Táncszínházzal zárjuk az idei BÉTAZEN kapuit


Zajos siker 13 országban. Több, mint 2 millió néző és 2200 teltházas előadás. Ez nem más, mint az ExperiDance Production tánctársulat, akik július 2-án érkeznek Békésre. Világszínvonalú műsorral kápráztatják el a fesztivál látogatóit, hiszen nem csak megjelenésben, hanem díszletben, hang- és fénytechnikában is egyedi fellépést láthat az, aki ellátogat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba.

A közelgő esemény kapcsán az ExperiDance Production-t kérdeztük:

Mikor alakult a táncszínház és milyen indíttatásból?

Tizehét éves szakmai és emberi barátság vette kezdetét a 2000-es évek elején, amikor Vona Tibor producer odalépett Román Sándor koreográfushoz az Ezeregyév című előadások egyikén. A kultúráért rajongó üzletember és a kreatív táncművész hamar összhangot talált az Experidance produkció megalkotásában. Ahogy teltek az évek, sorra jöttek a közös sikerek, eleinte a fővárosban, hamarosan pedig már országos, majd nemzetközi hírnevet szereztek maguknak. 2011 óta pedig már saját színház is várja rajongókat, a RaM Colosseum, azaz a főváros első Élményszínháza.

Mi az ExperiDance küldetése?

Mi a testünkkel meséljük el a történeteinket, érzéseket közvetítünk úgy, hogy közben egy életre szóló élményben részesítjük a nézőt. A táncosok minden alkalommal a tudásuk legjavát ajdák, a szakmai stáb is minden energiájával azon dolgozik, hogy boldog, elégedett és mosolygós nézők távozzanak minden egyes előadásról. A tulajdonosok is nap, mint nap azért fáradoznak, hogy újdonságokkal gyarapítsák a hazai kulturális palettát.

Több nívós szakmai díjra lehetnek büszkék. Említene ebből párat?

Minden díjra büszkék vagyunk és nehéz lenne kiemelni belőle bármelyiket. Egyformán fontos az összes elismerés, mert minden egyes kitüntetés bennünket igazol. A szakmai érdemeken kívül pedig nekünk nap, mint nap több száz nézőt kell kiszolgálnunk, nekik kell megfelelnünk, az ő elismerésüket kell megnyernünk. Mégis akad egy díj, a legutóbbi, amelyet május 25-én kimagasló, értékteremtő teljesítményéért, szakmai odaadásáért, példa értékű erőfeszítéséért, valamint profizmusáért kapott az ExperiDance a Rendezvényszervező Kft. és a MediaCity Magyarország Kft. által alapított KKV TOP 100 díjátadóján.

Jelenleg hány taggal működnek?

Folyamatosan bővülünk. Több, mint száz ember dolgozik azon nap, mint nap, hogy sikeres előadásokat produkáljunk a RaM Colosseumban, szerte az országban és külföldön is.

Milyen darabokat vittek idáig színpadra?

A legtöbb darab valamilyen történelmi témát dolgoz fel, olykor valamelyik nációra terjed a fókusz, hiszen egy-egy táncstílus vagy történet pontos kontextusba helyezéséhez jobban be kell mutatni egy-egy kultúrát. Renegeteg magyar történelmi téma, jelemez, zene és táncstílus felbukkan az előadások során, ez egy visszatérő motívum és az ExperiDance fontos része. A legújabb darabunk, a Cinderella bemutatója pedig szeptember végén esedékes, ami a mindenki által ismert Hamupipőke című mese történetét eleveníti meg.

Békésen a Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány című művét láthatja Önöktől a nagyérdemű. Miről szól ez a darab?

Egy legendás szerelem ihlette az alkotókat. A be nem teljesedett vonzalom központjában a Sissiként ismert Erzsébet királyné áll. A táncdráma hősei a lázadó királyné és férje, I. Ferenc József, valamint a vakmerő Gróf Andrássy Gyula és egy csodaszép cigánylány, akik eltáncolják a soha be nem teljesülő szenvedély hol felfokozott, hol gyötrelmes pillanatait. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg. A XIX. századi hazánkban játszódó történet több, mint egy korrajz, hiszen egyszerre elevenednek meg a színpadon ruhák, táncok és a legismertebb komolyzenei dallamok.

Miért érdemes ellátogatni egy előadásukra? Milyen élményekkel gazdagodik a közönség?

Kortól, nemtől és életkortól függetlenül rengeteg rajongója van az ExperiDance társulatának. A legtöbb előadásunkban nincs beszéd, a táncosok csak a testükkel kommunikálnak a zene, a díszlet és a jelmezek harmóniáját felhasználva. A RaM Colosseum a főváros és egyben az ország első élményszínháza, az előadásokat pedig a lehető legtöbb hazai településre delegáljuk. A legtöbb darab végén ováció, vastaps, lábdobogás és álló emberek jelzik az elégedettségüket. Az ilyen reakciók miatt dolgozik a társulat minden este, hogy újabb mosolygós és elismerő arcokkal töltsük meg a környezetünket.

Köszönjük az interjút!


Az előadás időpontja: 2017. július 2. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszíne: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)

Belépődíj: 5500 Ft/fő, Békés Kártyával 5000 Ft/fő Csoportos kedvezmény minimum 10 fő esetén: 5000 Ft/fő

Jegyek megvásárolhatók a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) vagy online, ide kattintva.

Az ExperiDance Production előadásával zárjuk az idei, XLI. Bétazen kapuit, de jövőre is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Zárszót mond: Izsó Gábor Békés város polgármestere.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!