Békés Megyei Amatőr Fotós Tábor - Békés, 2017


Az Életfa Kulturális Alapítvány és a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szervezésében 2017. július 24-28. között ismét megrendezésre került a Békés Megyei Amatőr Fotós Tábor. A szakmai oktatás magas minőségét: Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János, a Békési Fotós Klub vezetői, a GA-Pix Fotó üzemeltetői, a Békés Mátrix és a Békési Újság fotográfusai garantálták.

Az első nap egymás és a fényképezés alapjainak megismerésével telt. Az otthonról hozott fotók bemutatása során fény derült arra, hogy milyen sokszínű látásmóddal rendelkeznek a táborozók.

Ahogy teltek a napok, a hangulat is egyre oldottabb lett. A tábor folyamán szakmai kérdéseikre is választ kaptak az amatőr fotósok. Izgalmas feladat volt a Fotós Tábor tematikájának gerincét adó kreatív képalkotás, mely egy házi fotós verseny alapját képezte. Három témában készültek a fotográfiák. A terepen való fotózást nehezítette, ugyanakkor a fantázia szárnyalását elősegítette a kötött téma. Miután az adott témakör alkotásai kiválogatva felkerültek az táborvezetők számítógépére, megkezdődött azok áttekintése, a házi fotós verseny képeinek zsűrizése és a kiállításra kerülő fotográfiák kiválasztása. Az alkotók saját egyéniségét és elképzelését figyelembe véve szakmai tanácsokat is kaptak az oktatóktól. Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János szívesen osztotta meg minőségi szakmai tudását a táborozókkal.

A hét folyamán igazi alkotó közösséggé kovácsolódott a fotós csapat. Izgalmas pillanat volt, mikor az alkotók először vehették kézbe nagyméretű papírképen a kiállításra szánt fotográfiájukat. Olyan résztvevő is akadt, aki először láthatta kiállítva képeit.

Az egész heti jó hangulat koronája a péntek délutáni kiállításmegnyitó volt, melynek végén az amatőr fotósok megfogadták, hogy jövőre ugyanitt találkoznak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!