Junior: Visszavágtunk a Kecskemétnek


Szombaton juniorjaink, csak úgy, mint a felnőtt csapatunk a KTE-Kisokos csapatával mérkőzött meg. Az ősszel idegenben kikaptak a srácok, itt volt az ideje visszavágni, az elveszett pontoknak.

Látszódott a békésiek játékán a mérkőzés elején kicsit megilletődötten kezdtek, több pontatlanságot is ejtve, így a 8. percben 3-6-ra a vendégek vezettek. A folytatásban sikerült pontosabb játékot játszani, így a 20. percben már meg is fordították a mérkőzést a srácok 9-8-ra. Majd a félidő végéig magunknál tartva a lépés előnyt 13-11-es eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrész eleje hasonlóan folytatódott, fej-fej mellett küzdött a két csapat, döntetlen közeli eredménnyel, majd a félidő közepén egy 4-0-s etappal sikerült 23-19-re elmenni, azonban még a mérkőzés hajrája hátra volt. Mindkét csapat nagyot küzdött, amiből csapatunk jött ki jobban remek védésekkel és fontos gólokkal.

Békés-Drén KC - KTE-Kisokos 25-24 (13-11)

Békés: Takács Sz., Pankotai B., Juhász Á., Vass E. 3, Pál Sz., Magyar B. 8, Gál A. 3, Dénes Á. 2, Ásós M. 5, Kohlrusz L., Kiss R. 2, Kovács L. 2, Csige N., Mohácsi B., Csányi D., Kádas B.

KTE legjobb dobói: Horváth A. 8, Polyák M. 6.

Kádas László (edző): - A szezon talán legjobb mérkőzését játszottuk a tabella harmadik helyét elfoglaló Kecskemét ellen. Kiválóan felkészített ellenfelünk a kezdés után kihasználta bizonytalanságunkat és több góllal is vezetett. Szerencsére nem pánikolt be a csapat, hanem felkeményítette a védekezését és ötletes támadásokat vezetve megfordítottuk a meccset. Hatalmas küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott megnyugtató előnyre szert tenni. A végjátékban Pankotai védéseinek és a csapat okos döntéseinek köszönhetően szereztük meg a rendkívül értékes két pontot. Gratulálok a csapatnak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!