Bravúr az U20-as csapatnál, fiaskó a felnőtteknél


Szombaton délután szurkolói buszt is indított a BSzSK a bajnoki mérkőzésre.

Sejthető volt, hogy az OSE Lions csapatát erős szurkolói gárda kíséri el. Így is történt! S most nálunk készülhetett olyan közös fotó, amin a két tábor ismét azt bizonyította, hogy a barátságuk a bajnokságtól és eredménytől független.

Ez a bajnoki a Gladiátoroknak a héten már a második tétmérkőzése volt. Sajnos a Veszprém elleni rangadón lesérült Osiyemi Adebyot nélkülöznünk kellett. Koma Dániel viszont egy pihenő után most a legponterősebb játékos címet szerezte meg.

Rajta kívül mindenki pontot szerzett bármennyi időt is töltött a pályán. Az, hogy az erős kezdésben tartani tudtuk magunkat- biztató volt, hiszen az első negyedet egy Farkas Geri által szerzett utolsó másodperces kosárral egállal zártuk.

Ebben a szakaszban Krstic, Kertész és Zrínyi játéka tetszett nekem a legjobban. De elismeréssel kell szólnom a fiatalokról: Bánszki- Hajdú –Papp is fontos kosarakat szereztek.Nem volt rossz a második negyed első fele sem, de sajnos az utolsó percekben precízebb játékkal- úgy a védekezésben, mint a trojkákban: kissé elhúztak az oroszlánok. Félidőben egyöntetűen az volt a vélemény, hogy nem veszett fejsze még a győzelem.

Hiába is alakult a 3. és 4. eredményének összege a mi javunkra- végül nem tudtuk befogni az OSE-t.
Sajnálom, mert egy nyertes meccs csúszott ki a kezünk közül.

Calle Pubfood Békés - OSE Lions 90-98

(27-27, 17-27, 21-22, 25-22)
Jv.: Sallai István, Gergely Csaba, Domán István

MKOSZ ell.: Farkas Zoltán

Koma D.: 27
Krstic D.: 23
Kertész D.: 12
Zrinyi V.: 6
Nagy B.: 8
Balog G.: 1
Bánszki R.: 3
Farkas G.: 2
Gruda G.: 3
Hajdu M.: 2
Papp B.: 3
Nagy Cs.

Edzők: Balog Vilmos, Balog Lajos

Az U20-as mérkőzésről hamarosan beszámolóval jelentkezünk.

HAJRÁ BÉKÉS!

Erdei K.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!