Békési család nyerte a Közlekedik a család vetélkedőt!


A békési Kovács család nyerte meg a „Közlekedik a család” vetélkedő Békéscsabán rendezett megyei döntőjét.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2017. május 6-án, Békéscsabán rendezte meg a "Közlekedik a család" vetélkedő Békés megyei döntőjét. A megye számos településéről érkeztek a vidám vetélkedő iránt érdeklődő családok az AutoMobil Körös Kft. Szarvasi úti telephelyére.

Miután regisztráltak, 10 állomáson mérhették össze közlekedési ismereteiket, gyakorlati tudásukat. A feladatok között volt KRESZ tesztlap, elsősegélynyújtás, kvíz-játék, ügyességi pályák kerékpárosoknak, illetve autósoknak. A közlekedéssel kapcsolatos kérdések, feladványok egyszerre voltak tanulságosak és szórakoztatóak. Az előző évekhez képest több újdonság várta a családokat. Így például a "Hívás ára" elnevezésű állomás, amely korábban nem szerepelt a programban. A családból az egyik szülőnek személyautóval kellett manővereznie egy pályán, a bóják között. Eközben egy közlekedési szakember mobiltelefonon folyamatosan kérdéseket tett fel nekik, amelyekre helyes válaszokat kellett adniuk. A Békéscsabai Járási Hivatal főosztályvezető-helyettese, Benkő Mihály arra igyekezett ráirányítani a figyelmet, hogy a mobiltelefonálás elvonja, megosztja a vezető figyelmét.

A rendőrök a verseny ideje alatt színes kiadványokkal, a láthatóságot segítő fényvisszaverő kellékekkel és memóriajátékkal igyekeztek felhívni a gyermekek figyelmét a legfontosabb közlekedési szabályokra. A vállalkozó kedvű családokat a rendezvénynek helyet biztosító AutoMobil Körös Kft. ajándékcsomaggal köszöntötte. A cég emellett egy meglepetéssel is szolgált az autóval érkezett versenyzőknek. Mire végigjárták az állomásokat, a reggeli esős idő ellenére újból csillogott az autójuk.

A megyei döntőt a békési Kovács család nyerte, akik Pelleg József r. alezredestől, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjétől és Hegedűs Sándor márkakereskedés vezetőtől vehették át az első helyezetteknek járó jutalmakat. A négytagú család képviseli majd Békés megyét az országos döntőn, amelyet 2017. június 10-én és 11-én rendeznek meg Budapesten.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!