Európai Diáksport Napja


Megjelent: 2017 Október 13. ( Péntek ) 08:42
Módosítva: 2017 Október 13. ( Péntek ) 14:53
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) felhívására szeptember 29-én tartottuk az Európai Diáksport Napot. Ez a magyar kezdeményezésű sportprogram 11 évvel ezelőtt indult, mára már 26 országban rendezik meg. Idén az eseményre hazánkban 1000 intézmény regisztrált, köztük a mi iskolánk is.

A program célja, hogy minél több diák sportoljon egyszerre, miközben megtapasztalják a felszabadult, közös mozgás élményét. Az volt a kitűzött feladat, hogy két órán át szervezett körülmények között mozogjanak a gyerekek. Az egyetlen ajánlott programelem az adott évnek megfelelő, idén 2017 méter lefutása volt.

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában a következőképpen valósult meg az esemény:

Az alsó tagozatos osztályok játékos kézilabda foglalkozáson vettek részt. Bimbó Katalin aerobic edző vezetésével bemelegítés kezdődött 565 tanuló részére, majd a 2017 méter lefutása az iskolánk melletti Élővíz-csatorna partján. Ezt követően a felső tagozatos osztályok osztályfőnökeikkel kerékpártúrára indultak évfolyamonként az előre meghatározott útvonalon és egy-egy testnevelő szakos kolléga vezetésével.

Nagyon sok tanuló és tanár Hepp pólóban érkezett erre az alkalomra, amely az összetartozás érzését erősítette bennünk. A napfényes időben öröm volt együtt sportolni ezen a napon!

Tételek: 41 - 60 / 67 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


bimbó katalin