Megújul a rendelő!


Jó ütemben haladnak a Békési Gyógyászai Központ és Gyógyfürdő József Attila utcai telephelyét érintő felújítási munkálatok - tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.

A nyár folyamán megkezdett teljes körű elektromos hálózat korszerűsítés az épület egészét érinti. A földszinti, az emeleti folyosók, illetve a szakrendelések, a felnőtt háziorvosok helyiségei mellett, a védőnői és a gyermekorvosi környezet szintén modernizálásra került. Új lámpatestek, földelt konnektorok kerültek kihelyezésre. A beruházásnak köszönhetően a belső elektromos vezeték rendszer is a nagyobb kapacitással fog ezentúl működni, elkerülve az esetleges túlterheltség veszélyét. Jelenleg az utolsó állomásoknál, a tüdőgondozóban és az irodákban, zajlanak a munkálatok.

Erdélyi Imola igazgató hírportálunknak elmondta, a rendelőintézet igyekezett zavartalanná tenni a betegálltást a felújítás során. A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bajza utcai telephelyén biztosították a felnőtt háziorvosi és védőnői szolgálatot. A szakrendelőket házon belül költöztették át a munkálatok során. Az önkormányzat harminc millió forint állami támogatással és alig másfél millió forint önerővel újítja fel az épületet.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!