Valószínű, hogy mi sem tartoztunk a kedvenc közönsége közé. A sors azonban úgy hozta, hozta, hogy a BSzSk leigazolta ezt remek kosárlabdást. Akkor azt kérdeztem legelőször: " Hogy fogom én ezt a Zsírost megszeretni?!"
Nos azóta őszintén megvallhatom, hogy nemcsak a csapatban, hanem a szurkolók szívében is az egyik legnépszerűbb játékosa lett a Gladiátoroknak. Arra kértem, hogy segítsen összeállítani egy életutat bemutató írást, hiszen befejezi az NB/I B-s pályafutását.

Kosárút

"1990-ben kezdtem kosarazni a Mezőberényi 1.sz. Általános Iskolában Siklósi István testnevelő-edző irányításával és mindjárt az első edzés után le is játszottam első mérkőzésemet a Karacsban, amin 32-16-ra nyertünk és 2 pontot dobtam. A következő 5 évben megtanultam a játék alapjait és eldöntöttem, hogy olyan helyre megyek tanulni, ahol tovább fejlődhetek. A középiskolát Nagykőrösön, a Toldiban kezdtem 1996-ban, abban az időben ennek az iskolának volt a legjobb középiskolás csapata az országban. Újhelyi Gábor lett az edzőm, aki szerencsére a játék technikai elemeinek oktatását helyezte előtérbe az edzéseken. Sajnos a mi generációnk nem tudta követni az elődöket, de azért két Diákolimpiai döntőt megjártunk (1998: III.kcs.: 5.hely, IV.kcs.: IV.hely) Ekkor már klubszinten az NB/B junior bajnokságában játszottam Guóth Iván keze alatt. Az egyik ilyen meccs alkalmával ajánlott be az akkori mentorom, Velkey János Berkics Lászlónak, akit azzal bíztak meg, hogy verbuváljon össze egy csapatot egy a jövőben induló "NIKEkosársulihoz". Sajnos/szerencsére a suli nem valósult meg, de párunkat (talán akiket érdemesnek találtak) szívesen átvettek az Olaj ifi csapatához. Így 1998 augusztusában már Pór Péter csapatában edzettem Szolnokon és a helyi "Vízügyi" szakközépben folytattam tanulmányaimat. Nem volt kérdés, hogy jól döntöttem-e, hiszen a nagykőrösi kosárlabda élet a következő években amatőr szintre süllyedt (NBII), az Olaj ifivel viszont 1999-ben, Baján, Országos Ifjúsági Kupagyőzelmet ünnepelhettem.
A második szolnoki évemben egy bizonyos Takács János kereste föl a szolnoki klubbot azzal a kéréssel, hogy kettős igazolással le szeretnének igazolni a Békési SZSK-hoz. Az edzőim nem gördítettek akadályt a dolog elé, így lettem 1999-ben egy szezonra a Békés játékosa is.
Három évet játszottam a szolnoki utánpótlásban, közvetlenül a felnőtt csapat mögött… néha velük: 11-12. emberként figyelhettem és tanulhattam Kmézic Zorántól, hogy mi az, amit tudnia kell egy kosárlabda játékosnak!
Következő évben meghívtak, a már Goran Mijkovic irányította felnőtt csapat felkészülésére. Persze komoly esélyem nem volt a csapatba kerülésre, de szerencsére többen voltunk így a klubnál, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy egy fiókcsapatot indít Nagykőrösön, segítve a fejlődésünket (…ill a nagykőrösi kosárlabda újraélesztését). Ezen a nyáron felvételt nyertem az Egri Eszterházy Károly Főiskola testnevelés szakára, de tetszet a lehetőség, hogy NB/B-ben játszhatok, így 4 társammal visszakerültem Nagykőrösre, Lakosa Zsolt keze alá. Az akkori masszív mezőnyben eléggé szedett-vedett csapat benyomását keltettük, nem sok meccset nyertük, de sok játéklehetőséget kaptam és két komolyabb sérülésem ellenére tovább fejlődhettem.
A főiskolát tehát egy év halasztás után 2002-ben kezdtem el Egerben, ahol Cseh Kálmán tanár úr NBII-es csapatában játszhattam. Itt folyamatosan az Észak-alföldi régió legjobb csapatai között voltunk, jómagam pedig 5 éven keresztül voltam a csapat legjobb pontszerzője. A város vezetése sajnos csak 2007-ben gondolta úgy, hogy ismét a kosárlabda mögé áll és erősíti meg úgy a gárdát, hogy legyen esélye a feljutásra. Ekkorra már kapitánya lettem a csapatnak. A következő évben el is jutottunk az NBII döntőjéig, ahol csak az Olaj, akkori kiváló ifi csapata előzött meg minket egy kétmeccses párharc után, jobb kosáraránnyal (akkor még nem rendeztek négyes döntőt) Másodikként jogot nyertünk az NBI/B-s induláshoz, a csapatot nem nagyon kellett megerősíteni… szinte ugyanazzal a csapattalharmadikként végeztünk a Keleti csoportban és 7.-ek a teljes mezőnyt tekintve. Ez az eredmény a szinte nullával egyenlő szakmai vezetés mellett nagyon jónak számított, viszont a városvezetés ezt nem így értékelte és át kívánták alakítani a csapatot, csak főiskolásokra építve.
Mivel én addigra már befejeztem a tanulmányaimat, nem számítottak rám, ezért, több megkeresést visszautasítva, visszatértem szülővárosom újjá alakuló NBII-es csapatához Mezőberénybe, ahol Tánczos Imi vezetésével újra a régi társakkal játszhattam családias körülmények között.
Ez olyan jól sikerült, hogy a harmadik évünkben a folyamatos fejlődésnek és erősítéseknek köszönhetően a Keleti csoport megnyerése után bejutottunk a FinalFourba, ahol két győzelemmel a harmadik helyet szereztük meg, de az első kettő visszalépése miatt felkértek minket az NBI-es indulásra. Így már a második csapat került föl az én "kapitányságom" alatt az NBI/B-be. Rajtunk kívül sajnos senki más nem gondolta úgy, hogy ebbe bele kéne vágnunk, viszont mi minden áron élni akartunk a lehetőséggel, hogy a megyében elsőként szerepelhessünk a másod osztályban. Sajnos az összefogás hiányának meg is lett az "eredménye": három győzelemmel kiestünk a B csoportból, a csapatot nem lehetett együtt tartani. Ekkor még úgy éreztem, hogy komoly célért küzdő csapatban szeretnék játszani és szerencsére "nem messze" volt is tőlünk egy ilyen csapat, a Balogh Vili és Lajos vezette Békés. Így fogadtuk el örömmel, Kis Gergővel, az AKKOR MÉG nagy rivális invitálását 2013 nyarán.
A többit már tudjátok...:) "

Pénteken az évadzáró vacsorán ugyan elköszönünk Gabitól, de van egy sanda gyanúm, hogy csak a Gladiátorok mezétől válik meg. Nem hinném, hogy a tanár úr kibírná kosárlabda nélkül az életet.

Erdei K.