KSB: Dunántúli "kézistúra"


Múlt héten KSB csapatunk mint, azt rövid híreinkben is publikáltuk, hogy két idegenbeli mérkőzésre utaztak a múlt héten a Dunántúlra. Első állomás a Balatonfüredi KC otthonában volt, ahol sajnos a a nagy utazás után nem sikerült partiban lenni a füredi kézisek ellen, így 33-17-re vereséget szenvedtek a fiúk. A könnyebb lebonyolítás, az utazások miatt, a csapat Balatonfüreden éjszakázott, majd másnap elindultak ebéd után Pestre, ahol a Pler otthonában léptek pályára a fiúk.

A várakozásoknak megfelelően várható volt, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. De az első perctől kezdve remekül küzdöttek a srácok, felváltva estek a gólok, a 10. percben 6-6 volt a meccs állása. A félidő közepén három gólos előnyre tett szert a hazai csapat, azonban ekkor sem adták fel a fiúk és a félidő végére már 15-14-re faragták hátrányukat. A második játékrészben férfias harc folyt a pályán, mindkét csapat nagyot küzdött, majd 24-24-es döntetlennél Takács a kapuban hétméterest fogott, ami újabb lendületet adott a csapatnak és sikerült helyben hagyni az utolsó percekben a pestieket. Így végül 24-29-es győzelemmel sikerült a két pontot elhozni Pestről.

Balatonfüredi KC - Békés-Drén KC 33 - 17 (15-7)

Pler-Budapest - Békés-Drén KC 24-29 (15-14)

Ma már újabb mérkőzés vár a fiúkra, még hozzá a Veszprém csapata ellen.

- Profin megszervezett kétnapos "kézilabdatúránk" első állomásán -Balatonfüreden- tisztességgel küzdöttünk, de szakmailag értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk. A második meccsen Budapesten az Elektromos volt az ellenfél. Sok ütközéses védekezésünk, és az emberfölényes támadásaink eredményeképpen egy gólos előnnyel érkeztünk a végjátékba, ahol Takács Szabolcs nagyszerű védései felénk billentették a mérleg nyelvét. Nagyszerű győzelmet arattunk ismét az ország legjobb nyolc csapata között. Hajrá Békés. - értékelte Kádas László a két napot.

Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!