Érkező játékos: Pánczél Zoltán aláírt


Pár forduló van még az idei bajnokságból, így javában folynak a tárgyalások már a játékosokkal. Többen hosszabbítottak már szerződést Békésen, illetve köszönhetjük köreinkben a balkezes átlövőt, Pánczél Zoltánt. A 2009/2010-es bajnokságban, már láthattuk békési mezben, a Békés megyei származású jobbátlövőt.

A jelenleg a Nyíregyháza csapatát erősítő játékossal, arról beszélgettünk minek köszönhetően született ez a döntés, hogy a 2017/2018-as szezonban már békési mezt ölt magára.

- Minek köszönhető a váltás, hogy újra Békési színekben láthatunk majd játszani a következő szezontól?

- Polgár Zoltán elnök Úrral már évek óta tartjuk a kapcsolatot és korrekt viszonyt ápolunk. Megkeresett ismét, hogy a következő szezonban, a békési csapatban játszak. Nagyon kedvező ajánlatot kaptam tőle, szimpatikus és reális lehetőségeket vázolt fel nekem, illetve olyan célokat, amelyek kedvezőek a csapat számára, mind nekem. Nem mellesleg a családom Békés megyében él, nagyon boldog vagyok, hogy ismét a közelükben folytathatom a pályafutásomat.

- Nincsen ugyan még vége a bajnokságnak, és ennek is kilátástalan még a vége, de milyen jövőbeni célokkal elvárásokkal igazoltál a Békéshez?

- Az egyértelműen látható, hogy az NB I/b-s bajnokság keleti csoportja évről évre erősödik, kiegyensúlyozott lett a liga. Most, hogy már bizonyossá vált, hogy 2 NB I-es klub is ide kerül a keleti csoportba, még masszívabb és kiegyenlítettebb lesz a bajnokság. Úgy vélem, egy nagyon jó csapatba kerülök, ahol a fiatal és rutinos játékosok egy nagyon jó kis egyveleget alkotnak. A cél rövidtávon mindenképpen az, hogy együtt dolgozva, egy jó csapategység alakuljon ki, egy dobogós hellyel megkoronázva.

- Hogy érzed milyen lesz újra felhúzni a békési mezt?

- A 2009-2010. szezonban szerepeltem már a békési csapatban, bár rövid időt töltöttem itt, de csupa szép emléket őrzök erről az időszakról. Nagyon várom az új szezont, bevallom kicsit izgatott is vagyok. Abban biztos vagyok, hogy egy nagyon jó csapatba kerülök. Igyekszem majd minden erőmmel azon lenni, hogy sok szép sikert érjünk el a szezonban, evvel boldog perceket szerezni a csapat szurkolóinak!

- Köszönjük, hogy időt szántál ránk, sok sikert kívánunk a továbbiakban!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!