RENDŐRÖK ÉS POLGÁRŐRÖK AZ ISKOLÁKNÁL


Békés megyében a tanév első hónapjában 73 helyen van a gyermekek biztonságát erősítő, a balesetek megelőzését célzó szolgálat.

A balesetek megelőzése érdekében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a 2017/2018-as tanév első hónapjára is megerősített szolgálatot szervezett a forgalmasabb utak mellett lévő iskolákhoz. A 2005 óta Békés megyében működő "Zebra Zsaru" program keretében szeptemberben 11 intézménynél közlekedési ismereteket tanult diákok rendőrökkel együtt kísérik át az úttesten társaikat. Emellett 22 helyen rendőrök segítik a megnövekedett forgalomban közlekedőket, további 39 helyen polgárőrök teljesítenek szolgálatot a tanítási órák kezdete előtti időszakban. Egy településen pedig az önkormányzat munkatársai vesznek részt a rendőrség közlekedésbiztonsági programjában. Így összesen 73 helyszínen van az iskolába érkező gyermekeket és felnőtt kísérőiket segítő szolgálat.

A rendőrök szükség esetén irányítják a forgalmat azért, hogy nagyobb torlódás ne alakuljon ki. A szülőktől, nagyszülőktől együttműködést kérnek, hiszen a példamutatás rendkívül fontos. Tartsák be a szabályokat és a balesetek megelőzése érdekében a legfontosabb előírásokat magyarázzák el a gyermekeknek is. Ha van gyalogos-átkelőhely, akkor csak ott menjenek át az úttesten. Tilos jelzésen még akkor se menjenek át, ha éppen nem jön semmi. Ha ezt megteszik, előfordulhat, hogy ezt később a gyermek önállóan is megpróbálja, de rosszul méri majd fel a közeledő járművek távolságát, sebességét. Álló autó, autóbusz, vagy nagyobb fa, bokor mögül soha nem lépjenek ki az úttestre.

Gyermekeik kerékpárját szereljék fel a biztonságot szolgáló kötelező tartozékokkal. Ha autóval utaznak, mindig használják a biztonsági övet és a gyermekeiket is az életkoruknak, magasságuknak megfelelő biztonsági ülésben, magasítón vigyék.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


rendőrség