Rendkívüli közgyűlés a Megyénél!


– az értékelési szempontrendszer módosítását kezdeményezték a képviselők

Rendkívüli ülést tartott a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megyegyűlésen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) felhívásaihoz kapcsolódó értékelési szempontrendszer módosítását kezdeményezték Kónya István képviselő javaslatára.

A jelenlegi változtatás célja, hogy minél több település jusson fejlesztésre fordítható forráshoz abból az 58 milliárd forintból, amit Békés megye 2014 és 2020 között a TOP keretében felhasználhat. A közgyűlés még korábban döntött arról, hogy a sarkadi és a mezőkovácsházi járásnak lehatárolnak egy-egy meghatározott keretet azért, hogy az itt lévő, elmaradott településeket minél inkább felzárkóztassák. Ugyanakkor ezek a települések projektjeik benyújtásakor az értékelés során plusz pontot is kaptak, ez a jövőben már nem fog járni. Másrészt az alapján is megkülönböztették a településeket, hogy azok mekkora lélekszámúak, 7000 ezer felettiek vagy alattiak – ez a szempont sem él a jövőben. A kiválasztási kritériumok között továbbra is fontos, hogy az adott pályázat mennyiben járul hozzá a területi kiegyenlítődéshez, de az értékelési szempontokat teljesen már alapokra helyezik, nem lehet pontot kapni azért, hogy melyik járásban van a település, és hogy hányan lakják. A testület egyhangúan fogadta el az értékelési szempontok módosítására vonatkozó előterjesztést, ezek a jövőben megjelenő felhívásokra vonatkoznak. A közgyűlés döntése továbbításra került az Irányító Hatóság felé, amely írásban közli majd állásfoglalását.

A rendkívüli ülés második napirendje némi vita mellett zajlott: az előterjesztés a Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjével kötendő munkaszerződés jóváhagyását tartalmazta. A Békés Megyei Önkormányzat konzorciumvezető abban a projektben, amelyet a Békés Megyei Kormányhivatal és a megyei önkormányzat cége, a Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Nonprofit Kft. valósít meg. A pályázat 2,4 milliárd forint összköltségű, 2021-ben záródik és több mint 1500 hátrányos helyzetű álláskereső bevonásával, munkaerő-piaci programokban való részvételével zajlik majd. A kft. ügyvezetői feladatait jelenleg megbízási szerződés keretében Kraller József végzi, akit a szóban forgó projekttel összefüggő előkészítési feladatokkal is megbíznak, mint témavezetőt. A napirend során az ezzel kapcsolatos, 2018. szeptemberéig tartó munkaszerződésről kellett döntenie a testületnek. A képviselők között az váltott ki vitát, hogy milyen gyakorisággal kérjenek beszámolót a témavezetőtől, akinek, mint a kft. ügyvezetőjének, egyébként is van évente beszámolási kötelezettsége. A kérdést Hamza Zoltán (Fidesz-KDNP) vetette fel. Kónya István (Fidesz-KDNP) minden soros közgyűlésre kért volna beszámolót, Zalai Mihály elnök a negyedéves tájékoztató mellett tette le a voksát – végül ezt a javaslatot fogadta el a testület.

A következő soros megyegyűlés novemberben lesz, azt megelőzően, október 20-án Tótkomlóson tartja a képviselő-testület az 1956. évi forradalom 60. évfordulója előtt tisztelgő ünnepi megyegyűlést a tótkomlósi testülettel közösen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!