Költők és dallamok „Irodalmi szalon-Na!?” a könyvtárban


A múlt évi BÉTAZEN programok során, a könyvtárban megrendezésre került „Szép magyar Beszéd” III. Olvasáskonferencia keretében új programelemként debütált a Költők és dallamok, „Irodalmi szalon-Na!?”, mely fiatal kortárs alkotók számára biztosított bemutatkozási lehetőséget.

A közönség lelkes visszajelzése alapján, ez évben ismét a Költők és dallamok "II. Idodalmi szalon-Na!?-val zárul a IV. Olvasáskonferencia. Tinkó Máté bölcsész, az est mediátora, ez alkalommal Havay Viktóriával és Pál Sándorral "lép a nagyérdemű közönség elé".

"Havay Viktória etnográfus, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere. A táncházmozgalom révén gyermekkorától fogva foglalkozik népdalénekléssel, annak is az autentikus vonalával. Tíz éve tanít magyar népdalt minden korosztály számára."

"Pál Sándor Attila 2013-ban debütált költőként a JAK-nál első kötetével, melynek címe "Pontozó" egy erdélyi néptánchoz kapcsolódik. A negyvenkilenc prózavers falusi emberekről, főleg családtagokról mesél. Második kötete, a "Düvő" 2017 tavaszán jelent meg a Magvető gondozásában. A düvő egy népzenei szakkifejezés arra a jelenségre, amikor a kontra, a brácsa és a bőgő ritmikailag egybevágóan működik. A kötet ezt a világot: a folklórban és a szimmetriában rejlő erőt idézi meg. Versei a népzene hangját imitálva népdalokat, balladákat, meséket írnak újra, virágénekeket, munkadalokat vagy épp legényeseket olvashatunk a kötet lapjain."


Program helyszíne : Békés Város Püski Sándor Könyvtár (5630 Békés, Széchenyi tér 4.)

Program időpontja: 2017. 06. 19. 17:00 óra

A belépés díjtalan!

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők!

Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központ

Békés Városi Püski Sándor Könyvtár

Alapítvány a Megújuló Tarhosért

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!