Szegedisek Budapesten


folytatva a hagyományt...

Az idei tanév is bővelkedett programokban, pedig még csak az első félévnél tartunk.

A Szegedi Kis István Református Általános Iskola 81 felsős tanulója 2016. december 9-én ellátogatott Budapestre, a karácsonyi vásárba. Évek óta hagyomány iskolánkban ez a nagyon népszerű kirándulás.

Az idén a Hadtörténeti Múzeum kiállításait néztük meg. A vállalkozó szellemű gyerekek a várból lefelé jövet a Lánchídon át érkeztek a Vörösmarty térre, ahol megcsodálták a karácsonyi vásári portékákat. Ezután a Szent István Bazilikánál korcsolyáztak a gyerekek. Az érdeklődők megtekinthették a Szent Jobbot is, illetve a Bazilika belső terét. A nap zárásaként megtekintettük az ún. falfestést, amely során a Bazilika falára vetítettek számítógép segítségével képeket, történeteket. Egy lengyel kórus karácsonyi dalokkal szórakoztatta a nézőközönséget.

A nap végén számba vettük a gyönyörű ajándékokat, s pozitív tapasztalatokkal érkeztünk haza.

Már tervezzük, hogy jövőre is elmegyünk, folytatva a hagyományt.

Földesi Magdolna (diákönkormányzat-patronáló tanár)

Tételek: 1 - 20 / 127 (7 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!