOP-hoz, viszont erre a jelenleg érvényben lévő Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében nem volt lehetőség. Varga Zoltán szocialista képviselő az SZMSZ módosítását javasolta, azonban dr. Horváth Mihály aljegyző közölte, hogy az nem szabályos és törvénysértő, így a többség nem szavazta meg, emiatt az ülésen nem kaphattak szót a polgármesterek. Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke felajánlotta a személyes konzultáció lehetőségét, azt kérte a megjelent polgármesterektől, keressék fel a megyeházán és egyeztessenek személyesen akár egyénileg, akár csoportosan. Ugyanakkor a közgyűlés utáni beszélgetés lehetőségét is felajánlotta, amivel végül nem kívántak élni a jelenlévő polgármesterek. A közgyűlés utolsó napirendjeként Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere a TOP keretében benyújtott pályázataikat ismertette.

Békés megye közúthálózatának állapotáról, a megyei közúthálózatot érintő fejlesztési ágazati tervekről Virág Mihály, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója informálta a képviselőket. Kiderült, több évtizedes elmaradás az, amit pótolni kell. 2010 óta, ha nagyon lassú ütemben, de csökken a rossz, és növekszik a megfelelő minőségű utak száma. A Békés Megyei Önkormányzat által kezelt TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében 27 kilométernyi út újul meg, ez a pályázat már nyert, állami forrásból pedig több mint 4 milliárd forint fordítható útfelújításra. Jól áll az M44-es ügye, hamarosan több szakaszon a munkálatok is elindulnak.Megtárgyalták a képviselők az Integrált Területi Program (ITP) módosítására vonatkozó javaslatot. Hét járást érintő lehatárolásról döntöttek a képviselők, amelyet csak az adott járás használhat fel, ezt az előterjesztést egyhangúan támogatta a testület. Több települési polgármester is megjelent a megyegyűlésen, akik szerettek volna hozzászólni a TOP-hoz, viszont erre a jelenleg érvényben lévő Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében nem volt lehetőség. Varga Zoltán szocialista képviselő az SZMSZ módosítását javasolta, azonban dr. Horváth Mihály aljegyző közölte, hogy az nem szabályos és törvénysértő, így a többség nem szavazta meg, emiatt az ülésen nem kaphattak szót a polgármesterek. Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke felajánlotta a személyes konzultáció lehetőségét, azt kérte a megjelent polgármesterektől, keressék fel a megyeházán és egyeztessenek személyesen akár egyénileg, akár csoportosan. Ugyanakkor a közgyűlés utáni beszélgetés lehetőségét is felajánlotta, amivel végül nem kívántak élni a jelenlévő polgármesterek.A közgyűlés utolsó napirendjeként Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere a TOP keretében benyújtott pályázataikat ismertette.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!