Készül Békés város története


Dr. Durkó Antal az 1930-as években adott ki átfogó Békés-történetet. Azóta sok idő telt el.

Dr. Seres István és Mucsi András képviselők kezdeményezésére hamarosan elkezdődik egy átfogó vastag monográfia megírása, de 2018-ban egy, a szélesebb olvasóközönségnek szóló békési várostörténet is napvilágot láthat.

Az 1980-as évek táján számos Békés megyei településnek megszületett a történeti összefoglalása. Ezek a monográfiák remek szerzőgárdával, élvonalbeli történészek és néprajzkutatók bevonásával készültek. Békésen is így jött létre a "Békés város néprajza" című kitűnő kötet 1983-ban. Tervben volt a történeti rész kiadása is, de az végül nem valósult meg. Most Dr. Seres István vezetésével alakul egy szerzőgárda, kimondottan békési szakemberekből.

Első körben S. Turcsányi Ildikó múzeumigazgató, Mucsi András történész és Dr. Seres István által egy rövid, 200 oldalas várostörténet fog nyomdába kerülni. A reprezentatív jellegű kötet olvasmányos formában foglalja össze városunk történetét, s a kötet felét nívós képek, fotók, festmények, oklevélmásolatok fogják kitenni.

Ez a kiadvány már a következő évben az érdeklődők rendelkezésére áll. A város valódi történeti monográfiája már egy több éves együttműködés eredményeként fog napvilágot látni. A közös munkára 10-12 jó nevű békési szakembert, történészeket, muzeológusokat, könyvtárosokat, levéltárosokat kértünk fel, akik mindannyian örömmel vállalták a feladatot.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!