Felkészülés előtti interjú Papp Bálinttal


Éppen mintha, csak pár napja lett volna az utolsó edzés a 2016/2017-es bajnoki szezon keretein belül, de már ott tartunk, hogy lassan vége a hét hetes pihenője a Békési FKC felnőtt csapatának. Sorra jöttek ki a hírek a játékosokról. Hétfőtől pedig már edzésbe állnak a fiúk. A felkészülés megkezdése előtt Papp Bálint edzővel beszélgettünk a nyárról és a felkészülésről.

- Hogy telt a "nyári szünet"? Bár gondolom te körülbelül egy másodpercre se álltál le igazán és a kézilabda körül forogtál.

- Köszönöm szépen a kérdésed gyorsan eltelt ez a 7 hét, hiszen annyi pihenőnk volt. Természetesen nem volt edzés és mérkőzés így picit több időm volt, de kimondottan azt nem tudom kijelenteni, hogy csak pihentem. Mindig volt valami, amit intézni, szervezni kellett. Hol egy nemzetközi edző továbbképzésen voltam, ahol sok új ismeretséget és tudást szereztem, de volt lehetőségem pár napot a NEKÁN is eltölteni, Kopi barátom révén, ahol egy kicsit bele láttam a junior válogatott felkészülésébe. Szóval mozgalmasan és tartalmasan telt a pihenő. Mind ezalatt persze folyamatosan egyeztettem a felnőtt csapat programját és terveztem a felkészülést.

- Hétfőn kezditek az alapozást, mire számítsanak a fiúk a felkészülés alatt? Hogyan tervezitek, mikor láthatja pályára lépni felkészülési mérkőzésen a publikum a csapatot?

- Nagyon fontos hogy ezt a nyári felkészülést precízen és minőségi munkával töltsük. Másabb felkészülésünk lesz, mint tavaly hiszen jobban ismerem a csapatomat kölcsönösen megismertük egymást. Az első edzés 24-én lesz este, ezután egy 8 hetes felkészülés veszi kezdetét, több teszt mérkőzéssel és egy hazai rendezésű tornával fűszerezve. A közönség a csapatot először augusztus 2.-án láthatja hazai pályán az NBI-es Cegléd ellen.

- A hírek szerint szeptember közepén indul a bajnokság, sikerül majd szerinted felmérni addig az erőviszonyokat a bajnokságra?

- Rettentően kiegyensúlyozott bajnokságra számítok, hiszen több csapat is igen komoly játékerőt képvisel. Bízok a csapatomba és motiváltan várom a kezdést, hiszen komoly célokért fogunk küzdeni ebbe az évbe is.

- Köszönjük, hogy időt szántál ránk, sok sikert kívánunk jövő héttől.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!