Meg van az első tavaszi győzelem


Hétvégén felnőtt csapatunk "hazai pályán" szerepelt, Szeghalmon, mivel a Békés Városi Sportcsarnokban, már a sportbálra készültek hétvégén a mérkőzés időpontjában. A délelőtti időpont ellenére a békési csapat jól kezdett, a 10. percben már 6-3-at mutatott az eredményjelző.

A támadások befejezésében sokat hibázott a vendég csapat, amit a békésiek kihasználtak, így megduplázódott a különbség. Majd a félidő hátralevő részében sikerült 8 gólos előnyt szerezni, így nyugodtan mehetett pihenőre csapatunk a szünetben. A második játékrészben felváltva estek a gólok a félidő közepéig. Majd Papp Bálint edző lehetőséget adott azoknak a játékosoknak is, akiknek eddig kevesebb szerep jutott. Mindenki élt a kapott játéklehetőséggel, így a várakozásoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott csapatunk.

Békés-Drén KC - VKK Nyírbátor 28 - 19 (17-9)

Békés: VIKOR F. - Herczegh J., Szilágyi D. 2, Cifra T. 4 (1), KOPCSÁK J. 2, Polgár T. 2, KOVÁCS P. 7. Csere: Domokos D., Pankotai B. (kapusok), Kánya L. 3, Varsandán Á. 2, Oláh G. 1, Gazsó P. 1, Domokos I. 2, Felföldi G. 1, Gál A. 1.

Nyírbátor legjobb dobói: Kovács Zs. 7 (2), Débi 4, Leiter 4.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2.

Papp Bálint (edző): - Helyenként megfelelő játékkal sikerült győznünk, bízok benne, hogy ebből a jövőben tudunk építkezni. Köszönjük a szeghalmiak szíves vendéglátását.

Gratulálunk a csapatnak!

A következő fordulóban az FTC otthonába utaznak csapataink február 25.-én.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!