Emberölési kísérlettel is vádolják a békési férfit


A rendőrség vádemelést javasol egy békési férfi ellen, akinél engedély nélkül tartott fegyvereket, lőszereket találtak a nyomozók. Kábítószer is volt nála, egy tanyaépület ablakaiba és ajtajába pedig áramot vezetett.

Négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy békési férfit. Az 50 éves Gy. L. fegyvereket, fegyver alkatrészeket, lőszereket és közel 2 kilogramm növényi törmeléket tartott a hétvégi házában. A nyomozók házkutatást tartottak a bejelentett lakcímén is. Ott több mint fél kilogramm növényi törmeléket, valamint golyós és sörétes lőszereket foglaltak le. A szakértői vizsgálatok eredménye szerint a növényi törmelék jelentős mennyiségű kábítószert tartalmaz, a fegyverek egy részének tartása pedig engedélyhez kötött. A rendőrök három varsát is lefoglaltak, amelyekkel a férfi engedély nélkül halászott. A Békési Rendőrkapitányság Gy. L.-t 2016. március 23-án őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az ügyészség indítványára a bíróság 2016. március 25-én elrendelt.

A gyanúsított a hétvégi ház és a lakása mellett egy Békés külterületén lévő tanyát is használt. Az ott lévő épület ajtaján és ablakán lévő fém rácsokba, lemezekbe áramot vezetett. Így akarta megakadályozni, hogy illetéktelenek bejussanak a házba. A nyomozás során kirendelt igazságügyi villamossági szakértő véleménye szerint súlyos vagy halálos áramütést szenvedett volna, aki megfogja a rácsokat, lakatpántokat.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Gy. L. ellen lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, kábítószer birtoklása, orvhalászat és emberölés kísérlet miatt javasol vádemelést. A lezárt nyomozás iratait a rendőrség 2016. november 14-én továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!