Gajda Róbert kormánymegbízott újévi köszöntője.


Kedves Békés megyeiek!

Az óév vége, az újév kezdete jó lehetőséget ad arra, hogy számot vessünk a magunk mögött hagyott időszakkal, de arra is, hogy új célokat fogalmazzunk meg, tűzzünk ki magunk elé a jövő évre vagy akár hosszabb távra is.

2016-tal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy egy tartalmas és szép évet hagytunk magunk mögött. A szorgalmas mindennapok mellett kiemelném azt a közösségi élményt, ahogy együtt dobogott az ország szíve a hosszú idő után világversenyre kijutott magyar labdarúgó válogatottért, és nem sokkal később együtt szurkolhattunk az olimpikonjainkért. Felemelő és szép pillanatok voltak ezek, amelyekre bizonyára mindenki szívesen emlékszik vissza 2016-ból.

Bízom benne, hogy a 2017-es év az Önök személyes boldogulását fogja jelenteni. Fontos ez a megyénk sikere szempontjából is, hiszen Békés megye csak akkor lehet eredményes, ha az emberek egyénként vagy akár egy kisebb, nagyobb közösség tagjaiként is sikeresnek mondhatják magukat, mivel az egyének, családok, vállalkozások, települések teljesítményei összeadódnak, és együtt adják azt a közös eredményt, amit Békés megye az év végeztével fel tud mutatni, és közös sikerként könyvelhet el.

A közös célunk tehát nem lehet más, mint az, hogy Békés megye egy élő és működő közösségként érhessen el a jövőben is eredményeket, hiszen csak együtt haladhatunk a fejlődés útján, és csak közösen tudunk megfogalmazni, megalkotni megyénk számára valódi jövőképet.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Önöknek eredményekben, örömökben, boldogságban és sikerekben gazdag, új esztendőt!

Gajda Róbert kormánymegbízott


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!