Folytatni kell Programot!


Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon október 28-án tartották meg az a fórumot, melyre Kelet-Magyarország tíz megyei jogú városának önkormányzati képviselőit, az érintett polgárőr egyesületek vezetőit és kapitányságvezetőit várták.

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program kelet-magyarországi regionális tapasztalatait összegezték a résztvevők.

Csóra György, az OPSZ általános elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket – közöttük is kiemelten Papp Károly r. altábornagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjét, dr. Túrós Andrást, az Országos Polgárőr Szövetség elnökét, Farkas József r. dandártábornokot, megyei főkapitányt és dr. Ulrich Attilát, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármesterét.

Békés megyét dr. Bacsa Vendel Békéscsaba Megye Jogú Város jegyzője, dr. Bede Sándor r. ezredes Békéscsaba Város rendőrkapitánya, Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke, valamint a békéscsabai Szakképzési Centrumban megalakult Polgárőr Egyesületet Virág István képviselte.

Elismerések átadásával kezdődött a fórum. Papp Károly r. altábornagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője két rendőrt és két polgárőrt dicséretben és jutalomban, dr. Túrós Andrást, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke két polgárőrt tárgyjutalomban részesített kiváló, példaértékű szolgálat ellátásukért.

Zámbó Péter, az OPSZ szakmai elnökhelyettese értékelte a bűnmegelőzési program másfél éves tapasztalatait. A programmal kapcsolatos legfontosabb értékmérő az állampolgárok véleménye a közrendről, a közbiztonságról.

A megjelent három önkormányzat képviselői közül egyedül dr. Bacsa Vendel Békéscsaba Megye Jogú Város jegyzője szólalt fel a fórumon.

Elmondta Békéscsaba városa rendőrségi jelentés alapján bűnügyileg a legkevésbé fertőzött, így a legbiztonságosabb városok egyike. A város közbiztonsága jóval az országos átlag felett van. Önmagában Rendőrség ezt nem tudja biztosítani, ehhez kellenek a Polgárőrök is. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a Polgárőrségre, támogatja anyagilag és erkölcsileg, hiszen ez az a civil szervezet melyre mindenkor számítani lehet. Kiváló a kapcsolat a Rendőrség, Polgárőrség és az Önkormányzat között melynek fokmérője a stabil közrend, közbiztonság. A városban élők szubjektív biztonságérzete is mutatja kiváló munkakapcsolatot. Polgárőrség sikereként kell értékelni, hogy a békéscsabai Szakképzési Centrumban megalakult egy polgárőr egyesület, amely hamarosan az Ifjú Polgárőrök legnagyobb bázisa lesz. Az elért eredmények alapján kérte a program folytatását.

További hozzászólások következtek. (öt polgárőr vezető)

A Rendőrség a folytatásban is partner lesz, tovább kell vinni ezt a programot – kezdte felszólalását Papp Károly r. altábornagy. – Hiszen az itt hallottak meggyőztek ennek fontosságáról. A közrend, a közbiztonság megteremtésének élharcosai a rendőrök, az önkormányzatok, a polgárőrök. Nem véletlen, hogy az állampolgárok bíznak bennünk, de ezt a nehezen felépített bizalmat egy pillanat alatt el lehet veszíteni! Polgárőrség szerepe elévülhetetlen! Együttműködés és együtt gondolkodás – ezzel adjunk példát, mert mindenkire szükségünk van, aki ehhez a programhoz hozzá tud tenni! Mert az a célunk: köznyugalom legyen Magyarország minden településén! Ez a mi közös feladatunk és eredményünk! – zárta gondolatait Papp Károly.

dr. Túrós András, az OPSZ elnöke összegzésében elmondta a kistelepülések egyesületei mellett, nagy figyelmet kell szentelni a nagyvárosok polgárőr egyesületeire is. Vannak még problémák! Teljesültek azok a célkitűzések, amelyeket a program 2016. februári indításakor tűztünk ki! Sajnálatos, hogy ezekre az eredményekre itt hét önkormányzat a keleti régióból nem volt kíváncsi, de sok érintett polgárőr egyesület sem volt jelen! Bejelentette: 2018-ban is folytatjuk a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot. Magyarország közbiztonsága igényli a Polgárőrséget – legyünk erre büszkék! – fejezte be összegzését az OPSZ elnöke.

A fórum végén ismét elismerések átadására került sor. Somogyi János, a Sz-Sz-B MPSZ elnöke a bűnmegelőzésben végzett kiemelkedő munkájáért három főnek tárgyjutalmat, dr. Ulrich Attila Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere kimagasló, a közbiztonságot erősítő tevékenysége elismeréseként 26 polgárőrnek és két közterület-felügyelőnek adott át jutalmat

Tételek: 21 - 21 / 21 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!