Aki mostanában olvassa Kövér László beszédeit igen értékes, értelmes és magvas gondolatokkal találkozhat.

Egyik legutóbbiban a következőket olvashatjuk: "Európa az európaiaké, Magyarország a magyar embereké kell, hogy legyen. A migrációs hullám forrásai kiapadhatatlanoknak tűnnek. A helyzet tartósan rosszabbodni fog, s Európa, ha azt folytatja, amit eddig tett, a katasztrófába rohan." Bizony, mesterségesen globalizált világunk hullámverésében így néz ki ma földrészünk.

Az elvándorlást is súlyos gondnak, nagy veszteségnek nevezte. Ameddig ez így marad, addig a családtámogatási rendszeren keresztül kell ösztönözni a gyermekvállalást, a jövedelmek növekedését, és erősíteni a fiatal generációkban a haza, a nemzet és a saját szüleik iránti felelősségvállalást. Az oktatással "gondban vagyunk", mert a hetvenes évektől kezdve erőltetett reformok és a kilencvenes évek utáni liberális oktatáspolitika következményei ütköznek most a megváltozott világ új kihívásaival. Országunk - többek között - ezekkel a gondokkal is küzd.

A határon túli magyarokkal kapcsolatban kijelentette: egymásra vagyunk utalva szomszédainkkal, és az utódállamok minden politikusának be kell látnia, hogy őrültség a nemzeti önazonosságukhoz ragaszkodó, de "a szülőföldjük fölött impériumot gyakorló államhoz lojális magyarokat" nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinteni. Romániával a legproblematikusabb a viszony, mert 2012 óta felerősödtek a magyarellenes hangok. A kisebbségi jogok korlátozása egyre erőteljesebben érvényesül, és az állami politika rangjára emelkedett, ideértve az igazságszolgáltatást is.

Végül elmondta azt is, hogy az a pusztítás, amit a XX. század végzett az európai kultúra keresztény alapjaiban, a kommunizmus, a liberalizmus dúlása olyan mértékű, hogy mindent visszaépíteni már nem lehetséges. A politika nem kényszeríthet, a legtöbb, amit elérhet, hogy egy vallásos ember - de akár egy nagycsaládos - ne egy szánandó, megmosolyogtató csodabogár legyen a közvélekedés szemében, hanem pozitív példa.

Tömör és szókimondó összefoglalása mai állapotainknak, s bár országunk - hála első számú vezetője politikai éleslátásának - még derekasan állja sarat ebben az emberáradatban, a veszély nagy, még akkor is, ha mi, itt Békésen ebből inkább csak a médiából értesülünk. Egyelőre. És hál’ Istennek.

Most volna tehát az ideje a teljes összefogásnak. Hogy megelőzzük a bajt, és ne egymást marjuk még akkor is, mikor az ellenség szó szerint a kertek alatt van. Ne elavult és elévült, rögzített eszmecserék cserépdarabjaiból építsünk házilag karaktergyilkos gépezeteket, melyeket a sírszagú technika dohos levegője leng körül. Ne kelljen olyan, egykor barátságszagú emberekben csalódni, akik mellett jóízű volt a bogrács, öröm a közös főzés, és akiknek családján legjobb tudása szerint segített az emberfia anno, meg most is.

Most, Békésen, egész Magyarországon a nagy betűs Karácsony üzenetére kellene a legjobban figyelnünk, és ennek megfelelően egyetlen dologban versengenünk: ki láthassa igaz ember módjára vendégül az ajtó mögött álló szent családot. Vagy, ha úgy tetszik: abban konkuráljunk jelképesen: ne érjen minket, magyarokat az a szégyen (sem itt, Békésen, sem sehol a világon), hogy épp nálunk kerül az istállóba, a barmok közé a szülés előtt álló Szűz Mária és férje, József, mert nekik, épp nekik nem adunk helyet. Lelkünkben, életünkben.

Advent van még, de mindjárt karácsony. Józan, tisztánlátó és éber magyarként, száraz rögből is kinőni, megmaradni képes békésiként fújjuk ki magunkból a mindennapi terhek fáradalmát és mosolyogjunk. Lelkünk tükrében is, családunknak is, barátainknak és felebarátainknak, de még ellenségeinknek is. Aztán nyissunk ajtót és engedjük be a kis Jézust, aki a szeretet meleg fényét hozza otthonunkba.

Ezzel a szeretettel kívánok áldott karácsonyt mindenkinek:

Pálmai Tamás