Ilyen volt az első Csabai Kolbászfesztivál!


Az SZTK-pályán megszületett a kolbászfesztivál, létrejötténél kolbászbíró bábáskodott Az első Csabai Kolbászfesztivált 1997 októberében tartották a Horváth utcai sporttelepen.

Na jó, SZTK-pályaként többen ismerik, ha pedig azt mondjuk, hogy a volt Elektroház körüli terület, még többen. Az első megbeszélésen Végh Lászlónak, Békéscsaba alpolgármesterének az irodájában az ötletgazda, majd hosszú ideig főszervező dr. Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója, Andó Tamás, a Hotel Fiume akkori vezérigazgatója és Csík András, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke volt jelen. Az SZTK-pálya ideális helyszínnek tűnt, de két kolbászfesztivál alatt kinőtte a területet a rendezvény – 1998-ban már 30-40 ezren fordultak meg a programokon –, és így került a városi sportcsarnokhoz.

– Az első disznóvágás-bemutatót Hanó Miklós vezetésével tartottuk, az első kolbászbírónak Halász Sándort, a Lencsési Nyugdíjasklub jelöltjét választották – emlékezett dr. Ambrus Zoltán. – Ha röviden kellene jellemezni az első fesztivált, hogy milyen volt? Családias és frenetikus. Jellemzően csabaiak voltunk a rendezvényen, aztán szép sorban hívták meg az emberek a rokonokat például Szlovákiából, a fővárosból, a Dunántúlról is. Akkoriban még sok mindent nem tudtunk, milyen infrastruktúra, higiéniai körülmények kellenek egy ilyen rendezvényhez. Úgy hívták fel a figyelmünket arra, hogy gyűrűt nem lehet viselni a gyúrásnál, viszont lennie kell a versenyzőkön köténynek, sapkának.

Az első fesztivál legelső napján két mázsa sült kolbász fogyott el. A kolbászkészítő verseny fődíját Fülöp Zoltán csapata nyerte, míg a szárazkolbászok nemes vetélkedését Petényi György.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!