Ideiglenes határátkelő nyílt Dombegyháznál


A 2007 és 2013 között lezajló Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program célul tűzte ki a Magyarország és Románia közötti 450 km hosszú határszakaszon a nehezen megközelíthető, közvetlen közúti kapcsolattal nem rendelkező magyar és román zsáktelepülések közötti összeköttetés megteremtését.

Ezáltal az utazási idő lerövidül, ami hozzájárul az érintett települések gazdasági, társadalmi, kulturális kapcsolatainak erősítéséhez. A cél eléréséhez a program 10, a határon áthaladó út megépítését tette lehetővé. A határnyitásokat egy hosszú egyeztetési folyamat előzte meg, melynek eredményeként első lépésben megállapodás született a magyar és román felek között a heti egyszeri határnyitásra, amelyek első alkalommal most szombaton indultak el. Békés megyében négy határátkelő ideiglenes megnyitása vált lehetővé: a Dombegyház és Kisvarjaspuszta, valamint az Elek és Ottlaka közötti határ szombatonként 8 és 16 óra között, míg a Körösnagyharsány és Körösszeg, valamint a Dénesmajor és Feketegyarmat közötti határ szombatonként 9 és 17 óra között lesz nyitva.

Dombegyházon ünnepélyes keretek között került sor a határnyitásra. dr. Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Constantin Traian Igaș szenátor, Simonka György országgyűlési képviselő, dr. Varga Lajos, Dombegyház polgármestere, Papp Attila, Nagyiratos polgármestere és Bognár Levente, Arad polgármestere nyitották meg a határt.

A továbbiakban a magyar kormány kiemelt célja, hogy a határnyitások gyakorisága növekedjen, és legalább 2 út esetében az állandó határátkelés biztosítva legyen. Ezt követően – a helyi igények figyelembevételével – további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitás megvalósítására.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


határnyitás