2017 a fejlesztések éve lehet


Elfogadták a város 2017-es költségvetését az év első képviselő-testületi ülésén január 26-án. A jól kidolgozott anyagból kitűnik, hogy közel 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat Békés ebben az évben, az önkormányzat és intézményei működőképessége biztosított lesz idén is.

A testületi ülésen az önkormányzat egyebek mellett döntött a város költségvetéséről, középiskolai ösztöndíj alap létrehozásáról és a rekreációs támogatásról. A költségvetési előterjesztésből kitűnik, hogy az önkormányzat működési célú kiadásait tekintve is egyensúlyra törekszik. Az iskolai köznevelési feladatok állami átvételével azok üzemeltetési kiadásától mentesül a település, ugyanakkor a kötelező minimálbér emelés és a garantált illetmények emelkedése, valamint a szociális hozzájárulási adó változása érezhető módon befolyásolta a költségvetés tervezését. A két változás együttes hatása jelentős kiadásnövekedéssel járt. A város működőképességét szem előtt tartva az úgynevezett önként vállalt feladatokra – uszoda, sport és civil szervezetek támogatása - továbbra is hangsúlyt fektet a városvezetés. Például a fiatal generáció számára egy külön, középiskolásoknak szóló ösztöndíj pályázatot hozott létre. Erre éves szinten 1 millió forintot különített el, míg az idősebb korosztály rekreációs támogatást vehet igénybe idén is. Továbbra is lehetőség lesz az első lakáshoz jutók támogatására kamatmentes kölcsön formájában, kedvező vállalkozói kölcsön igénybevételére, illetve az önkormányzat idén is csatlakozik az országos Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez.

A költségvetés tárgyalásakor Izsó Gábor polgármester kiemelte, hogy 2017-es év a fejlesztések éve lehet Békésen. Tavaly a Területfejlesztés Operatív Program (TOP) felhívásaira 3,5 milliárd forint értékben nyújtott be pályázatot a város, így várhatóan a Tarhossal összekötő kerékpárút építés, középületeket érintő energetikai korszerűsítések, valamint helyi termékek piacra jutását segítő lépések határozzák meg Békés idegenforgalmi és gazdaságélénkítő stratégiáját. A "Zöld város" címet viselő, szintén TOP-os projekt odaítélése esetén Békés központját, egyebek mellett fásítással, futópálya kialakítással, kerékpártárolók bővítésével tennék hívogatóbbá.

A település érdekérvényesítő szerepe jelentősen nőtt azzal, hogy három nagyléptékű beruházásnak, az új járási hivatalnak, a büntetés-végrehatási intézetnek illetve tornateremnek is otthont adhat a város. A környező településekhez képest, turisztikai szempontjából Békésnek még van ugyan behoznivalója, azonban ebben az évben fontos mérföldkőhöz érkezik. A költségvetésben 22 millió forint saját forrást különítettünk el a gyermekmedence kivitelezésére, hogy egy újabb szolgáltatással bővítsük és tegyük még vonzóbbá az uszodát. Az uszoda, a gyógyfürdő, a járóbeteg-szakellátó 2017-től egy kézben koncentrálódik. A hármas egység országos szinten erősíti és népszerűsíti a békési gyógyvíz jótékonyhatását – hangsúlyozta a polgármester. A természeti kincs komoly lehetőség a békésieknek. Növekszik az idegenforgalom, ezáltal több jól képzett, fiatal munkaerőre van szükség, gyarapszik a helyi termékek iránti kereslet.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!