Rangadóval nyitottuk a szezont


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Felnőtt csapatunk július végén megkezdte a felkészülési munkálatokat, azzal a céllal, hogy szeptember közepén már egy összeállt csapat álljon ki a pályára a bajnoki rajtnál. A szombat estére visszatekintve, elmondhatjuk, hogy ez sikerült is, ugyanis a tavalyi ezüstérmes Algyő csapatát sikerült legyőzniük a srácoknak.

Mindenki nagyon várta már a 2017/2018-as NBI/B bajnokság elrajtolását. Csapatunk egy nyolc hetes felkészülési időszakot tudhatott maga mögött szeptember 16.-án, mikor sor került a szezon első mérkőzésére az Algyő ellen. A vendég csapat pontosabban kezdte a mérkőzést az első pár percben, ugyanis a 3. percben 0-2 volt az eredmény. A folytatásban egyből előre tört csapatunk és átvették a mérkőzés irányítását a srácok ugyanis a 10. percben már 5-2-t mutatott az eredményjelző. A félidő folytatásában egymást követték a kivédekezett támadások és a szerzett gólok, így nem csoda, hogy a játékrész végén 13-6-os eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második félidőt ugyanonnan folytatta csapatunk, mint ahol abbahagyta 6-7 gólos előnyökkel. A játékrész közepén egy hazai hétméterest hibáztunk 18-12-nél, miután a vendégek lendületet kaptak és perceken belül már csak 4 gól volt a békési előny. Hamar rendeződtek a hazai sorok, Pajkó remek védéseiből gyors gólokat is tudtunk szerezni, így végül 25-20-ra sikerült megnyerni az első forduló mérkőzését.

Békés-Drén KC - Contitech FKSE-Algyő 25 - 20 (13-6)

Békés: PAJKÓ L. - HERCZEGH J. 7, Cifra T. 1, KOPCSÁK J., GAZSÓ P. 1, Sebestyén Cs. 3, Kovács P. 2. Csere: Domokos D. (kapus), OLÁH G. 6(1), Varsandán Á. 1, Szilágyi D. 2, Hajdú P. 2, Fedor B., Pánczél Z., Kiss R., Dénes Á.

Algyő legjobb dobói: Vancsics 4, Dolezsál 3, Gazsó B. 3, Kocsis L. 3(3).

Kiállítások: 14, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 3/3.

Papp Bálint (edző): - Nagyszerű hozzáállásunknak és védekezésünknek köszönhetően magabiztosan nyertük meg ezt a találkozót. Több jó egyéni teljesítmény hozzájárult a mérkőzés megnyeréséhez. Úgy gomndolom, hogy a játékunknban van még javítani való, ezt gyakorolni fogjuk még. Egész mérkőzésen a szívünk a helyén volt, úgy hogy gratulálok a csapatomnak. Ez a hozzáállás, mentalitás kell a továbbimunkához.

Gratulálok a csapatnak!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!