Az ének, a zene, ami összeköt …


Ősszel a református iskola gyermekei voltak tanulmányi látogatáson nálunk, a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium tankonyháján, most speciális iskolások mentek a Szegedi-be, hogy együtt énekeljenek ….

Az Arató Tamás által vezetett élményórán harmadikosok találkoztak egymással, hogy együtt, egymástól tanuljanak a zene nyelvén.

Tanulóink már napokkal korábban izgatottan várták azt a pillanatot, amikor egy másik iskola falai közé léphetnek. A Szegedi Kis István Református Általános Iskola tanulói és pedagógusai nagy szeretettel fogadták kis osztályunkat, akik igyekeztek az előttük álló feladatoknak megfelelni.

Vendéglátóinkkal egy nagy kórust alkotva, megtanultunk egy gyermekdalt, a dal játékaként megelevenítettük a szereplőket, volt zenehallgatás és közös kézműveskedés is.

A hídról tanult dalhoz kapcsolódva a gyerekek az óra végén papírhajót hajtogattak, amelybe segítő pedagógusok, Csonka Jánosné és Kiss - Balogh Julianna is bekapcsolódtak.

Ezután egy jókívánságot írva rá "vízre bocsátották", odaajándékozták egymásnak, így üzenve valamelyik társuknak.

Az óra nagyon jó hangulatban telt, igazán kitűnő példáját láthattuk annak, amikor a pedagógus és a tanulók igyekeznek más iskolából jött diákokat megtanítani valami újra, valami jóra.

A gyerekek arcán a jókedvet öröm volt látni, az egymásra figyelés, és maga az elfogadás megmutatkozott az órán.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a református iskola tanítóinak, Arató Tamásnak és Csonka Jánosnénak, hogy mi is részt vehettünk egy játékos, humoros, új ismeretet adó órán. Köszönjük a befogadást, az elfogadást! Közös képek is készültek, ahogy az ének, a zene összekötött bennünket …

Aratóné Petneházi Anita

Fotók: Farkas Ildikó

Tételek: 1 - 20 / 56 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!